Bene Zoltán: Isten, ítélet – könyvajánló

Bene Zoltán: Isten, ítélet – könyvajánló

Hatalom, politika, járvány, átmenet, változás: akár a jelenről is szólhatna Bene Zoltán új könyve, az Isten, ítélet.

De mégsem a máról szól, ismét egy történelmi regényt kaptunk a szerzőtől, amely ráadásul egy irodalmi szempontból kevésbé feldolgozott és feltárt korban, Károly Róbert és Nagy Lajos idejében játszódik. Bár a karakterek jó része valós történelmi figura, a főhős, Szórád Lőrinc fiktív szereplő. Őt viszont olyannyira hitelesen alkotta meg az író, hogy úgy érezzük, akár létezhetne is. Életének alakulásán keresztül ismerjük meg az Anjouk korát, az intrikákkal, összeesküvésekkel tarkított hatalmi játszmákat, amelyek sokszor véres és történelmileg fordulópontnak számító eseményekbe torkollottak. 

Bene Zoltánt saját bevallása szerint mindig izgatták a civilizációs határhelyzetek, ezért nem meglepő, hogy ebben a könyvében is egy ilyen korszakba helyezi szereplőit. Nagyon látszik, hogy a szerző sok időt töltött nemcsak a könyv megírásával, hanem a történelmi források tanulmányozásával is, hiszen igen alapos és részletgazdag áttekintést kapunk a XIV. századról, a középkori, archaikus világ végéről és a reneszánsz időszak kezdetéről. Arról a korról, amikor minden bizonytalan és átmeneti volt, miközben visszavonhatatlan társadalmi, gazdasági, kulturális változások mentek végbe Európa-szerte.

Ugyanakkor az Isten, ítélet nem történelemkönyv, hanem egy remekül megírt regény, amely egy pillanatra sem válik didaktikussá vagy vontatottá. Az eseményeket a karakterek szemszögéből észleljük, rendkívül életszerűen, így szinte mi magunk is halljuk, látjuk, szagoljuk a középkori utcák, terek zajos forgatagát, többek között Szegeden, Budán, valamint jó néhány itáliai színtéren, például Páduában és Nápolyban is. 

A főszereplő, Lőrinc egy Szeged melletti kis faluból, Szórádról származik, és akaratán kívül keveredik bele a történelembe az 1330-as visegrádi, Károly Róbert és családja elleni merénylet megakadályozásával. Élete így látszólag visszavonhatatlanul sínre kerül, amikor András, Károly Róbert fiának közvetlen környezetének része lesz. Ott van, amikor a még gyermek Andrást Nápolyba viszik, hogy összeházasítsák az uralkodó hétéves lányával, Johannával, majd a nápolyi udvar tagjává válik. A külvilág szemében csak egyszerű írnok, valójában egy korabeli titkos ügynök, akinek a legfőbb feladata András védelme és nápolyi királlyá választásának támogatása. 

Azonban a nápolyi hűbéruraknak más tervei vannak, nem akarják Andrást a trónra, így Aversa városában 1345-ben brutálisan meggyilkolják. Az öccse ellen elkövetett merényletet követően Nagy Lajos többször megpróbálja megszerezni a nápolyi trónt, drága, karddal és diplomáciai cselekkel elért eredményei azonban csak időszakosak lehetnek, nem sikerül tartósan megvetnie a lábát Itália földjén. 

Szórád Lőrinc mindezen történeti fordulatoknak hol csak elszenvedője, hol aktív szereplője, alakítója is, akinek a belső világát is megismerjük. Bár hívő ember, szinte mainak ható egzisztenciális kérdésekkel küzd. A korra jellemző kegyetlenség, a pestisjárvány szörnyűsége, valamint egy beteljesületlen szerelem is kétkedővé, bizonytalanná teszi istenhitében, és nem tudja eldönteni, hogy életét Isten vagy a véletlen körülmények alakítják-e. 

Bene Zoltán könyvét olvasva akaratlanul is felmerülhet bennünk, hogy az elmúlt több évszázad során volt-e valódi fejlődés, vagy csak ugyanazokat a köröket rójuk kicsit modernebb díszletek között. Irányíthatjuk-e az életünket vagy eleve elrendelt mindannyiunk sorsa? Egyértelmű választ ugyan nem kapunk, ennek ellenére igencsak érdemes az Isten, ítélet című könyvet megszereznünk, hiszen a szerzőnek sikerült egy olyan színvonalas történelmi, kaland- és fejlődésregényt megalkotnia, amely nemcsak szórakoztat, de filozófiai kihívásokat is tartogat. Kézbe vele! 

Kapcsolódó
Megrendít a civilizációk haláltusája

Megrendít a civilizációk haláltusája

Bene Zoltán író új regényéről, Szegedről, irodalomszervezésről is beszél

Fotó: Bene Zoltán
Névjegy
Fotó: Bene Zoltán
Bene Zoltán
1973. április 8.

Kecskeméten született. Alap-, közép- és felsőfokú iskoláit egyaránt Szegeden végezte. Irodalommal hivatásszerűen 2001 óta foglalkozik, azóta jelennek meg rendszeresen novellái, esszéi, publicisztikái, recenziói; mintegy hatvan folyóirat és számos antológia közölte írásait. Több prózakötete látott napvilágot, legutóbb az Áramszünet című regény (Budapest, Kortárs, 2018). 2006-ban Fehér Klára-díjat, 2013-ban Teleki Pál Érdemérmet, 2014-ben Kölcsey-érmet kapott, Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című kötete 2017-ben elnyerte az Év könyve Szeged elismerést. A Szeged folyóirat főszerkesztője, az Irodalmi Jelen és a Pannon Tükör prózarovatának vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa (2019–2022).


Kapcsolódó cikkek

Ajánló | Könyv

A történet a XIV. században játszódik, Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodásának idején. Központi alakja, Szórád Lőrinc Zách Felicián kíséretében kerül a királyi udvarba, a királyi család elleni merénylet során az uralkodó védelmére kel, ami örökre meghatározza a sorsát. A regény kulisszái Szeged és környéke mellett Buda, Pádua, Nápoly és Itália, valamint a cselszövés, a háború és a pestis. Nem madártávlatból, hanem a résztvevők szemszögéből lehetünk részesei egy szerteágazó történetnek, nem a középkor makettjét látjuk, hanem ott járunk az utcákon, az erdőkben, istállókban, kocsmákban, hálószobákban, palotákban, s a történetet olvasva ráébredünk, hogy az élet alapvető tényezői és tapasztalatai voltaképp változatlanok: az Isten-hit is, az ítélet is, a szerelem és a gyűlölet is, a hűség és az árulás is. (Forrás: libri.hu)

Fotó: libri.hu