Czilli Aranka: Hálával a teraszokért
Czilli Aranka véleménye szerint a bezártságnak és a mostani helyzetnek megvannak a maga mélységei, magasságai, drámái és groteszk vagy vidám vetületei.
– Úgy véljük, egy író számára az otthonmaradást elváró járványszabály betartása nem túl nehéz feladat. Ön hogyan alkalmazkodik ehhez a különleges helyzethez?
– Az írás mellett magyartanárként is dolgozom, úgyhogy az itthonmaradás első napjaiban hirtelen jött luxusként éltem meg ezt a lehetőséget. Aztán amikor rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű négy-öt osztályt digitálisan irányítani, tanítani, vezetni, miközben azért saját három gyermekem rendszeres tanulását sem árt követnem, és írnom-olvasnom is kellene, azt úgy a magam kedvéért és töltekezéséért, de ha már itthon vagyok, szúrja a szemem a sok elhanyagolt házimunka, amit ha nem most, akkor mikor oldanék meg... szóval kicsit összekuszálódnak néha az addig ügyesebben szétválasztott szerepeim és az azokhoz kapcsolódó tennivalóim, kötelességeim ebben a helyzetben.
– A mostani koronavírusveszély is sok nézőpont lehetőségét veti fel. Ön találkozott a járvány különböző oldalaival?
– Ennek a mostani helyzetnek, a bezártságnak megvannak a maga mélységei és magasságai, drámái és groteszk vagy vidám vetületei egyaránt. Három gyerekkel és egy férjjel állandóan összezárva lenni egy körülbelül hatvan négyzetméternyi tömbházlakásban érdekes tapasztalat. Megvan a meghittsége, persze, aztán megvannak a vidám, olykor nevetséges pillanatai is. Érdekes, hogy mindannyiunkra más-más napon tör rá a "mehetnék", a bezártsági komplexus, a bizonytalanság félelme, az aggodalom, aztán vesszük sorra a bátorítást, a lelkizést, a nyugtatgatást, s ha már minden eszköz elfogyott, olykor előkerül az eszköztárból a vitatkozás, neadjisten veszekedés is. A gyerekek nincsenek hozzászokva ehhez a bezártsághoz, a jól megszervezett napirend ellenére nem bírnak a felhalmozódott energiatöbblettel, azt valahogy le kell vezetni, nincs mese. Ez pedig általában hangeffektusokkal, verekedéssel, piszkálódással megy a legkönnyebben. Amióta izoláltuk magunkat, mélységesen hálás vagyok annak, aki kitalálta, hogy minden tömbházlakáshoz elengedhetetlen legalább egy terasz. A terasz ajtaja hangszigetel, irtó jól lehet ott töltekezni és megnyugodni a megtépázott idegrendszerű anyukának.
A megváltozott kényszerhelyzet legnagyobb tragédiája számomra, hogy ezekben a napokban haláleset történt a családban. Apósom váratlanul meghalt a tőlünk 5oo km-re fekvő Nagyváradon. A fájdalom, a veszteség önmagában térdre kényszerített, de az a tény, hogy képtelenek vagyunk odautazni és elbúcsúzni tőle, utolsó útjára elkísérni őt, csak még nehezebbé teszi a helyzet elviselhetőségét.
– Mit adhat az irodalom és a művészet ebben a nehéz helyzetben? Mit tanácsol az olvasóknak?
– Ha már karantén, ha már izolálás vagy bezártság, az irodalom ebben a helyzetben az a varázsszőnyeg, ami a kényszerű valóság fölé emelhet és messze röpíthet. Éppen ezért, akkor, amikor végre időt lopok magamnak az olvasásra, egészen biztosan olyan művet veszek a kezembe, aminek témája a lehető legtávolabb esik a járvány, a betegség, a karantén gondolatától is. Pillanatnyilag Háy János Kik vagytok ti? című könyvét olvasom, felüdít, feltölt a szerző humora. Amikor pedig erőt vesz rajtam a szorongás és az aggodalom, akkor általában Polcz Alaine Asszony a fronton-jának egy-egy részletét olvasom újra. Na ahhoz képest ez a mi bezártságunk és félelmünk nevetségesen eltörpül.
– Kérem, ossza meg velünk a kedvenc világirodalmi járványgondolatát!
– Talán nem pont ehhez a kérdéshez talál, de most nagyon friss és idevágó: Orvos Tóth Noémi gondolata az, ami nagyon idekérezkedik. Azt tanácsolnám az olvasóknak, hogy ilyenkor túlélő-történeteket olvassanak! Akár túlélő-irodalmat, akár a családfánkba merülve keressük meg felmenőink túlélő-történeteit. Föléje emelnek a néha kellemetlenné váló kényszervalóságnak, motiválnak és erőt adnak.
(Borítókép: Rusznyák Csaba/gyulahirlap.hu)
