20 éve hunyt el Petri György
Lehoczki Dávid | 2020.07.16. | Irodalom

20 éve hunyt el Petri György

A mozgalmas életű Kossuth- és József Attila-díjas költőről díjat is elneveztek. Cikkünkkel emlékezünk munkásságára.

Petri György 1943. december 22-én született Budapesten. Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Szülei a Vajdaság területén ismerkedtek meg, és 1941-ig Belgrádban éltek, majd a második világháború alatt Budapestre menekültek. 1945 után édesanyja polgári alkalmazottként a Magyar Néphadseregnél dolgozott. Édesapja, korai haláláig, üzletkötő volt Budán, a Vízivárosban. Tanulmányait a Medve utcai Általános Iskolában kezdte, majd a Toldy Ferenc Gimnáziumba járt. Gyermekkorában vallásos nevelést kapott, a Battyhány téri Szent Anna templomban ministrált. 1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakára járt. 1974-től szabadfoglalkozású író lett. Kibontakozó irodalmi pályája azonban hamar megfeneklett: 1975 és 1988 között publikálási tilalom alá helyezték, versei csak szamizdatban és külföldön jelentek meg. 1981-1989-ig a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt. 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságában vállalt munkát.

Már gyerekkorában verseket írt

Petri György egy óvóhelyen született a második világháború idején Budapesten. Nehéz gyerekkora volt. Apját korán elvesztette, az irodalom szeretetét pedig édesanyjától örökölte. Már tizenéves korában elkezdett verseket írni, és ekkor határozta el, hogy költő lesz.

Első nagy szerelme öngyilkos lett

Élete első nagy szerelmét és múzsáját, Kepes Sárát egy tragédia ragadta el tőle; a költőnő öngyilkosságot követett el. Petri magát is okolta a történtekért, s egész életében küzdött a bűntudattal. 

Háromszor is nősült

Első felesége a szintén költő, Mosonyi Aliz volt, tőle egy gyermeke született. Második felesége Harsányi Éva lett, majd Nagy Máriával kötötte össze az életét, akit verseiben Mayaként emlegetett.

Bence György-Nagy Mária és Petri György
Nagy Mária és Petri GyörgyFotó: Bence György

József Attila nyomdokaiba lépett

Saját visszaemlékezéseiben is úgy vall, hogy a József Attila-hatás 1968-ig jellemezte verseit, de később rátalált saját hangjára is. 1990-ben József Attila-díjjal tüntették ki.

Első nagy sikere

1971-ben jelent meg a Magyarázatok M. számára című verseskötete, amely első nagy sikere lett. Ezután csak 1974-ben és 1981-ben adott ki újabb kötetet.

Több szenvedélye is volt

Szenvedélyei közé tartozott az alkohol és a dohányzás. Viszont főzni is nagyon szeretett.

Szilágyi Lenke-
Fotó: Szilágyi Lenke

Súlyos betegséggel küzdött

A második évezred előtt derült ki, hogy gégerákja van. Végakaratának megfelelően harmadik felesége mellé temették el Dunaalmáson.

Kossuth-díját Torgyán támadta meg

1996-ban az országgyűlésben Torgyán József interpellált, elfogadhatatlannak tartva Petri György és Esterházy Péter író jelölését a Kossuth-díjra. A politikus - Petri György Zakatol a szentcsalád / Isten tömi Máriát… kezdetű Apokrif című verse, illetve Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat! című hangjátéka kapcsán - vallás- és nemzetgyalázó szerzők támogatásával vádolta meg a kormány kultúrpolitikáját. Végül mindkét alkotó megkaphatta az elismerést.

Többször elismerték munkásságát

Kétszer is kapott Déry Tibor-díjat, először 1989-ben, majd 1994-ben. József Attila-díját 1990-ben vehette át, a Kossuth-díjat pedig 1996-ban.

Díjat neveztek el róla

Halála után tíz évvel, az N&N Galéria Alapítvány rá emlékezve alapította meg 2010-ben a Petri György-díjat. Az elismerést olyan fiatal irodalmi tehetségek kapják, akiknek még korábban nem jelent meg kötetük. A díjat minden évben a költő születésének évfordulóján, december 22-én adják át.

kultura.hu-Jovánovics György Petri-bagatell című műve
Jovánovics György Petri-bagatell című műveFotó: kultura.hu

Fotó: Szilágyi Lenke
Névjegy
Fotó: PIM

Petri György 1943. december 22-én született Budapesten. Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Szülei a mai Vajdaság területén ismerkedtek össze, 1941-ig Belgrádban éltek, majd a második világháború alatt Budapestre menekültek. 1945 után édesanyja polgári alkalmazottként a Magyar Néphadseregnél dolgozott. Édesapja, korai haláláig, üzletkötő volt. Petri György Budapestre járt általános iskolába és gimnáziumba is. 1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakára járt. 1974-től szabadfoglalkozású író. 1975 és 1988 között publikálási tilalom alá helyezték, versei szamizdatban és külföldön jelentek meg. 1981-1989-ig a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt és fontos figurája a magyar demokratikus ellenzéknek. 1989-től a Holmi szerkesztőbizottságának is tagja volt. Fiatal korában romantikusan végletes érzelmek fűzték Kepes Sára költőhöz, aki azonban sokadik öngyilkossági kísérletében meghalt. Ezután feleségül vette Mosonyi Aliz költőt, újságírót, akitől Anna nevű lánya született. Második felesége Harsányi Éva volt, Petri Lukács Ádám újságíró édesanyja. Harmadik felesége a verseiben Mayaként megörökített Nagy Mária volt. Végakaratának megfelelően a dunaalmási temetőben mellette helyezték örök nyugalomra 2000. július 16-án.


Kapcsolódó cikkek