Már a Sorsszimfóniával is baj van?
Az amerikai Vox újság mindig is híres volt megosztóan szélsőbaloldali nézeteiről. Legújabb elgondolásuk szerint Beethoven legendás 5. szimfóniája valójában elitista és kirekesztő. A darab szerintük nem az ellenállást és a diadalt jelképezi, hanem sokak számára – a marginalizált LMBTQ közösségnek, nőknek, színes bőrűeknek – pont, hogy a fehér elitista kirekesztést szimbolizálja.
A remény és a kétségbeesés szimfóniája
Beethoven 5. szimfóniáját eddig a zenetörténészek úgy értelmezték, mint a zeneszerző harcának kifejezését fokozatos megsüketülése ellen. A kompozíció a legendássá vált felütéssel kezd, ami olyan, mintha csak a kegyetlen sors kopogna az ajtón. A szimfónia során Beethoven a vidámabb dúr hangsorokkal szemlélteti élni akarását és küzdelmét a süketség ellen, amit aztán mindig lerombol az a bizonyos dallam – a komor valóság. A szimfóniát igazából a remény és a kétségbeesés dinamikus táncaként is lehet értelmezni. Na nem akarok úgy tenni, mintha ennyire értenék a klasszikus zenéhez – a fenti sorokat szintén a Vox írta, alig pár nappal azelőtt, hogy osztályharcosnak és kirekesztőnek titulálták volna a darabot. Amennyire idiótán hangzik a feltevés, a Vox cikke egyébként egy annyira érdekes jelenségről számol be, aminek csak a végkonklúziója sikerült ennyire butára.
Beethoven megreformálja a koncerteket
A Vox cikke szerint Beethoven 5. szimfóniája átformálta a koncertre járási szokásokat. A cikk Mozart műveivel állítja kontrasztba az ötödiket, ahogy alig pár évtizeddel korábban az emberek koncerttermi szokásai még sokkal vulgárisabbak voltak. „Amikor Mozart bemutatta a 31. szimfóniát az 1700-as évek vége felé, akkoriban még általános volt, hogy a közönség az előadás közben tapsoljon, ujjongjon és azt skandálja, hogy ’da capo’ (olaszul az elölről).” A cikk szerint a koncerttermi szokások elegánsabbá válása két dolognak köszönhető: egyrészt a koncerttermek polgári felsőosztály általi fölvásárlásának, valamint a zenei stílusban bekövetkezett változásoknak. Ez utóbbi alatt a szerző azt érti, hogy Mozart darabjai nem voltak olyan nagyívűek, mint Beethovené, hanem azok kisebb résztörténeteket meséltek el, amik így nem is igényeltek tartós odafigyelést. Beethoven műveinek zenei komplexitása viszont már sokkal nagyobb figyelmet követelt meg a hallgatóságtól, akiknek így már nem volt tanácsos megzavarni az előadás menetét, különben lemaradtak volna a kulcsmozzanatokról. Csak hogy egy példát is említsek erre a bizonyos zenei komplexitásra: a cikk szerzője szerint a kezdő szólam eleinte mollban való megszólaltatása után a mű hátralevő részében ugyanez a szólam fokozatosan a dúr irányába mozog – ezzel is szemléltetve a szerző hallásvesztéssel kapcsolatos tapasztalatait. Ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló megoldásokat észrevegyük és kellően értékelni tudjunk, már sokkal nagyobb koncentráció szükségeltetik.
Na de hogy lesz ez kirekesztő?
A cikk szerint Beethoven regényszerű darabjai új koncerttermi viselkedéskultúrát teremtettek. Az elmélyülés érdekében a hangversenyekhez egészen új etikett is társult, ami a cikk szerint az elmélyülés mellett a kirekesztést is elősegítette: az „udvarias társadalom” bizonyos kulturális normák összessége, ami a XVIII. század derekán emelkedett föl és vált a burzsoázia szimbólumává. Aki nem volt képes ezen szigorú etikettek mentén viselkedni, nem lehetett része a felsőosztálynak, és értelemszerűen a koncerttermekben sem látták őket szívesen. A cikk szerint ez ma is létező probléma, hogy bizonyos kulturális helyeken továbbra is megvannak az alapvető etikettjeink, mint a „ne köhögj”, „ne ujjongj” és az „öltözz elegánsan”. Ezek az viselkedési normák pedig megfosztják az átlagosabb embert a zene élvezetétől.
Érdekes felvetés, buta konklúzió
Hogy miért baj ez az LMBTQ-közösségnek, a nőknek vagy a színes bőrűeknek, az nagyszerű kérdés. Ehhez viszont a Voxnak is komolyabb agytornára volt szüksége, hogy azt legyen képes állítani, ezen marginalizált közösségeket ez az osztályharcos kiközösítés emlékezteti a saját kirekesztettségükre. Emlékezteti őket a fehér burzsoázia felsőbbrendűségére… De miért? Emlékeztethetné őket a reményre és a kétségbeesésre, amin ők is sokszor átmennek valami olyan miatt, amit nem maguknak választottak, mint maga Beethoven. Emlékeztethetné őket a viszontagságok elleni küzdelemre és az afölött aratott diadalra, amin maga Beethoven is átment. Ehelyett a Voxnál úgy gondolják, hogy sokkal fontosabb olyan üzenetekkel feltölteni ezt a darabot, mint az elitizmus és a kirekesztés, amikre maga Beethoven bizonyára sosem gondolt.
Ludwig van Beethoven most bizonyára forog a sírjában.
