Döme Barbara: A nagymama, aki elfelejtett meghalni
Döme Barbara | 2021.01.31. | Irodalom

Döme Barbara: A nagymama, aki elfelejtett meghalni

A nagyi meghalt, de nem vette észre. Pogácsát gyúrt, amikor lezsibbadt a karja. Szívinfarktust kapott. Azonnal eltávozott, de tovább dagasztotta a tésztát, majd szép házi tojássárgájával megkente a tetejét, és kisütötte a pogácsákat. Délután ezzel várta a barátnőjét.

Mielőtt azonban a vendég megérkezett hozzá, ő kicsit lepihent, mert hullafáradtnak érezte magát. Csodálkozott, korábban meg sem kottyant neki egy kis sütés-főzés. Most meg teljesen kidőlt, olyan érzése volt, mint akit agyonvertek.

Öregszem, morogta, majd azon töprengett, hogyan is ünneplik a jövő héten a századik születésnapját. Mindenki azt mondta, erre a napra felhajtást kell szervezni, mert az mégiscsak nagy esemény, ha valaki százesztendős. A fia megjegyezte, kímélni kell a mamát, mégsem húszéves. Erre megsértődött, és azt mondta, őt bizony senki se kímélje, nincs a halálán. Legyen minden úgy, mint máskor, majd ő megfőzi a menüt, a gyerekek csak jöjjenek, és ünnepeljék. Ebben maradtak. Előtte azonban szeretett volna kipróbálni egy új receptet, ezért nekilátott pogácsát sütni. Ekkor érte a halál.

Miután tehát ez a szokatlan és váratlan esemény megtörtént vele, lepihent. Furcsa álmot látott. Szembejött vele a kaszás, akit azonnal felismert. Nem mutatta, hogy fél, pedig remegett. A halál arról érdeklődött, mit tervez a jövő hétre. A nagymama beszámolt a születésnapi partiról, mire a kaszás nagyot nevetett, és közölte, a legközelebbi családi buli már nélküle zajlik. A nagyi csapzottan ébredt, és rettenetesen fázott, jéghideg volt a teste. Azt gondolta, meghűlt. Bekapott egy aszpirint, aztán forró fürdőt vett, és kamillateát kortyolgatott. Nem akart felmelegedni. A vastagabbik harisnyáját húzta fel, és előkereste a kesztyűjét is. A tükörbe nézve megállapította, arca olyan, mint a kályhából kikotort hamu. Régen nem sminkelte magát, de ilyen állapotban nem akart senkivel sem találkozni, ezért alapozót tett az arcára némi arcpírral és egy leheletnyi rúzzsal. Így már jobban festett, de a remegés továbbra sem akart abbamaradni. Lázmérőt vett elő. Azt hitte, rosszul lát, amikor a higany tíz perc után sem akart mozdulni. Ennek is épp most kellett elromlania, bosszankodott, de még ekkor sem vette észre, hogy meghalt. Volt egy kis ideje a barátnője érkezéséig, leült keresztrejtvényt fejteni. Semmi sem jutott az eszébe, mintha teljesen leállt volna az agya. Nem értette, mi történt. Csak azt mondogatta magában, hogy ilyen makacs meghűléssel még nem találkozott az elmúlt száz év alatt. Pedig sokat átélt: két háborút, forradalmat, három férjet, egy agyvérzést pedig lábon hordott ki. Mindenki azt mondta, olyan erős, hogy a halál könyörög majd neki az örök élet receptjéért, amikor eljön az idő, és annyira hálás lesz a hallottakért, hogy elfelejti elvinni.

Kiss Zsuzsi-
Fotó: Kiss Zsuzsi

A barátnő kétszer csengetett, mire a nagyi kinyitotta az ajtót. Bundát viselt. A vendég először csodálkozott, de a hamuszürke arcból, a felakadt szemekből és abból, hogy a barátnője nem lélegzik, hamar rájött, halott. Gyorsan megértette azt is, hogy a nagyi nem sejti, mi történt vele. Azon gondolkodott, hogyan juttathatná kíméletesen tudomására. Teáztak, pogácsát ettek, a nagyinak az állapotához képest jó étvágya volt. Elnézést kért barátnőjétől a szokatlan öltözékért, de mint mondta, nagyon fázik.

Beszélgetés közben a vendég megkérdezte a nagyitól, mikor járt utoljára a temetőben, boldogult ura sírjánál. Ő elgondolkodott, majd azt felelte, nem emlékszik. Aztán felállt, mint akit a bűntudat és a lelkiismeret azonnali indulásra sarkall, és kiviharzott a lakásból. A barátnő sóhajtott.

A nagyi buszra szállt, és kiment a temetőbe. A délutános portás mosolyogva intett, majd megjegyezte, már várják. Erőlködve sétált a sírkövek között, sokkal tovább tartott neki, amíg elért a családi kriptáig, mint máskor. Hiába volt rajta bunda, hiába sütött a nyári verőfényes nap, ő továbbra is jéghideg volt. Útközben találkozott özvegy Tóthnéval, aki a férje sírját csinosította. Tóthné megjegyezte, régen találkoztak, és örül, hogy látja, mert ezek szerint még él. Jó egészséget kívánt neki, majd megszorította a kezét. Ijedten ugrott hátra, mert a nagymama keze jéghideg és merev volt. Vérkeringési zavar lesz, ki kellene vizsgáltatnia magát, javasolta özvegy Tóthné, majd tovább gyomlálta a sírt.

A nagyinak szöget ütött a fejébe, amit hallott, elhatározta, a temetőből hazafelé beugrik az ügyeletre. Megérkezett a családi kriptához. Régen járt itt, a márványbejárat mellett derékig ért a gaz. Megpróbálta kihúzni, de a keze nem engedelmeskedett. Bosszantotta a dolog. Aztán nagy nehezen kinyitotta az ajtót, belépett a sötét helyiségbe. Villanyt gyújtott, körülnézett. A kriptában az utolsó férje volt eltemetve. A nagymama rettenetesen fáradt volt. Először csak leült, aztán hanyatt dőlt. Már nem fázott. Lecsukta a szemét, végre jól érezte magát.

Fotó: Kiss Zsuzsi
Névjegy
Fotó: Döme Barbara

Döme Barbara 1973-ban született Debrecenben. A Hajónapló felelős szerkesztője. Író, újságíró, szerkesztő, Budapesten él. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult.  Diplomamunkáját szociológiából írta. Kreatív írást tanult a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Újságírói munkáját 2011-ben Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. 2020-ban megkapta az Irodalmi Jelen prózadíját, valamint az Orpheusz kiadótól Az év legsikeresebb szerzője díjat. Több riportkötet szerzője. A Magyar Írószövetség és Magyar Újságírók Szövetségének tagja. Novelláskötetei: A nagymama, aki elfelejtett meghalni (2013), Nők a cekkerben (2019). Művei több antológiában szerepeltek, legutóbb 2019-ben a Magyar Napló által kiadott Év novelláiban jelent meg írása. Rövid prózáit számos irodalmi folyóiratban publikálja.


Ajánló | Könyv

Döme Barbara novelláinak foglalata a kötet. Az írónő már a remekül megválasztott címadó novella okán is „ magára vonzza" az olvasók figyelmét. Nem különben így van ez a kötet írásaival. A szerző ismeri a titkát annak, mivel lehet az olvasó érdeklődését mindvégig izzásban tartani. A néhány oldalas novellák mindegyike végig feszült kíváncsiságot gerjeszt az olvasóban, aki a szürreális elemekkel átszőtt írásokat ekként igazi csemegének találja majd. Döme Barbara remek meseszövése alkalmat ad arra, hogy egy légy gyilkossá váljon (Légy a borsólevesben), vagy egy elveszett félóra depressziós alkoholistává. Az író mesterien játszatja egymásba a valóság és a képzelet képeit oly módon, hogy néhány pillanatra az olvasó is elbizonytalanodik - a novella szereplőjével együtt (Ráébredés) -, hogy valójában az ébrenlét és álom határmezsgyéjén egyensúlyozik-e, vagy hihető mindaz, amit lát, hall, érez. Az allúziókkal át- meg átszőtt remek írásokat, amelyek már-már Örkény egyperceseinek szellemét idézik meg, érdemes széles körben ajánlani. Forrás: www.kello.hu

Fotó: Döme Barbara