Letiltják a vírustagadó és vakcinaellenes csoportokat
Mikor hülyült meg a világ; mikor lett önmaga paródiája? Van egy tippem: a közösségi média elterjedésével. Úgy tűnik azonban, hogy most ez is felveszi a harcot az álhírekkel szemben.
Koronavírus, vakcinatagadók és a Qanon
Nemrégiben jelent meg egy cikk itt, a Hajónaplón egy új Netflix-filmről, a Társadalmi dilemmáról, mely azt volt hivatott bemutatni, hogy a közösségi médiák algoritmusai hogyan is láncolnak magukhoz, és ennek milyen káros következményei vannak, mint például a depresszió, szorongás vagy éppen álhírek és az összeesküvés-elméletek. Az emberek már régóta támadják a szociálismédia-platformokat, amiatt, hogy nem gátolják meg a hülyeségek terjedését. A platformok úgy tűnik végül meghallották a tömegek hangját, és az elmúlt napokban minden eddiginél nagyobb elánnal kezdték el felszámolni az álhíreket és konteókat terjesztő csoportokat, reklámokat. A nagy tisztogatás során a Facebook és a Twitter százával számolta föl a koronatagadó és a szélsőjobboldali Qanon-csoportokat, -profilokat (lásd később). A vakcinaellenességgel szemben is felléptek, mivel a Facebook mostantól tiltja az ilyen tartalmú reklámokat. Hovatovább a Facebook a nagy lendületben a holokauszt tagadását is a tiltott tartalmak listájára helyezte.
Minderre azért van szükség, mert az olyan ártalmatlan butaságok mellett, mint a lapos Föld és a chemtrail, sajnos közben az olyan rettentő káros teóriák is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint az oltásellenesség vagy a koronavírussal szembeni szkepticizmus, esetleg annak egyenes tagadása. Mindemellett Amerikában ezerrel pörög a Qanon-hisztéria, mely – ha valaki nem ismerné – a jobboldali összeesküvéselméletek non plus ultrája. Mélyen nem mennék bele, hogy miről is van szó (egy linket azért itt hagyok, mert szerintem nagyon érdekes ), de röviden az a lényeg, hogy a világot egy sátánista, pedofil (és zsidó) háttérhatalom irányítja, kezükben tartva a teljes médiapiacot, a bankrendszert és igazából bármelyik ország kormányát, ha épp úgy tartja kedvük. Egy ilyen agymenés elsőre akár ártalmatlannak is tűnhet, azonban a Qanon-sztori központi figuráját Donald Trump adja, aki, a teória kitalálói szerint, egymaga harcol az emberkereskedő háttérhatalom ellen, miközben a külvilág előtt hülyének tetteti magát. Mivel a eleve Trump köré szerveződik, így érthető módon az összes Qanon-hívő egytől egyig Trump-szavazó is.
Az amerikai elnököt a média rendre megpróbálja rávenni arra, hogy ítélje el nyilvánosan az őt körülvevő agyament, szélsőséges kultuszt, azonbanTrump ennek sosem tett eleget – nyilván nem akarja belökni a busz alá a leghűségesebb híveit. Azáltal, hogy Trump nem hajlandó elítélni egy ilyen szélsőséges konteót, végső soron teret enged az ilyen és ehhez hasonló ostobaságoknak a politikai közbeszédben, és segít normává emelni olyan elméleteket, amelyekben eddig csak a legelvakultabbak hittek.
Amikor sarokba szorítanak az álhírek
A Facebook és a többi szociálismédia-platform nagyon nehéz helyzetben van, amikor cenzúráznia kell. Egyik oldalról azt követelik tőlük teljes joggal, hogy szabjanak gátat az ostoba kitalációk terjedésének, a másik oldalról viszont épp a szólásszabadság korlátozásáért szidják őket, hiszen a kritikák szerint, az egyébként balra húzódó véleményük miatt a nagy tisztogatásban az ártalmatlan illiberális és jobboldali nézőpontokat is ellehetetlenítik. Nem hiszem, hogy a jobboldaliak bánnák a vakcinatagadó reklámok tiltását vagy a koronatagadókkal való leszámolást, a jobboldalról inkább az álhírek elleni fellépés ad okot az aggodalmakra, hiszen épp a közelmúlt eseményei világítanak rá arra, hogy bizony nem egyértelmű, hogy mi fán is terem az álhír.
Az elmúlt napokban a Facebook és a Twitter éppen azzal volt elfoglalva, hogy a Hunter Biden, Joe Biden fia körül kirobbant korrupciós botrány terjedésének állja útját. A történet azzal kezdődött, hogy a The New York Post közölt egy cikket, amelyben szerintük kiszivárgott e-mailek derítenek fényt Hunter Biden ukrán korrupciós ügyére. A hírt természetesen a közösségi médiában is megosztották, melyre válaszul a Twitter blokkolta a bejegyzéseket, arra hivatkozva: nem tudják, hogy ez álhíre-e. A Twitter vezérigazgatója később azt mondta, hogy elfogadhatatlan volt blokkolni a hírt bármiféle magyarázat nélkül, azonban utána még sokáig korlátozták ezen információ terjedését. Erre szerintük azért volt szükség, mert az anyagot kiküldték külsős partnereknek fact checking-re (tényellenőrzésre), és amíg nem kaptak visszajelzést, addig hátráltatták a terjedést. A sztori azért is érdekes, mert eddig arra nemigen volt példa, hogy egy nagyobb médium anyagát blokkolták volna álhírterjesztésre hivatkozva, és duplán kínos, hogy mindez az amerikai elnökválasztás véghajrájában történik egy olyan hírrel, ami rossz fényben tüntetné föl a demokrata elnökjelöltet. A letiltás kapcsán arra is hivatkoznak, hogy irányelveik szerint hackelés útján (illegális módon) szerzett információkat nem szabad terjeszteniük, ami valahol érthető, de közben nem mutat jól elhallgatni valami piszkos dolgot pusztán azért, mert arra illegális úton derült fény (persze nem állítom, hogy a Hunter Bident ért vádak igazak lennének). A Twitter azóta frissítette vonatkozó irányelveit, mely szerint mostantól nem blokkolják a hír terjedését, de fel fogják tüntetni a posztokon, hogy hackelés útján látott napvilágot az információ.
Legyen bármilyen gyanús is az, ahogy a Facebook és a Twitter kezelte a Hunter Biden sztorit, az eset jól rávilágít arra, hogy a szociálismédia-platformok milyen herkulesi feladattal állnak szemben, amikor el kell dönteniük, hol húzzák meg a vékony határt a hír és az álhír között, mert bizony nem mindig olyan könnyű eldönteni, hogy mi számít annak és mi nem. Álhír-e egy hír, ami teljes valótlanságokat állít? Az biztosan. És egy hír, amiben egy-két forrás nem stimmel, és így rossz a következtetés is? Az is. Na és egy hír, ami valós információkon alapul, azonban szándékosan elhallgat egy-két egyébként fontosnak tűnő tényt? Talán…? És álhír-e az, ami egyáltalán nem hallgat el információkat, csak a megszövegezésében éppen annyi csúsztatás van, hogy belepasszoljon a narratívába? Ember legyen a talpán, aki objektíven igazságot mer tenni.
Épp ideje volt, de csak óvatosan
A közösségi média, úgy néz, ki végre hallgatott a panaszokra, és elkezdték kőkeményen tiltani a veszélyes tartalmakat. Nagy probléma marad azonban az, hogy még mindig ők döntik el, mi is számít veszélyes tartalomnak. Látjuk, hogy vannak olyan könnyen megítélhető témák, mint az oltásellenesség, azonban ingoványos területre tévednek, amikor az amerikai elnökválasztás kampányidőszakának véghajrájában tiltják le a demokrata elnökjelöltet kompromittáló tartalmakat. Megoldást nem merek javasolni, de talán érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy részben kivegyék a döntést a kezükből.
