A közhelyek a legnagyobb ellenségeim
Két hónap alatt két irodalmi díjat kapott, tavalyi kötetét percek alatt elkapkodták, új könyve néhány héten belül megjelenik az Orpheusz kiadónál. Döme Barbarával beszélgettünk.
Új sorozatunkban kortárs magyar írókat kérünk arra, árulják el, ők mely kortárs szerzőktől olvasnak, miért érdemes nekünk is megismernünk őket és kit emelnének ki mint leginkább ajánlott alkotót. Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, és valahol egyébként is el kell kezdeni a projektet, ezért első alkalommal a Hajónapló felelős szerkesztőjét, Döme Barbarát kérdeztem.
– Sorozatunkban te vagy a kiindulási pont, ezért beszéljünk először a te irodalmi munkásságodról. Hetente publikálsz tárcákat és novellákat az oldalunkon, amelyek igen olvasottak és népszerűek, és ráadásul még a mi anyagaink felett is bábáskodsz, ráncba szeded őket. Emellett számos irodalmi folyóiratban, például az Irodalmi Jelenben, az Előretolt Helyőrségben, a Székelyföldben, Helikonban, Magyar Naplóban jelennek meg írásaid, és ott vannak a könyveid is. Honnan a sok ihlet?
– A családi legendáriumunk része, hogy még kiskoromban egyszer beszorult a fejem a kiságy rácsai közé, de annyira, hogy nem tudtak onnan máshogyan kiszabadítani, csak úgy, hogy szétvágták az ágyat. Ekkor már vöröses lila volt a képem. Innen datáljuk azt, hogy kicsit furán gondolkodom, máshogy, mint az átlag. Már négyévesen megtanultam olvasni, gyerekkoromban nem volt szükségem barátokra, ott voltak nekem a könyvek, álomvilágban éltem. Mióta az iskolában megtanultam írni is, azóta egyfolytában írok, mindenfélét. Egyébként megfigyeltem, hogy egy-egy történést sokszor teljesen máshogy látok, mint a környezetem, más dolgokat veszek észre, más a fontos egy adott eseménynél. Így nekem nem elég, hogy egy sztori szimplán csak érdekes. Kell valami több, valami plusz, ezért gyakran írok olyan történeteket, amelyeknek reális a kiindulópontjuk, de a befejezésük nem az. A közhelyek a legnagyobb ellenségeim, ha valamiről csak sablonok jutnak eszembe, akkor biztos, hogy nem írom meg. A szerkesztői munkában is eféle pluszt keresek. Szeretem, hogy segíteni tudok másoknak a kibontakozásban, hogy minél jobb szövegeket írjanak. Ugyanez igaz a tanításra is: amikor valamelyik tanítványom sikereket ért el, az ugyanolyan örömmel töltött el, mintha én kaptam volna díjat.
– Amiben mostanában bőven volt részed, hiszen szakmai körökben egyre inkább elismerik alkotói tevékenységedet. Idén októberben például az Irodalmi Jelen prózadíjában részesültél, a héten pedig megkaptad Az év legsikeresebb szerzője 2020 díjat az Orpheusz Kiadótól, ez utóbbit a Nők a cekkerben. Történetek Skizofréniából című novellakötetedért. Mesélnél erről a könyvről egy kicsit?
– Ez a könyv a mágikus-realizmusra emlékeztető történeteket tartalmaz, amelyeknek a kezdete valami nagyon valóságos, nagyon mai szituáció, a végén viszont elemelkednek a tényektől, igazi varázslattá válnak. Igyekeztem olyan főszereplőket megformálni, akik helyettünk is kimondják azokat a dolgokat, amelyeket mi nem merünk. Olyan őszintén, ahogyan még én sem tenném. Mindannyiunknak számára ismerős, gyakran hétköznapi problémáink jelennek meg ezekben a novellákban, ezért könnyű azonosulni velük. Sokszor velem azonosítják a történeteket, több olvasó hitte már azt, hogy csakis magamról írok. Ebből is tudom, hogy hitelesek a történeteim, ami számomra nagyon fontos. Nem véletlen, hogy csak olyan dolgokról írok, amelyekről van ismeretem, tapasztalásom, még ha nem is közvetlenül velem történtek meg az események. Például én magam szerencsére nem vagyok skizofrén, de van olyan családtagom, aki igen, így tudok egy s mást erről az állapotról. Talán éppen emiatt lett olyan népszerű ez a kötet. A nyomtatott kiadás már nem is kapható, de e-könyv formájában hamarosan elérhető lesz.
– Hasonló történetekre számíthatunk a következő könyvednél is?
– Most készül az az új könyvem az Orpheusz Kiadónál, az Angyalt reggelire. A tervek szerint jövő év elején jelenik meg. Ez szintén egy novelláskötet, és olyan történeteket tartalmaz, amelyek különböző folyóiratokban már megjelentek. Ezeket több ciklusba rendeztük a szerkesztőmmel, a fő összekötő elem köztük egy angyal. Ő nem a mesék vagy a vallásos történetek hófehér szárnyú, jóságos, védelmező angyala, hanem egy nagyon is emberi tulajdonságokkal rendelkező karakter. Ez az angyal például folyamatosan fogyókúrázik, morog, és olyan hétköznapi tevékenységekkel is foglalkozik, mint a főzés meg a varrás. Ez az angyal egyik szerettem látomása. Tulajdonképpen kölcsönvettem, és kicsit átalakítottam a személyiségét is. Eredetileg csak egy sztorit akartam vele írni, aztán nagyon megszerettem, mivel sok humoros fordulatot lehet vele a történetekbe csempészni, így megtartottam. A könyvben lesz Sanyi-ciklus ( őt elsősorban az Előretolt Helyőrségből és a Hajónaplóról lehet ismerni) és egy lírai prózás rész is. Ez a kötet kevésbé lesz sötét, mint az előző, mivel bár komoly dolgokról írok benne, törekedtem arra, hogy azok komorságát humorral oldjam. Erre a szerepre nagyon alkalmas volt az angyal.
– Gondolom, nem ülsz a babérjaidon addig sem, amíg ez a könyv kijön a nyomdából.
– Egy kisregényen is dolgozom, amelynek a munkacíme: Sanyi, az ismeretlen celeb. Eredetileg az volt a gondolatom, hogy a Helyőrségnél és a Hajónaplón megjelent történetekből szintén egy novelláskötetet állítok össze, aztán úgy döntöttem, inkább kisregénnyé gyúrom őket. Ezt egy éven belül szeretném befejezni. Tervben van egy lírai prózakötetem is, amely olyan írásokat tartalmazna, mint például a Hajónaplón a halottak napjára megjelent Apám napja. Ezek a novellák akár versek is lehetnének stílusukból adódóan, ha elolvassák őket, értik majd, miről beszélek.
Döme Barbara: Apám napja
Cigarettája parazsában láttam magam, semmi baj, mondta, aztán pohárba töltötte az ígéretet, és megitta.
Valamint még 2014-ben kezdtem el Prágai Tamás barátommal egy olyan parabolákat tartalmazó novellafüzéren dolgozni, amely bibliai, konkrétan Lukács evangéliumában található történeteket helyez kortárs környezetbe. Ezekben Jézus is nagyon mai hős, egyéni vállalkozó. Ezt a projektet Tamás korai halála után félretettem, lelki, érzelmi okokból nem tudtam folytatni, de most már úgy érzem, egyedül is be tudnám fejezni, éppen azért, hogy értelmet adjak közös munkánknak, hogy büszke lehessen rám. Tudom, hogy ő ma is segít nekem. Kicsit persze tartok attól, hogy hogyan fogadják majd ezeket a történeteket, hiszen ami nekem még bőven belefér, az lehet, hogy másoknak már túl sok. Hívő ember vagyok, de azt gondolom, hogy Isten érti a humort, ezért remélem, senkit nem sértenek majd ezek történetek.
– A fentiek alapján még azoknak is egyértelművé vált, hogy kortárs író vagy, akik eddig nem ismertek. Úgyhogy jogosultságot szereztél arra, hogy a kedvenc kortárs íróidról beszélj. Kiket olvas Döme Barbara?
– Mindenevő vagyok, de mivel nincs annyi időm az olvasásra, mint amennyit szeretnék, prioritást az íróbarátaim könyvei élveznek. Most is párhuzamosan olvasom Bene Zoltán új könyvét, a Isten, ítélet című, Károly Róbert és Nagy Lajos korában játszódó történelmi regényt, valamint Király Farkastól A Boldog utca hava és egyéb történetek című kötetet. Ez utóbbi már nem új, mégis csak most került a kezembe. Nagy Koppány Zsolt műveit is nagyon szeretem, nyers, már-már kegyetlen humoruk van, de pont ettől jók. Néha irigylem is tőle a szövegeit, persze csak pozitív értelemben. Ha az ő könyvei közül kellene egyet ajánlani, akkor a Nagyapám tudott repülni című novelláskötetet mondanám. De nagyon sokakat említhetnék még: Száraz Miklós Györgytől bármit érdemes elolvasni, ahogy Fekete Vince versei, Mirtse Zsuzsa felnőttmeséi vagy Tallián Mariann mesekönyvei sem okoznak soha csalódást.
– Ha csak egy alkotót kellene kiemelned, akkor kit ajánlanál és miért?
– Aki nálam abszolút favorit és befolyásolta is a stílusomat, az Hajnóczy Péter, akinek a könyveit már egészen fiatalon olvastam. Meg hát Márquez, a mágikus realizmus vezéralakja is példakép, bár ezt csak halkan mondom, kicsit már közhelyes őt mesternek tekinteni, pedig tényleg az. De ők már elhunyt kortársak. Ha egyet mindenképpen ki kell emelnem, akkor Király Farkast mondom, neki olyan mély tudása, komplex műveltsége, széles látóköre van, hogy érdemes őt olvasni. Erdélyiként másként lát elég sok mindent, egy csomó dolog, ami nekem evidens, neki nem, és ez fordítva is így van. Ennek ellenére vagy pont ezért kifejezetten szeretem a stílusát, bármikor szívesen előveszem a könyveit.
