„A határtalan magyarság elvét vallom”
Intézményi összefogás által segítséghez juthatnak az irodalmi alkotók. Farkas Wellmann Endrével, az Előretolt Helyőrség felelős szerkesztőjével beszélgettünk a pályázat kereteiről, cukorbetegségről, ideális világképről.
– Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. Milyen típusú művek érkeztek be eddig a Karantének irodalmi pályázatra?
– A felhívásnak megfelelően többnyire versek, novellák és regényrészletek, de egy dráma is. Nagyon népszerű a pályázat, naponta 60-70 alkotás érkezett az első napokban, muszáj folyamatosan zsűriznünk a küldeményeket. Meg kell jegyeznem azt is, hogy vers kategóriában nagyon sok szép és értékes pályamunka született, ezek nyilván kedvező elbírálásban is részesültek. A prózaszekció is szépen remekelt, bár itt kevesebb a közlésre méltó szöveg.
– Kik zsűrizik a műveket?
– A szerkesztőség tagjai, és esetenként külsős konzulens is segítségünkre van, a döntéseket minden esetben konszenzus alapján hozzuk. Nehéz, folyamatos helytállást igénylő munka. Itt is elmondanám azt, hogy a helyzetre és a pályázatok nagy számára való tekintettel az egyes pályaműveket különösebb szöveges bírálat nélkül fogadjuk vagy utasítjuk el, ez ügyben a pályázók megértését kérjük. Cserében ott van a folyamatos pályázás lehetősége.
– Legfrissebb köteted a Cukor.baj. kézikönyv cukorbetegeknek. Feltételezem személyes vonatkozású a könyv és a téma. Hiányát érezted a piacon egy ilyen témájú kötetnek?
– A hitelességnek éreztem a hiányát a sarlatánsággal, a félretájékoztatással és az átveréssel szemben. Egy tisztességes könyvet akartam írni a témáról, mint gyakorló II-es típusú cukorbeteg. Úgy tűnik, ez sikerült is. Egyébként az újonnan kialakult helyzetben egyre aktuálisabb a könyv szemléletmódja.
– Milyen a szemléletmódja? Miben gondolod másnak?
– Elsősorban is nem termékcentrikus. Nem akar eladni semmit, hanem gondolkodásra hív. Másrészt, mint minden betegség esetében, a kettes diabéteszben is sok múlik az érintetten. Már a megfogalmazás szintjén is, hogy betegnek tartja-e magát, illetve mennyire mélyíti el magában a betegségtudatot. Mindenképpen ajánlom azoknak is, akik valamilyen civilizációs betegséggel akarnak megbirkózni.
– Mennyiben változtatta meg a napi rutinod a kialakult járványhelyzet?
– Felelős szerkesztőként vagy cukorbetegként? Mindkét tekintetben alaposan. Egyrészt az elvégzendő munka volumene sokszorozódott meg, másrészt pedig – a cukorbaj okán – a veszélyeztetett kategóriába tartozom a járvány tekintetében, ez sem ad okot a túlzott nyugalomra. De nem félek, remélem, annyira nem vagyok rottyon, hogy belehaljak, ha megfertőződöm. De hát ezt nem én döntöm el.
– Mi lesz az első dolgod, amit megteszel miután újra szabadon „mozoghatunk”?
– Felkeresem a szüleimet és végre megölelem őket.
– Szerinted mi az, amit profitálhat az egyén, a társadalom ebből a jelenlegi helyzetből? (A sok negatív vonzatát ismerjük...)
– Egyénileg és kollektíve is az önvizsgálat lehetőségét emelném ki. Ezzel sokan adósak vagyunk. Egyébként nem hiszek annyira abban az elméletben, hogy a járvány lecsengése után minden más lesz. Strukturálisan sok minden változhat, felszínek is átrendeződhetnek, de alapvetően a kutyából nem lesz szalonna.
– Mi kellene más legyen egy általad ideális világban?
– Az ideális világ a filozófusok asztala. Én szeretem a dinamikusan változó és lehetőleg egészségesen fejlődő világot, ami semmiképpen sem a mostani.
– Híres a székely büszkeség és konokság. Jelentett számodra furcsaságot kifejezésmódban a budapesti?
– Igazából nem. Én is a határtalan magyarság elvét vallom és így is próbálok élni. A földrajzi határok másképp darabolják szét az életemet, a nyelvi hazát pedig egységesnek élem meg. A kifejezésmódok stilisztikája szerintem másodlagos a kifejezett tartalomhoz képest, ha ez utóbbi aljas szándékú, mindegy, hogyan van csomagolva. Erre pedig lépten-nyomon vigyázni kell, hogy felismerjük.
– Én városi vagyok, de sokszor azt érzem sok a mellébeszélés konkrétumok helyett. Hogyan lehet felismerni az aljas szándékot, amit említesz?
Hát egyebek közt épp a mellébeszélésből!
