Döme Barbara: Álom
Semmit nem tudok róla, de a világot adnám neki. Tenyerében tartja a szüzet, az árvát. Hangjából hajt ki a természet minden csodája, pillantásától meglebben a felhőfátyol.
Ki szereti, ki az apja, ki az anyja? Semmit nem tudok róla.
Elindul, sétál, lábával kényezteti az avar sárgáját, barnáját, vörösét. Szövetet húz maga után, nem posztót, gyolcsot. Szeretkezik a titokkal, gyermeket szül gyönyörből. Libben a sétálók között, árnyékot vet két csodás porcelánkeze, mellyel simogat. Érintésétől megreped a burok, előbújik a szenvedély. Cseperedik lába nyomán az újszülött szó, mondatokat lép, mítoszt teremt.
Árnyéka koporsóm lett. Az ujja körül forgatott. Elszédültem. Kinevettek. Belehaltam. Hagyták, hogy szégyenem fedetlenül heverjen. Rám mutattak. Újra és újra. Anyám szépasszony volt! Apám meg erős, de elhamvadt anyám tüzében.
Fojtogatnak. Gégémet csillogó gyönggyel szorítják. Ő meg csak kacag, babonáz, rózsás ajka mint valami istenségé. Káromkodom, de számból ömlő szavaimat megszelídíti. Illatos esőcseppek záporoznak az ajkamról.
Leül, csinos lábai egymáson nyugszanak. Aranyhaja búzamezőt idéz, termékeny föld illatát érzem. Megrázza a fejét, muzsika csendül, az angyalok ámulnak, földi lény miként produkálhat ilyet? Kiugrott angyal lehet, aki így riposztozik? Vagy Isten küldte jobbik részét a halandók közé? Mosolyog. Amint ajka felfelé szalad, félbeszakadnak a háborúk. Dúsan terített asztaloknál százezer éhező rebeg imát hozzá. Érintik ruhája szélét, mely körülöleli az univerzumot. Sebeket kötöz be, vérzést csillapít, fájdalom végére tesz pontot. Haldoklók kezét fogja, dúdol, hangja félelmet csillapító ködfátyol. Nem csal és nem csalják. Jézusért imádkozik szüntelen, leemeli a keresztről, szájon csókolja.
Ilyen közelről még sosem éreztem teste melegét. Izzadt a szerelemtől, párát ont a bőre, ahogy lélegzik. Vékony, izmos karján lüktet az ér, hullámokat vet a szenvedélytől. Arcát nézem, pillanatot lopok holnapra. Szemét tükörré varázsolja a szerelem. Végre szépnek látom magam.
Táncba kezd. Csípője becézi a zenét, lábai, mint két mesterien megmunkált húr, muzsikát játszanak. Kering körülöttem, hajával simogat, majd betakar. Pördül egy utolsót, megfordul a világ.
