Döme Barbara: Sanyi hálapénzt ad
Sanyi, hozzad már azt a spárgát, hogy kötözöm rá a borítékot a sonkára, ha nincs a kezem ügyébe a madzag!? Na, jól van, szép lett, ügyesen elrejtettem azt a kis hálapénzt.
Ha a sonkát belefektetem a kosárba, észre sem venni, hogy ott van a boríték. Jöhetnek az ellenőrök, engem bizony el nem kapnak. Miki doki meg hálás lesz azért az ötezresért, és azt csinálja, amit mondunk neki. Mindenki jól jár, nem?
Mondom az uramnak: be kéne adatni az influenza elleni oltást. Bár azt állítják, nem véd a koronavírussal szemben, lehet, hogy két hónap múlva kitalálják, mégis hatékony ellene. Persze akkor már késő lesz, mert a falubeliek addigra mind lenyúlják Miki dokitól az oltást, nekünk nem jut. Sanyi kontráz, hogy hülyeséget beszélek, mert az oltóanyag nem fogyhat el, az most mindenkinek ingyen jár. Nanana, állítom le. A faluban mesélték, a másik körzeti orvos már többeket elküldött azzal, hogy csak hatvan injekciót kapott, ezért aztán csak annak ad belőle, aki tényleg veszélyeztetett. Persze, hogy megindult a harc azért a néhány vakcináért. Csodálkoznak, hogy ilyen szavakat tudok, ugye? Ezt is a kis unokámtól, Virdzsikétől hallottam a múltkor. Mondja nekem: mama, úgy hidd el, hamarosan lesz vakcina a kovid ellen. Micina, kérdezem vissza? Erre Virdzsike elmagyarázta, hogy a vakcina nem más, mint az injekció. Hát akkor miért nem így mondod?, simogattam meg a drágámat.
Lényeg a lényeg, Sanyit végül rábeszéltem, oltassuk be magunkat, s hogy biztosan kapjunk az injekcióból, vigyünk Miki dokinak egy kis hálapénzt. Amúgy megérdemli szerencsétlen, a járvány miatt hónapokig nem dolgozhatott, egészen rosszul volt szegény, arra a kis pálinkára sem futotta neki, amit egyébként mindennap elszürcsölget. Jól teszi, én nem szólom meg, mint mások a faluban. Mivel a hírekben bemondták, tilos a csúszópénzt adni és elfogadni is, mert megbüntetik miatta az embert, kénytelen voltam elrejteni az ötezrest. Így került a boríték a sonka alá, spárgával megkötözve. A sonkára tettem még húsz tojást, egy kis sajtot meg egy fél liter jóféle szilvapálinkát. Ezzel felpakolva jutottunk el végül a rendelőig. Mielőtt azonban elindultunk otthonról, kivettem a mélyhűtőből egy dobozos sört. Az uramnak felcsillant a szeme, hogy iszunk. De hamar lelohadt a lelkesedése, amikor elmondtam neki, mire kell a sörösdoboz. Mindjárt meglepődnek maguk is, ha meghallják. Az van ugyanis, hogy egy ideje rajtam van a kotlóláz, vagyis a klimax, ahogy a városiak mondják. Ettől meg rendszeresen hőemelkedésem van. Ezt azóta tudom, hogy járvány van és lépten-nyomon a homlokomnak nyomják a lázmérőt. Már kétszer is előfordult, hogy emiatt nem engedtek be a takarékszövetkezetbe, tegnap meg jegyzőkönyvet vettek fel a hőemelkedésemre hivatkozva, csak úgy mehettem be az okmányirodába. S mivel az unokám megtanított internetezni, megnéztem a neten, hogyan lehet kijátszani ezt a hőmérőzést. Egyik helyen azt írták, hogy mielőtt bemegyünk valahová, jéggel alaposan hűtsük le a homlokunkat, úgy nem mutat hőemelkedést a lázmérő. Mivel nekem nincs jegem, ezért alaposan behűtöttem egy sört, ezt majd a homlokomhoz nyomom, mielőtt bemegyünk az orvoshoz. Remélem, bejön, és nem küldenek el dolgunk végezetlenül.
Amikor bemegyünk a váróterembe, látom, a sonkás, felpakolós módszer nemcsak nekem jutott eszembe. Miki doki ajtaja előtt várakozik a szembe szomszédom, Juci. Nála is van egy szatyor, láthatóan jó nehéz, mert folyamatosan veszi egyik kézből a másikba. Azt hiszi, nem ismerem meg, mert valami csillogós maszk van rajta, ráadásul az is új, mint az otthonka. Egyiket sem láttam még, pedig aztán nekem mindig nyitva a szemem. Figyelem, mikor megy el otthonról meg mikor ér haza. Mostanában gyanúsan sokat mászkál, és úgy divatozik, mint egy szűzlány. Szerintem szeretője van.
Nyílik az ajtó, Juci már nyomulna be, de közben Icuka, a nővérke észrevesz, mert integetek neki. Megérinti a szomszédasszonyom vállát, ezzel jelezve, nem mehet be, közben a másik kezével felém mutat. Látod, milyen jó, hogy a múlt héten hoztunk egy kis disznótorost Icukának, most soron kívül bemehetünk, súgom oda Sanyinak. Közben a kezébe nyomom a kosarat a sonkával meg a hálapénzzel, jó katolikusként mégse én szegjem meg a törvényt, ha az uram is megteheti helyettem. Mikor Juci mellé érünk, odabököm a nővérkének, jobb, ha nem fogdossa annak az asszonynak a vállát, lehet, hogy koronás. Az arcát is eltakarta azzal a puccos maszkkal, biztosan azért, hogy ne ismerjék fel. Sanyi rám szól, ne csináljam itt a cirkuszt, de én csak kacagok: most jól odamondtam Jucinak.
A rendelőben Miki doki jól ismert piros ábrázata fogad, most kicsit püffedtebb az arca, mint máskor. Hoztunk gyógyszert, kacsintok rá és oldalba vágom az uramat, tegye le az asztalra a kosarat. Influenza elleni oltásért jöttünk, mondom és somolygok. Hát, az már nincsen, esetleg holnapután, ha visszajönnek, sajnálkozik az orvos. Az nekünk már késő, magyarázom, holnap jön az új társaság a vendégházunkba, nem tehetjük ki magunkat a fertőzésnek. Miki doki sóhajt, nincs mit tenni. Akkor látom csak, hogy a széke mögött lévő sezlony telis-tele van ajándékcsomagokkal, a miénkre már rá sem hederít. Közelebb megyek hozzá és a fülébe súgom, a mi kosarunkban használati utasítás is van egy borítékban a sonkához. Kicsit értetlenkedik, de mire másodszor is elmondom neki, már utasítja Icukát, törjön fel két ampullát.
Miután beoltott mindkettőnket, úgy megyünk ki a rendelő ajtaján, hogy a vattát jól láthatóan a karunkra szorítjuk. Tudja meg a szomszédasszony, mi protekciósok vagyunk, nekünk még pult alól is jutott az influenza elleni védőoltásból.
