A művészet a civilizáció csúcsa
Berta Zsolt jelenleg Krúdy Gyula Beteg város című írását javasolja olvasásra. Rövid kis publicisztika, és igen sok benne az analógia a mai helyzettel.
– Bizonyára önnek sem egyszerű betartani az otthoni karantén szabályait. Hogyan tud alkalmazkodni a különleges helyzethez?
– Nekem nehéz, mert az írásaimból magam sem élnék meg, s egyelőre még mások is függnek a keresetemtől. Így hát éppúgy dolgozni járok, illetve eddig jártam, mint bárki más, és írni csak a fennmaradó időkben, éjjel, munkaszünetben, fejben a bringán, motoron vagy a kocsiban tudok. De valóban, a munkáim jelentős megfogyatkozása miatt most majdnem úgy telhetnek a napjaim, mint egy valódi írónak, aki leül az asztalhoz és ír. Kár, hogy ehhez egy járványnak kell végigsöpörnie Magyarországon.
– Ön találkozott a koronavírus járvány humoros, tragikus, felemelő, mélyen emberi vagy éppen embertelen oldalaival?
– A járványt valójában gyorsan és maradéktalanul meg lehet állítani egy teljes, két hetes, szigorúan, sőt könyörtelenül betartatott kijárási tilalommal, ami után már csak a felismert betegek izolálása és gyógyítása lenne hátra. De ez, ismerve az Embert, főleg a nyugati, individualista, konform-áldozatokat már rég nem vállaló Embert, biztosan csak elméleti matek marad. Akárcsak a környezetvédelemmel kapcsolatos kötelességeink. Ez emberi dolog, embertelenek meg nem léteznek. Amit annak nevezünk, sajnos az is mélyen emberi. A sajátunk. Ez nem valami vicces dolog, de ez van. Viszont Wuhanban a járvány miatt még mindig csak feltételekkel szabad az utcára menni. Az egyik kiskapu a kutyasétáltatás. Egy lakótelepen megfigyeltek egy kutyát, aki gyakorlatilag éjjel-nappal a parkban van, mert egy rakás ember sétáltatja felváltva.
– Mit adhat az irodalom, a művészet ebben a mindannyiunk számára nehéz helyzetben? Hogy érdemes ilyenkor megállni a könyvespolc előtt?
– Mindegy. Természetes dolog, hogy most a gondolatainkat a járvány köti le. Sokaknak az segít, ha elzárkóznak a témától, elhessegetik maguktól, s vele együtt a félelmeiket is. Ők olvassanak engem, még semmit se írtam járványról, viszont hajlamos vagyok a derűre, ha írok. De persze csak viccelek. Olvassanak csak azt, ami jól esik. Másoknak az segít, ha foglalkoznak a témával, akár irodalmi szövegeket vagy régi tudósításokat is szívesen elolvasnak régi, nagy járványokról. Nekik most például Krúdy Gyula Beteg város című írását javaslom. Rövid kis publicisztika, de remek, és persze igen sok benne az analógia a mai helyzettel. Nem véletlen, hogy épp a napokban tolta valaki az orrom elé.
– Önnek van kedvenc világirodalmi járványgondolata? Kérem, ossza meg velünk!
– Amikor nagy a baj, legyen az háború, gazdasági világválság vagy járvány, először mindig a kultúrát fagyasztjuk be, vagy legalábbis szorítjuk háttérbe, mint valami luxuscikket. Ez valamelyest érthető, ugyanakkor öngól is. Hisz éppen ilyenkor lenne rá a legnagyobb szükség, persze egy jó kis vakcina, orvosi eszközök és az udvariasság mellett. Tényleg, az udvariasság, a kedvesség nagyon fontos ilyenkor, ahogy azt meg Kosztolányi írta: „Igazán jók úgysem lehetünk, legalább legyünk udvariasak.” Ezt olyan fontosnak találtam, hogy tavaly március 29-ét, vagyis Dezső születésnapját az Udvariasság Világnapjává nyilvánítottam. Aznap állunk át a nyári időszámításra, vagyis egy órával visszatoljuk az órákat, ami járvány idején azért jó, mert egy órával tovább maradhatunk otthon. Na elkalandoztam. De hogy befejezzem és okoskodjak kicsit: a művészet a civilizáció csúcsa, de alapja is. Sokkal inkább, mint a komfort.
(Borítókép: Baumann Béla, bertazsolt.eu)
