Döme Barbara: Megváltó a rendelőben
Döme Barbara | 2020.09.18. | Irodalom

Döme Barbara: Megváltó a rendelőben

Nézi a pácienst és arra gondol, híres lesz, ha tényleg a Megváltó jelentkezett nála szorongásos tünetekkel.

Bizony mondom neked, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában – kommentálta pár nappal később a pszichológusnál szerzett tapasztalatokat Jézus, amikor összefutottunk egy kávéra. Szinte minden nap találkozunk, barátok vagyunk. Tudom, hogy jó ideje álmatlanság gyötri és szorong. Én javasoltam neki, menjen pszichológushoz. Apám halála után teljesen egyedül maradtam, nekem segített a terápia.

***

Mi van akkor, ha ő valóban Jézus? – fut át a pszichológus agyán. Tavaly egy szeánszon megjelent neki az anyja szelleme, és elárulta, orvosi műhiba miatt halt meg. Beperelte a klinikát, megnyerte a pert, a kártérítésből nyitott egy kis rendelőt. Kétségtelenül jól járt. Azóta hisz a csodákban.

Kicsit csodálkozott ugyan, amikor az asszisztense közölte vele, Jézus jön ma hozzá terápiára, de hát annyi bolondot látott már, azt gondolta, eggyel több, vagy kevesebb, nem számít.

Jézus a pszichológussal szemben ül, keresztbe rakott lábbal. Aztán pozíciót vált, arra gondol, ez a póz azt üzeni, nem hajlandó nyitni. Ezt a látszatot kerülni szeretné. Pár évig tanult lélektant, s ha mások helyzetét kellett megítélni, remekül teljesített, de a maga problémáival képtelen megbirkózni. A pszichológus hatvan körüli férfi. Ősz, a szakálla is fehér. Belekortyol a teájába, Jézust bámulja. Egy darabig egymást nézik, aztán a szakember megszólal:

– Nos?

A kérdés súlytalan, úgy lebeg a szobában, mint egy véletlenül elengedett héliumos lufi. Ez a szó tanácstalansággal van töltve. Jézus érzi, a férfi az időt húzza, fogást keres rajta, de még nem tudja, hol a kapaszkodó. Közben barátom tekintete a rendelő legelegánsabb berendezési tárgyára téved. Akvárium. Jó nagy. Színes halak úszkálnak benne zöld növények között. Az egyik állat a felszínen lebeg, nem kétséges, halott. Négy centis lehet, ezüstös csillogása tompult az elmúlással. A farkánál kék sáv, a hátán narancs folt.Szép lehetett, amíg élt. Kár érte, gondolja Jézus, majd a pszichológusra néz és visszakérdez:

– Nos?

A terapeuta szemhéja remeg, a szakállát babrálja. Jézus arra gondol: Erre az ürgére is ráférne a kezelés.

– Ön valóban Jézus? – köhint a pszichológus, mintha akarata ellenére a rekeszizom összehúzódása lökte volna ki belőle ezt a mondatot.

Jézus ismét a döglött halat bámulja, és mellékesen odaveti:

– Az vagyok.

– Mióta nem alszik?

– Hetek óta. És szorongok is – vázolja a helyzetet. A lábát keresztbe rakja, a fülét piszkálja.

A terapeutát cseppet sem érdekli a probléma, arra gondol, ha szerencséje van, tényleg a Megváltó ül vele szemben. A fiatalember öltözéke kissé elbizonytalanítja. Nem pólóban és farmerben számított Jézus visszatérésére, amikor a szülei bibliai történeteket meséltek neki. Ám nyitott, sőt modern embernek tartja magát, így ezen az apróságon most nem akad fenn. Hajtja a vágy, hogy bizonyítékokat találjon, amelyekkel később meggyőzheti a sajtót a nagy találkozásról.

– Teát? – kérdezi a pácienstől, miközben abban reménykedik, nem kér. Fél, hogy remegő keze lebuktatja. Szerencséje van, Jézus utálja ezt az italt, amit az is bizonyít, hogy a vizet több ízben borrá változtatta, nem teává.

– A telefonban azt mondta, mostanában sokat dolgozik. Mivel foglalkozik?

– Halottakat támasztok fel – mondja Jézus olyan természetességgel, mint ahogyan az ember kenyeret kér a péknél. Ismét a lebegő haltetemre téved a tekintete. Az ezüstös test a víztisztító berendezés mellé sodródott. Néhány hal megkörnyékezi. Pár perc és zabálni kezdik – fut át barátom agyán. A terapeutát sokkolja Jézus kijelentése. Nem azért, mert nem erre számított, sokkal inkább azért, mert egyre bizonyosabb a Megváltó jelenlétében.

– Netán gyógyít is? – kérdezi a pszichológus.

– Előfordul – mosolyog Jézus. Helyes fiú, harmincéves, buknak rá a nők. Nem tudunk végigmenni az utcán anélkül, hogy ne kapjon néhány telefonszámot. – Ha gondolja, szívesen látom a vízen járó tanfolyamomon is – veti oda beszélgetőpartnerének. 

A pszichológus fejben lejátssza, ahogy a híradónak interjút ad: Egészen hétköznapi fiatalembernek tűnhetett mások szemében, de én az első pillanattól kezdve éreztem, hogy más. Summa cum laude végeztem Szegeden.

– A családjában szintén küszködik valaki alvásproblémákkal? – folytatja a faggatózást. Próbál természetesen viselkedni. Jegyzetel, a szemüvegét néha az orrára tolja, bólogat. De a szeme elárulja, úgy csillog, mint a frissen csiszolt kristály.

– A nevelőapám famegmunkálással foglalkozik. Mostanában kevés a feladat, emiatt ideges és ő is keveset alszik. Tudja, az országhatár mellett élünk, a fiatalok elköltöznek a faluból, az öregek meghalnak. Apám nem vállal koporsókészítést, pedig abból megélhetne.

A pszichológuson villámcsapás-szerű érzés fut keresztül. Megvilágosodik. Biztos benne, melyik ez a falu, ki az ács, aki inkább éhen hal, de nem készít koporsót.

– Maga nem Bekenyéről beszél? – kérdezi idegesen.

– De, ott születtem – válaszolja Jézus.

– Az én őseim is odavalósiak, igaz, én sosem éltem ott – mondja a terapeuta. – A nevelőapja Tóth Józsi?

– Igen.

A pszichológus ismeri Tóthékat, téves eszméi miatt kezelte az öreg Józsit. Beszélték a faluban, hogy a fia – akit gyerekként külföldre vittek - szintén „megkattant”.

A terapeuta előveszi Jézus kartonját és ráírja: „Skizofrén téveszmék. Gyógykezelése indokolt!” Ez is csak egy bolond – nyugtázza, miközben feláll, és utalva arra, végeztek, a kezét nyújtja páciense felé.

– Tudja, hogy az egyik hala elpusztult? – veti oda Jézus, és odalép a hatalmas akváriumhoz. A tetemet körbeveszi a többi állat. Tátogó szájukkal bökdösik, vagy inkább zabálják, Jézus nem tudja pontosan megállapítani. Soha nem voltak díszállatai.

A pszichológust nem éri váratlanul a bejelentés. Reggel döglött guppit pecázott ki az akváriumból.

– Köszönöm, hogy szólt, így nem büdösödik meg a víz. Utálom cserélni –  mondja.

– Várjon, segítek – válaszol a barátom, és merítőhálóval kiemeli a tetemet az akváriumból. A hal kétségtelenül élettelen. A szeme üvegesen mered a plafonra. Jézus azt mondja:

– Kelj fel!

Fotó: Pixabay
Névjegy
Fotó: Király Farkas

Döme Barbara 1973-ban született Debrecenben. A Hajónapló felelős szerkesztője. Író, újságíró, szerkesztő, Budapesten él. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult.  Diplomamunkáját szociológiából írta. Kreatív írást tanult a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Újságírói munkáját 2011-ben Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. 2020-ban megkapta az Irodalmi Jelen prózadíját. Több riportkötet szerzője. A Magyar Írószövetség és Magyar Újságírók Szövetségének tagja. Novelláskötetei: A nagymama, aki elfelejtett meghalni (2013), Nők a cekkerben (2019). Művei több antológiában szerepeltek, legutóbb 2019-ben a Magyar Napló által kiadott Év novelláiban jelent meg írása. Rövid prózáit számos irodalmi folyóiratban publikálja.


Kapcsolódó cikkek