Megrendít a civilizációk haláltusája
Walczer Patrik | 2020.07.08. | Irodalom

Megrendít a civilizációk haláltusája

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatóságának (KMI) küldetése - a kortárs magyar szépirodalom és az olvasás minél szélesebb körű népszerűsítése határon innen és túl; ennek érdekében ősztől alkotók bemutatását, irodalmi produkciók közvetítését vállalja, ösztöndíjprogramot indít, s tervei szerint minden évben kiválaszt 8 senior és 4 junior szépirodalmi alkotót, hogy segítse írói arculatuk építését, műveik népszerűsítését. A Hajónapló szerkesztősége szeretne hozzájárulni ez utóbbi program sikeréhez, ízelítőt nyújtani a KMI 12 szereplőjének művészi, aktuális terveiből. Ezt szolgálja az alábbi interjú is.

Szeptemberben jelenik meg Bene Zoltán Isten, ítélet című történelmi regénye, melyben fontos szerepet kap a XIV. század közepén Európát végigpusztító pestisjárvány. A szerzővel emellett az Áramszünet című regényéről, Szegedről, a civilizáció végnapjairól és a COVID-19 lehetséges hatásairól is beszélgettünk.

− Egy korábbi interjúban azt mondta: mindig is érdekelte önt a civilizáció utáni élet. Helyes az a feltevés, miszerint a posztapokaliptikus világ több inspirációval látja el a békés mindennapoknál?

− Sejtem, hogy mire utal, azonban emlékeim szerint nem igazán erről beszéltem abban az interjúban, vagy nem igazán erről szerettem volna beszélni. Inkább arról van szó, hogy érdekelnek a civilizációs határvidékek, a civilizációk haláltusája, mivel érzésem szerint mi magunk is egy ilyen hanyatló korszakban élünk. Egy-egy civilizáció pusztulása azonban általában nem jelent teljes „világvégét”, legalábbis semmiképpen sem abban az értelemben, ahogyan ezt a kifejezést a posztapokaliptikus regények és filmek alapján használjuk. Az óegyiptomi vagy a maja civilizáció letűnt ugyan, de egyiknek sem apokalipszis vetett véget, ahogyan más nagy kultúráknak sem. Spenglerrel értek egyet, a civilizációknak ugyanúgy életciklusaik vannak, mint az egyes embereknek, idővel „maguktól”, a természetes folyamatok révén is megszűnnek. Ám ahogyan az emberek nagy része sem százévesen hal meg végelgyengülésben, úgy a civilizációknak is véget vethet valamiféle külső behatás (betegség, invázió, természeti katasztrófa stb.), azonban az általunk ismert történelemben ez a külső behatás (az özönvíz- és az Atlantisz-legendától eltekintve) egyszer sem volt maga az apokalipszis. Inspirálni egyáltalán nem inspirál egy posztapokaliptikus világ, nagyon is a mindennapok inspirálnak. Vélhetően azért is, mert a mindennapokat valamelyest ismerem. Az persze foglalkoztat, hogy a mindennapok, a jelenünk állapota hogyan hathat egyfelől a civilizációnk végnapjaira (elodázhatjuk-e még a végromlást, s ha igen meddig, vagy ellenkezőleg: fölgyorsítjuk-e), másfelől mi következik utána. És egészen más a forgatókönyv, ha egy világméretű összeomlást követően kell talpra állni, mint ha a civilizációnk romjain fölépülő új világban kell boldogulni. Az Áramszünet című regényem írásakor sem igazán a disztópia vagy a posztapokalipszis érdekelt, hanem az, hogy hová jutottunk, s ahová jutottunk, az mivel kecsegtethet egy igazán „éles” helyzetben - attól tartok, semmi jóval. A két idősíkon vezetett cselekménynek − a regény egyik szála 1980-tól a 2010-es évekig, azaz a jelenben és a közelmúltban, a másik a 2030-as években zajlik − szóval, a két szálon futó történetnek is azért éreztem szükségét, hogy a folyamatokat megkíséreljem bemutatni. Szerencsére jó néhány kritikus észrevette, hogy az Áramszünet valójában nem disztópia, csak nyomokban disztópiát tartalmaz, s nem is a klasszikus értelemben vett posztapokaliptikus regény.

− Térjünk vissza a jelenhez, most ugyanis az Igazak című könyvén dolgozik, amelynek cselekménye már nem is két, de három különböző idősíkon bonyolódik. Miért?

− 2019-ben elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíját. Egy regény szinopszisával pályáztam, s 2022-ig ennek a regénynek az első változata el kell készüljön. Ennek, az Igazak munkacímű könyvnek a cselekménye valóban három idősíkon bontakozik ki: a XIX., a XX. és a XXI. században, jobbára, de nem kizárólag azok első negyedében, leginkább az 1818-tól 1822-ig terjedő években, az 1918 és 1922 közötti esztendőkben, valamint a 2018 és 2022 közé eső időszakban. A helyszín oroszlánrészben Szeged és környéke, azaz a szegedi „nagytáj". A regény három központi szereplője az Igaz-família három, egymástól évszázadnyi távolságban élő generációjának képviselője. Tehát lehet majd család-, történelmi, fejlődés- vagy akár városregényként is olvasni, de krimielemekkel is tervezem fűszerezni. A három idősík magyarázata pedig végső soron ugyanaz, mint amit az Áramszünet kapcsán említettem: a folyamatok, az ok-okozati összefüggések érdekelnek.

− Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez lesz a legsokoldalúbb műve, hiszen több regénytípust is ötvöz benne. Hogyan hangolja össze az egymástól különböző stílusjegyeket?

− A különböző regénytípusok szerintem sok könyvben jól megférnek együtt. Például a krimi jellegzetességei számos olyan műre igazak, amelyekre nem bűnügyi történetként tekintünk, de a történelmi regények java sem csak a történelmi jelzővel illethető, ezért én azt, hogy több altípus jegyei keverednek egy regényben, nem érzem sem nehézségnek, sem szokatlannak. A három évszázadon átívelő történet sokkal több fejtörést okozhat a narráció vagy a nyelvezet tekintetében, az Igazakat azonban egyetlen narrátor beszéli el. A XXI. században zajló események egyes szám első személyű elbeszélője meséli (írja le) a másik két történetet is, hagyományosan, egyes szám harmadik személyben. Mivel ő az egyetlen narrátor, az elbeszélés módjának, technikájának és nyelvezetének stiláris jegyei adottak.  

− A három idősík közül az egyik a jelenben játszódik. Milyen szerepet kap benne a XXI. század nagy pandémiája, a koronavírus-járvány?

− Jelen pillanatban nagy szerepet nem szánok neki, de bele fog kéredzkedni, az aligha kétséges, ahogyan a regény XX. századi idősíkjába a spanyolnátha, a XIX. századiba a kolera. Ha ezt a hármat összevetjük, akkor a dolgok jelen állása szerint megállapíthatjuk, hogy mázlink van, mert akár a spanyolnátha, akár a kolera pusztításához hasonlítjuk a mostani világjárványt, a Covid-19 mindkettővel szemben alulmarad. Persze csak történelmi távlatból és a jelenlegi ismereteink alapján. És nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy többnyire minden kor emberének a saját kora tűnik a legnehezebbnek. S ha a koronavírus az elkövetkező időben újra támad, és – ne adj Isten – hasonló nagyságrendű pusztítást végez majd, mint az említett két korábbi járvány, akkor a regényből is nagyobb szeletet fog kihasítani óhatatlanul.

sopronmedia.hu-Rendőrök a spanyolnátha idején
Rendőrök a spanyolnátha idejénFotó: sopronmedia.hu

− Akkor lássunk valami személyesebbet: Szegeden játszódik az Igazak története, ön is Szegeden él. Miért olyan fontos önnek a város?

− Temesi Feri (író barátom és mesterem) szokta vallani magáról, hogy Budapesten élő szegedi író. Én Szegeden élő szegedi író vagyok. A szegedi jelző számomra is rendkívül fontos. Egyszer valami olyasmit válaszoltam egy szegediségemet firtató kérdésre, hogy volt ugyan olyan időszak az életemben, amikor úgy éreztem, gyakorlatilag bárhol lehetséges élni az országon belül, hiszen ez egy kis ország, sőt, a Kárpát-medence sem végeláthatatlan, de elég gyorsan kiderült, hogy csak Szegeden működök jól, vagy legalábbis úgy-ahogy.

− Milyen szerepet tölt be a város kulturális életében?

− Régóta szervezünk különböző partnerekkel – a Somogyi-könyvtártól írószervezeteken át civilekig – irodalmi rendezvényeket a városban, nagyon sokakkal volt szerencsém beszélgetni ezeken az eseményeken, mindemellett szerkesztőként több helyi antológia megszületésében vettem részt, és néhány éve a Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat szerkesztője is vagyok. Egészen más jellegű feladat, mint az Irodalmi Jelennél és a Pannon Tükörnél végzett munkám, de mind a hármat nagyon szeretem. A Szeged annyiban más, mint a másik kettő, hogy nem irodalmi lap, primér irodalmat például egyáltalán nem közlünk, viszont erősen Szeged-függő, minden tartalmában a városhoz kapcsolódik.

− Közben persze a legfontosabb az irodalom kellett, hogy legyen, hiszen tizenkét éven keresztül írta az Isten, ítélet című történelmi regényét, mely szeptemberben jelenik meg a Kortárs Kiadó gondozásában. Előfordult, hogy az „írásszünetekben” teljesen újragondolta a történetszálat?

− Még az is lehet, hogy több az a tizenkettő, bár mostanában mindig tizenkét esztendőt mondok, az olyan jól hangzik. De komolyra fordítva, rengeteget alakult ez a történet azóta, hogy nekikezdtem valamikor nagyon régen. Nagy-nagy, olykor években mérhető szünetekkel készült, én is változtam ez alatt az idő alatt, a fókuszom, a perspektívám is, ebből következően a regény sem maradhatott ugyanaz. Sokszor előfordult az, amit kérdez, jól ráérzett. Többször újragondoltam. Talán ezért, talán a hosszú évek miatt érzem úgy most is, hogy az Isten, ítéletet még annyira sem bírom lezárni, befejezni, mint a többi könyvemet, ezt tényleg csak abbahagyni lehetett. Ettől függetlenül a történet természetesen nem maradt befejezetlenül, a szálakat elvarrtam.

− Az Isten, ítélet akár járványregényként is értelmezhető. Milyen párhuzamok találhatók benne a fekete halál és a koronavírus okozta járvány között?

− Alig található párhuzam. Részint szerencsénkre, hiszen a XIV. század közepén Európát (legkíméletlenebbül annak nyugati, északi és déli fertályát) végigdúló, évekig tartó nagy pestis iszonyatos pusztítást végzett, s bár természetesen egy áldozat is sok, ezen a téren a pestishez – egyelőre legalábbis − nem mérhető a koronavírus. Sokak szerint ráadásul a fekete halál hozzájárult az átalakuláshoz, lezárta a középkort, hogy kibontakozhasson a reneszánsz és az újkor (az is egyfajta civilizációs határvidék volt tehát). Nagy kérdés viszont, hogy mit zár(t) le a Covid-19. Lezár(t) egyáltalán bármit is? „Az, ami legjobb, nem betegséggel kezdődik-e mindenütt?” – veti föl Novalis. Egon Friedell ehhez kapcsolódóan azt írja, „mindenütt, ahol valami új keletkezik, gyöngeség, betegség, »dekadencia« van jelen. Minden, ami új csírákat termel, a csökkentett élet látszólagos állapotában leledzik: a terhes asszony, a fogzó gyerek, a vedlő kanárimadár.” Friedell szerint „az újkor emberének fogantatási éve: 1348, a »nagy pestis« éve.” 2020-ban vajon fogan(t)-e új embertípus? Felelősebb, kevésbé szűk látókörű, empatikusabb, nemesebb? Attól tartok, nem.

− Ön szerint milyen változást okozhat a civilizációban, társadalmunkban a COVID-19 járvány?

− Az egyértelműen látszik, hogy ha most véget ér, akkor semmilyet. Ha viszont a COVID-19, vagy más járványok folyamatosan vissza-visszatérnek, illetve megjelennek, és ezáltal a kórokozók az életünk részévé válnak, akkor muszáj lesz változtatnunk. Már most voltak arra utaló jelek, hogy egy-egy ilyen pandémia súlyos csapást tud mérni a globalizációra. A nyugati világ jelenlegi gazdasági működésének egyik alapvető jellemzője, hogy minden termelést kiszervez a perifériára, mert ott olcsóbb az előállítás, és még a szállítással együtt is megéri így cselekednie, ugyanakkor ezáltal egy globális válság idején éppen a centrum válik védtelenné, kiszolgáltatottá. Szerény véleményem szerint hasznos lenne átgondolni a globalizmust, kivált a belé vetett bizalmat. Talán újra előtérbe kerülnek majd azok az elképzelések, miszerint amit tudunk, azt termeljük meg magunknak. Ha a lokalitás erősödne, az véleményem szerint gazdasági, kulturális, ökológiai és társadalmi értelemben is pozitívumnak számítana.

Fotó: MTI/Mónus Márton
Névjegy
Fotó: Bene Zoltán

1973-ban született, Szegeden él. Alap-, közép- és felsőfokú iskoláit egyaránt Szegeden végezte. Irodalommal hivatásszerűen 2001 óta foglalkozik, azóta jelennek meg rendszeresen novellái, esszéi, publicisztikái, recenziói; mintegy hatvan folyóirat és számos antológia közölte írásait. Több prózakötete látott napvilágot, legutóbb az Áramszünet című regény (Budapest, Kortárs, 2018). 2006-ban Fehér Klára-díjat, 2013-ban Teleki Pál Érdemérmet, 2014-ben Kölcsey-érmet kapott, Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című kötete 2017-ben elnyerte az Év Könyve Szeged elismerést. A Szeged folyóirat főszerkesztője, az Irodalmi Jelen és a Pannon Tükör próza rovatvezetője, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj Programjának ösztöndíjasa (2019-2022).