Kürti László: Készen kapott énidő
Kürti László szerint jó otthon lenni, hiszen megmetszheti a szőlőjét, feltöltődhet a tavaszi munka révén és néhány fontos szerző műveit is elolvashatja.
A legtöbb írónak az otthona a munkahelye. Úgy gondoljuk, önnek sem egyszerű betartani az otthonmaradást elváró járványszabályt. Hogyan alkalmazkodik a különleges helyzethez?
–Tolom magam előtt a feladatokat, tűzoltásról szólnak a legutóbbi hónapok. Most jött ki az új verseskötetem, leszervezett estek, kötetbemutatók, dedikációs- és rendhagyó irodalmi órák, ráadásul a költészet napja, könyvfesztivál előtt vagyunk/volnánk... Szóval előre is ütemezett, szervezett hónapok, tele a naptár, de most egy csettintésre minden mehet a levesbe, legalábbis eddig úgy fest.
Elég vegyes érzések vannak bennem, bezárt az ország, de ha a mélyére nézek ennek a teljes leállásnak, az összes bosszúság, feladat, felelősséggel vállalt érettségiző diákjaim, online tanítás mellett is életmentő vírusnak hat, de legalábbis hasznosnak ez a mostani karantén helyzet számomra. Itthonról dolgozok most gimnáziumnak, A Vörös Postakocsi folyóiratnak, és persze a szövegírással is kell haladnom. Itthon lenni viszont jó, metszeni a szőlőt, tavaszi munkákkal töltődni, olvasni néhány fontos szerzőtől, valójában befelé figyelni, amennyire csak lehet, miközben próbálom a több hetes lemaradásaimat behozni!
A mostani vírusveszély is sok nézőpontot vet fel. Ön a járvány melyik oldalával találkozott?
– Ahogy a koronavírus, ausztráliai erdőtüzek, kül- és belpolitikai csatározások, migránskérdés, vallások, tudományok és művészetek egymás fejetetején táncolva zavarja össze korunk túlterhelt, egyébként rabszolgaéletű kisemberét, úgy elemi reflexszé válik a még eszmélni képes embereknek, hogy menekülni innen! Azaz: kapcsolni a tv-t, összecsapni a laptopot! Családot, kutyát kivinni napra, vízpartra, erdőbe, szóval a belső egyensúly azonnali visszaállítására tenni életmentő lépéseket. A költő feladata is valamiféle feloldozás kell, hogy legyen, de nem messianisztikus vagy tudományoskodó módokon, hanem felrázva, meghökkentve, felháborítva vagy humorosan, de a saját biztonsági zónájára visszaemlékeztetve, hazajuttatva az olvasóját! A boltok üres polcai a pánikot igazolják, a diákjaimmal pedig egy biztos lelki békével, összemosolyogva csináljuk végig a tanévet, sőt, az érettségit is, fegyelmezetten és derűvel.
Hogyan érdemes ilyenkor megállni a könyvespolc előtt? Mit tanácsol az olvasóknak?
– Viszonylag keveset nézek újabban tévét, olvasok híradást, így nem volt alkalmam pánikba esni a koronavírus kapcsán, de meglehetősen látnoki pozíciót vált ki mindenkiből, és látomásos víziókat idéz elő ez a világjárvány. Pszichológia és művészet kapcsolatát is pregnánsan fellebbentve előttünk ez a válsághelyzet. Most főként alkotói vetületben jut eszembe, Jung, aki a költészetet illetően azt állítja, hogy a látomásos költészet csupán felszíni, érzéki kicsapódásai egy olyan alkotásmódnak, mely a kollektív tudatalatti időtlenségéből merít. A szerző az alkotófolyamat ösztönös velejárójaként nyúl olyan formákhoz, alakokhoz, melyek rokonságban állnak az ihlető élménnyel. A teremtő aktus éppen az időtlenségben létező kollektív tudattalan és a kortudat zseniális összetalálkozásából szikrázik ki. A járványból, az elzártság élményéből, a fertőzések hálózatos terjedéséből, de ugyanígy a tudás, az ismeret, a szellemi felemelkedés, az életünk minőségibb újrafogalmazásából, belső tapasztalatairól is számtalan műalkotás készülhet. Pilinszky Apokrifje aktuális olvasmánnyá emelkedhet a nagyközönség számára, miközben a művész eleve ebből a világvégi pozícióból szemlélődik. Így most csak a valóságot nézi unottan és igazoltan, és persze mások reakcióit izgatottan. Ha kizárólag fogyasztói, olvasói szempontból akarok válaszolni, készen kapott énidőhöz jutottunk! Háborús helyzetben, úgy járványkor is felértékelődik a vers, az ima, az irodalom, az olvasás iránti igény. Nem akarok vészmadárkodni, de eljön, hogy a vírusok vagy kurzusok, nemcsak a napi személyes társas kapcsolatainkat blokkolják, de az internetet is. Ennek a reflexe a felnőtt, offline múltú nemzedékek számára egyszerű átkapcsolással, alapprogram szerinti üzemben, a hálahelyzet élményével is kiegészülhet a belső élet felől, (a gazdasági kérdésekre most hagyjuk kicsit figyelmen kívül). Hiszem, könyveké a terep, máris, a befelé figyelésé!
Kérem, ossza meg velünk a kedvenc világirodalmi járványgondolatát!
– Rilke „A párduc”- ának első versszaka jutott eszembe, talán rímel is mindarra, amit a pánik, a napi robot, szedált élet okoz vagy a félelem generálta beszűkültség: „Szeme a rácsok futásába veszve/ úgy kimerült, hogy már semmit se lát./Úgy érzi, mintha rács ezernyi lenne/s ezer rács mögött nem lenne világ.” Mindenki maga döntheti el, hogy mikor kíván az életére komolyan időt szánni, jobbá tenni, élhetőbbé, otthonosabbá, amennyiben túlhalogatja, elmulasztja ezt, jönnek a betegségek, nemcsak az egyén szintjén látjuk, itt van a nyakunkon egy világot megrengető járvány, eltévesztettük az életünk útját, nemcsak én vagy te, úgy nemzeteken átívelő téveszmékkel, gazdasági meggyőződésekkel, most meg jön egy kis észhez térítés. De vajon tudunk-e majd mihez visszatérni? A rács mögötti, élhetőbb világhoz…
(Borítókép: Juhász Katalin)
