Koronavírus intézkedések elleni tüntetők Párizsban
Döme Barbara | 2020.09.11. | Irodalom

Döme Barbara: Sanyi a vírustagadó

Egy órája égeti a szájmaszkokat, közben nyalogatja a kosara fülét, amivel reggel a piacon volt. Azt ordibálja: egy hete mindennap ezt csinálom, oszt mégsem vitt el a koronavírus! Na, miért nem?, kérdi, miközben a mi kapunk felé mutogat. Azért, mert nincs is!, ordítja, és kacag. Ez a Juci nem normális.

A szomszédasszonyom, Juci megirigyelte az uramtól, Sanyitól, hogy sztár lett, ezért aztán addig mesterkedett, amíg ő is benne lett a Híradóban. Be kell vallanom, jól kitalálta, mivel kerüljön be a tévébe. Vírustagadó lett, s nem elég, hogy ő az, de másokat is behülyített. Azt állítja, nem létezik koronavírus, azt csak kitalálták, hogy rettegésben tartsák a népet, meg hogy eltereljék a figyelmet más, sokkal fontosabb dolgokról.

Aztán miről akarják elterelni a figyelmet?, vágtam a fejéhez tegnap, miközben éppen nyalogatta az ajtókilincset. Erről is, meg arról is, hebeg. Titkokról, amikről nem tudunk. Amíg mi itt a koronavírustól rettegünk, ők mással ügyeskednek. Bolond vagy te, Juci, mondom neki. Koronavírus létezik, nézd meg a híreket, hányan elkapták, aztán meg is haltak szerencsétlenek. Akkor én miért nem kapom el?, kérdez vissza. Pedig nézzed csak, nyalogatom a kapukilincset.

Csak maguknak mondom, láttam, amikor Juci az előbb titokban fertőtlenítette a kilincset, nem csoda, hogy most meg meri nyalni. Bár, hozzáteszem, én akkor sem csinálnék ilyet, ha épp a sterilizálóból húzták volna ki. Ebből is látszik, hogy a szomszédasszonyom komplett idióta.

Elég az hozzá, Juci nemrég megalapította a Vírustagadók Társaságát, a VT-t. Ezért jöttek ki hozzá a tévések. Persze azok is csak röhögtek rajta. Épp az ebédet kavargattam, amikor látom az ablakon át, hogy megáll Juciék előtt egy idegen autó. Nehogy azt higgyék, hogy én leskelődöm, kisülne a szemem, ha ilyet csinálnék. De arról nem tehetek, hogy épp rálátok a szomszéd portára főzés közben. A szememet csak nem köthetem be, még odakapna a rántás. Szóval látom, hogy kamerások mennek be az udvarukra. Juci kihuzakodva fogadta őket, úgy nézett ki, mint aki templomba készül, csak színesebb ruhában parádézott. Ezt még soha nem láttam rajta. Képes volt újat venni, csak hogy megmutassa, telik neki rá. Akkor nap sajnos nem sikerült kiderítenem, miért volt nála ez a nagy felhajtás, de másnap átjött eldicsekedni, hogy ő bizony mostantól celeb lesz, mert megalapította a Vírustagadók Társaságát. Gépelt papírt lobogtatott az orrom előtt, azt akarta, írjam alá, hogy én is egyetértek azzal, amit ő vall, vagyis nem létezik koronavírus.

Juci, hát, miért állítasz ilyen butaságot?, mondom neki. Nem ott voltál Jóska bácsi temetésén májusban? Szerencsétlen csak a térde miatt ment be a kórházba, aztán mire kijött, már koronás volt. El is vitte hamar a tüdőgyulladás. Hiába állítod, hogy gyenge volt a szíve meg ivott. Jó-jó, de ha nincs a korona, még most is a kocsmában ülne. Juci erre csak legyintett, azt mondta, hiszékeny vénasszony vagyok, aztán ment is az uramhoz, Sanyihoz, hogy beszervezze a VT-be. Az meg, amilyen hülye, egy felesért meg egy sörért aláírta a belépési nyilatkozatot. Amikor megtudtam, mondtam is neki, amiért ezt tette, jó darabig nem kukucskálhat az otthonkám alá.

Sanyi amúgy nagyon befolyásolható. Tavaly az ufóhívők szervezték be valamilyen szektába, alig tudtam kimenekíteni. Egy gabonakör közepén találtam meg, olyan részeg volt, hogy nem tudott magáról. Persze a gabonakört gumicsizmával taposták, Sanyit meg kizsebelték. Miután kijózanodott, azt állította, kis zöld emberek vitték el, látta is őket. A körzeti megbízott meg azt látta, hogy Sanyi részegen járkál körbe-körbe a búzatáblában, miközben egy idegen nő irányítja. Persze ő is épp hazafelé imbolygott a szolgálati biciklijén, és nem volt kedve megnézni közelebbről, mit művel az uram. Meg is lett a következménye, az egész nyugdíjat kilopták Sanyi zsebéből. Azóta mindenki ezen az eseten röhög a faluban. Vagyis csak röhögtek, mert mostantól Juci az ügyeletes bolond a vírustagadásával.

A tévében nagy peckesen nyilatkozott, hogy ő bizony nem hord szájmaszkot, sem a kezét nem hajlandó tönkretenni azzal a sok alkoholos fertőtlenítővel. Büszkén mutogatta, hogy bár hatvanöt éves, de sem a keze, sem az arca nem ráncos. Persze, hogy nem, hiszen a zsírpárnák kifeszítik rajta a bőrt. Majd elviszi a sok zabálás miatt az infarktus, ha nem fog rajta a koronavírus. Miután lement az interjú a tévében, egy csomó ostoba ember csatlakozott Jucihoz meg a Vírustagadók Társaságához. Istenemre mondom, ennyi hülyét életemben nem láttam, mint akik ideözönlöttek a faluba. Képesek voltak komoly orvosok is mellé állni, csak hogy mocskolják a kormányt. Nem értem én ezt. S bár Jucihoz jöttek, mi sem jártunk rosszul, mert sokan éjszakára is maradtak. Juci persze nem tudott mindenkit elszállásolni, így páran a mi vendégházunkba is átjöttek. Először próbáltam meggyőzni őket, hogy butaságokat beszélnek, amikor azt állítják: a betegséget okozó valamit, ami nem a koronavírus, hiszen az szerintük nincs, egy titkos laboratóriumban tenyésztették, hogy aztán a migránsokra szabadítsák, meg hogy a földönkívüliek felejtették véletlenül itt – de aztán feladtam a próbálkozásaimat. Természetesen attól sem tudtam eltántorítani őket, hogy a korona csak egy kitalált dolog, hogy ezzel sakkban tartsák az embereket. A betegekről azt mondták, más bajuk van, csak félrevezetik őket, a halottak meg természetesen egyéb betegségben hunytak el, csak eltorzítják a statisztikát. Arra persze senki nem tudott választ adni, kik művelik ezeket az általuk állított mocsokságokat. Egyesek szerint az ellenzék, mások szerint egy titkos szervezet, amiről szinte semmit nem tudunk. Ezek a vírustagadók harmadnapra úgy lefárasztottak, hogy azt mondtam, nincs az a pénz, amiért továbbra is elszállásolom őket. Nem szólva arról, hogy folyton ölelgetni próbáltak, nem voltak képesek betartani a másfél méteres távolságot. Mondtam is az uramnak, aki akkor már bánta, hogy belépett a VT-be, persze főleg a szex-  meg a pálinkamegvonás miatt, hogy, isten az atyám, felnyomom Jucit Cecíliánál vagy az operatív törzsnél, ha nem hagy fel az uszítással.

Na, most éppen itt tartunk. Fogalmazom a levelet, hogy aztán a kis unokám, Virdzsike begépelje a számítógépébe és elküldje, ahová csak tudja. Közben támadt egy jó ötletem: elővettem öreganyám összes lepedőjét, szájmaszkot varrok belőlük. De nem akármilyet. Az a maszk akkora lesz, hogy befedi az egész Parlamentet. Tán bekerülhetek majd a rekordok könyvébe is, de ha más nem, legalább a Híradóba. Akkor üti majd meg Jucit a guta. Te meg, Sanyi, mérjed szorgalmasan a lázadat, hátha felmegy végre, be akarom bizonyítani Jucinak: elkaptad tőle a koronát, hiába is tagadja a vírust.

Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra Vírustagadók tüntetése Párizsban
Névjegy
Fotó: Király Farkas

Döme Barbara 1973-ban született Debrecenben. A Hajónapló felelős szerkesztője. Író, újságíró, szerkesztő, Budapesten él. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult.  Diplomamunkáját szociológiából írta. Kreatív írást tanult a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Újságírói munkáját 2011-ben Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. 2020-ban megkapta az Irodalmi Jelen prózadíját. Több riportkötet szerzője. A Magyar Írószövetség és Magyar Újságírók Szövetségének tagja. Novelláskötetei: A nagymama, aki elfelejtett meghalni (2013), Nők a cekkerben (2019). Művei több antológiában szerepeltek, legutóbb 2019-ben a Magyar Napló által kiadott Év novelláiban jelent meg írása. Rövid prózáit számos irodalmi folyóiratban publikálja.


Kapcsolódó cikkek