Balassi Bálint-emlékkard Kürti Lászlónak

Kürti László a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat február 14-én vehette át Szegeden. A költővel a díjról és a munkásságáról beszélgettünk.

– Hogyan fogadta, hogy a 25. jubileumi Balassi Bálint-emlékkardot önnek adományozták, illetve hogyan érzi, mivel érdemelte ezt ki?

– Meglepetten vettem tudomást róla, hogy a jubileumi alkalommal én kapom meg a Balassi Bálint-emlékkardot. Nagy megtiszteltetés és öröm, a végvári szablya pedig túl az irodalmi értékén is gyönyörű kard. A díjátadó nagyon ünnepi hangulatban és körülmények között zajlott, ugyan a vírushelyzetre való tekintettel korlátozott létszámban lehettek jelen érdeklődők, családtagok, korábbi díjazottak az eseményen, ennek ellenére az ünnepi beszédek, a zene, a felszólalások, a laudációk, a videóbejelentkezések, a versek atmoszférája illett a szegedi dóm altemplomának emelkedett hangulatához. Nem tisztem megítélni azt, hogy miért engem ért a megtiszteltetés, sokféle költészet van, sokféle ízlés, vannak, akik az élet felől írnak, másik az irodalom felől közelítenek. És hogy mi válik naivvá, népszerűvé, szerethetővé, megint más kérdés. Költészetemet – akárcsak Balassi Bálintét – a gyakorlati valóságtapasztalat jellemzi, túl minden műveltségen, talán ennyi rokon vonás feltétlenül felfedezhető a két irodalmi háttér között.

– Milyen a kapcsolata Balassi Bálint költészetével és munkásságával?

– Nyilván fontos a mai kortárs irodalomban is, hogy a hagyományokhoz vissza tudjunk nyúlni, hisz valójában mindannyian a hagyományok felől érkezünk, bármilyen újító szándékkal is kezdünk lírába, az újítás sem történhet máshogy, mint használva a hagyományt, arra építve. Tudatosan újítani ahhoz képest tud minden szerző, hogy tisztában van az előzményekkel. Balassi – mint az első magyar nyelven író nagy klasszikus költőnk – mindenképp emblematikus figurája a magyar irodalomnak, feltétlenül jelentős karakter mindannyiunk számára. A formai világ, amit megteremtett, azok a témakörök, amikkel foglalkozott, mint szerelem, vitézség és az istenes versek nyilvánvalóan meghatározták a későbbi költészet alakulását, sok követője volt. Az istenes versekben talán egészen Adyig nem volt, aki utolérje őt személyes és varázslatos versimáiban.

– Angyalosi Gergely irodalomtörténész a díjátadón azt mondta, hogy ön az a költő, akinek saját világa van. Miből és miért gondolja ezt?

– Angyalosi professzor emblematikus alakja kortárs magyar irodalomnak, nincs szüksége rá, hogy megerősítsem vagy legitimáljam. Tudom, és ez nagy megtiszteltetés, hogy követi írásaimat, versesköteteimet, a témavezetőm volt filozófia szakon, a doktori iskolában is mentorom. Minden bizonnyal az általa olvasott verseim kapcsán fogalmazta meg saját véleményét és gondolatait, amit Molnár Pál olvasott fel az átadó ünnepségen (tekintettel a pandémiára), így sajnos csak telefonon volt módom beszélni vele azóta.

(Angyalosi professzor laudációjának teljes szövege ide kattintva olvasható el.)

– Melyik versében találta meg a legjobban az igazságot önmagával és a világgal kapcsolatban?

– Minden bizonnyal nem egyetlen vers dönti el a költői igazság, hitelesség vagy önismeret kérdését. Ugyanúgy, ahogyan feltételezhetőleg a Balassi Bálint-emlékkardot sem egyetlen vers alapján ítélik oda a kitüntetett költőnek. Egész életművek vagy köteteken átívelő koherens valóságtapasztalat és annak fénytörésében felfedezhető egységesség adhatja meg az irodalmi hitelességet, a szerző privát vagy egyetemes igazságát.

– Fél évvel ezelőtt egy interjú során beszéltünk arról, hogy egy próza- és egy verskötete is készülőben van. Hogyan állnak ezek most?

– Az utolsó verseskötetem tavaly februárban látott napvilágot Ahogy én öleltem címmel. A bemutatói is félbemaradtak, remélem, még lesz mód pótolni idén. A prózai hangoskönyvem pedig elkészült, amely a DIA YouTube-csatornáján hallgatható meg.

Terjedelemben és anyagminőségben majdnem kész egy kötetnyi versanyag, a leendő kötetekben szereplő versek egyes darabjai már olvashatók különböző irodalmi lapokban és a honlapomon. Abszolút nem kapkodom a prózákkal, bár még legalább tíz szöveget meg kell írnom hozzá, hogy könyv formájában is megjelenhessen. A verseskötet pedig jövő évben szeretném, ha megjelenhetne.

– Melyik kötetét tartja a legjobb alkotásának?

– Ha ilyesféle hasonlítgatást kellene végeznem, talán a magyar naplós, illetve a kalligramos utolsó két kötetemet gondolnám a legjobbaknak, az Ahogy én öleltem (2020), illetve A csalásról (2017), és a Testi Misék (2012). De mindig az a legjobb, amiben meg benne van az ember, legalábbis érezni benne a testmelegét.

– A Balassi Bálint-emlékkard mellett melyik kitüntetéseire a legbüszkébb?

– Nehéz megítélni, hogy melyik a legfontosabb, melyiknek örültem épp a leginkább vagy hogyan hat ki az irodalmi pályámra. Úgy érzem, hogy mindegyik megbecsülés fontos visszaigazolás, meglehetősen magányos pálya ez, mélyre is kell ásni, fájni is kell benne sokat, szóval minden szépségtapasz, ha jókor érkezik, életmentő is tud lenni egyben.