Döme Barbara: Szívelégedetlenség
Döme Barbara | 2020.05.22. | Irodalom

Döme Barbara: Szívelégedetlenség

Hányom magamra a keresztet, hogy ne hánynám, amikor éppen arra gondolok, jó uram lehetne a főtisztelendő úr, ha levetné ezt a papi gúnyát. Remélem, senki nem sejti, mi jár a fejemben, miközben a Miatyánkot kántáljuk a misén. Lassan végzünk, futok haza, hogy pogácsát süssek az új szomszédomnak. Özvegyember, tán nála is lehet keresnivalóm.

Gyönyörű sárga tojást kaptam a piacon, szép lesz tőle a tészta. Rám senki ne mondja, hogy nem tudok sütni. Meglepem az új szomszédot, délután bekopogok hozzá, viszek neki friss pogácsát, meg egy üveg jóféle bort. Mert evés közben jön meg az étvágy, ugye? Tán nem csak a második pogácsát kívánja meg. Mióta az uram itt hagyott, állandóan ilyeneken jár az eszem. Minden nap imádkozom, hogy múljon el az érzés, de semmi nem történik. Jaj, Istenem, ekkora szégyent! Tudom, sokan azt gondolják, hatvanegy évesen ne törje az embert a nyavalya ilyesmi után, de nem tehetek róla, ha ezt rótta rám a Mennyei Atyám. Mert biztosan ez a szándéka, ha a könyörgés nem segít. Na, megyek, elrebegek még egy imát, mielőtt nekifogok a pogácsának. Az órámra nézek, Jézusom, már három óra tíz perc telt el a legutóbbi fohászom óta. Elkárhozom, mi lesz így velem!? Mindig pontosan tartom a három órát a könyörgések között, de most kiment a fejemből a piacozás miatt. Istenem, bocsáss meg érte! Meggyónom, ígérem!

A pogácsa gyorsan elkészült, nem csoda, jó vagyok benne. Megmosom a kezemet. Háromszor szappanozom be, háromszor öblítek. Rend a lelke mindennek. Az órámra pillanatok, a pogácsát harminchárom percig kell sütni, ebben sem tűrök ellentmondást. Míg elkészül, iszom egy kis pálinkát, az nem árthat meg. Bátorságot merítek a szomszédlátogatáshoz. Mert nem könnyű elvált asszonyként felkeresni egy egyedülálló férfit, még ha özvegy is az illető. Töltök a poharamba, három kortyintásnyit. Jó erős, de itatja magát. Nem lehet baj, ha még szürcsölök belőle. Újabb három korty. De ha már kétszer töltöttem, a harmadikat nem hagyhatom ki. Rend a lelke mindennek, nem győzöm hangsúlyozni.

Addig azonban, amíg átmegyek a szomszédhoz, még sok a dolgom. El kell temetnem a kutyámat. Ha keresik, azt mondom, elszökött, azért nem látják a portán. Senki nem tudhatja meg, mi történt valójában, még azt gondolnák, rossz ember vagyok, pedig dehogy, csak praktikus és előrelátó. Ez csak nem bűn? Egyik parancsolat sem mondja ki, hogy az lenne. Az ostoba jószág a bajt hozta volna rám. Mindig ugatott, amikor bezárkóztam a fürdőszobába, hogy magammal legyek, ha már az Úr nem ad mellém új társat. Mert az asszonynak vannak vágyai, még ha nincs is ura. Nem lenne ezzel baj, de az az átkozott kutya mindig felverte az egész utcát, amint bezártam az ajtót. Hát hiányzik nekem, hogy megtudják a titkaimat? Már csak az kéne! Tegnap, amikor ismét rázendített, megfogadtam, elteszem láb alól. Mérget kevertem az ételébe, pontosan három kanállal. Reggelre kimúlt. Eltemetem a nagy diófa alá, ott jó helye lesz. Nem vagyok én rossz ember, imádkoztam a lelki üdvéért.

Ásom a sírt. Figyelem, hogy ver a szívem. Az a hülye körzeti orvos azt mondja, valami nem stimmel vele, ki kellene vizsgáltatni magamat. Szerinte, az életmódommal van a baj, rengeteg zsíros ételt eszem, sok pálinkát iszom, és nem mozgok. Ezt is csak attól a részeges elvált uramtól tudhatja, ő dumálhatta tele a fejét. Együtt kártyáznak minden szombaton, volt idejük kibeszélni. Biztos kitervelték, hogy megműttetik a szívemet, aztán nem lesz feltűnő, ha eltesznek láb alól. Majd arra fogják, nem sikerült az operáció. Ki van ez találva kérem szépen. De én nem vagyok hülye, átlátok minden mesterkedésükön.

Ásom a sírt, közben erősen figyelek. Nincs az én szívemnek baja, ver az rendesen, szaporán, ahogy munka közben kell. Igaz, fulladok kicsit, de ez az asztmámtól van, a szívemnek semmi köze hozzá. Mint ahogyan annak sem, hogy dagad a bokám. A körzeti persze erre is azt mondta, jel, hogy a szívem már nem bírja sokáig, ha nem vigyázok rá. Jel a nyavalyát, csak felszedtem pár kilót, attól lett vastagabb. Anyámnak is ilyen vastag-féle bokája volt, ráütöttem ebben is. Meg abban, hogy nagy az igazságérzetem. Ha nem így lenne, nem bántana, hogy a falubeliek pletykálnak rólam. De majd megveri őket a Mennyei Atya a hazugságokért, amiket terjesztenek.

Na, most képzeljék már el. Azt beszélik, hogy én üldöztem el a szomszédokat. Ez marhaság! Mi közöm van énnekem ahhoz, hogy a volt szomszédasszonyom egy parázna nőszemély, aki összefeküdt az urammal? Én tehetek róla? Az persze igaz, hogy a férje tőlem tudta meg ezt az undorító dolgot. Az urammal együtt tagadták körmük szakadtáig, hogy közük lenne egymáshoz. A szomszédasszony a Szűzanyára esküdözött, ártatlan. Hogy nem sül ki a szeme az ilyennek. Elszeretni más emberét, aztán meg letagadni?! Hetekig kárálta a faluban, hogy bizonyíték nélkül hazugságokat terjesztek róla. Még a főtisztelendő úrnál is bepanaszolt. Az meg behívatott és azt mondta, a pletyka és a vádaskodás nem keresztényi dolog. Szememre vetette, hogy miattam hagyta el a szomszédasszonyt az ura, és tönkretettem egy család életét. Én tettem rosszat, suttogtam a gyóntató fülkében? Én bújtam ágyba más emberével? Erre a főtisztelendő úr kitessékelt a templomból. Sejtettem én már régről, hogy neki is köze van a szomszédasszonyhoz! Azért védi annyira.

Amikor az uram beadta a válópert, azt vágta a fejemhez: az egészet magadnak köszönheted Sági Erna! Ha nem vagy ilyen rosszindulatú, életed végéig szerettelek volna. Na persze, pufogtam, miközben az összes holmiját összepakolta és elment. Utóbb tudtam meg, hogy nem is a szomszédasszonnyal szűrte össze a levet, hanem a barátnőmmel, Terivel, aki két éve megözvegyült. De akkor már mindegy volt, mert a szomszédasszonyomék elváltak és elköltöztek a faluból. Nincs lelkiismeret-furdalásom, ha nem az én urammal, máséval biztos ágyba bújt. Olyan volt az, látszott a szemén. Én csak jót tettem a faluval. Aztán meg magammal is, mert így üres lett a mellettünk lévő ház, amit egy hónapja megvett Jóska, az özvegyember. Vele terveim vannak. Semmit nem tudni róla, honnan jött, mit csinál. Kicsi, vörös ember, de nagyon jó a kiállása. Mindig odakiált egy-egy kedves mondatot a kerítésen át. Ilyesmit: Hogy van ma Erna asszony?, Vigyázzon azzal a sok munkával, nehogy megártson a szívének!, vagy, Jön a kettősfront, jobb, ha pihen!. Aggódik értem, hát mi ez, ha nem szerelem?! Csak még bátortalan, nem mer közeledni. De majd segítek neki, viszek finom pogácsát, meg borocskát, attól mindjárt megoldódik a nyelve, feloldódnak a görcsei. Kicsit furcsa az igaz, meg hát azt sem értem, miért mondják mások, hogy bizony ez a Jóska nem is létezik, amikor én minden nap látom. Nem tehetek róla, hogy mások vakon közlekednek.

Visszatérve Terire, aki elszerette az uramat, azóta persze kerül. Összebútoroztak, a falu túlvégén vettek egy szép nagy portát. Egyszer meglestem őket. Turbékoltak, mint a galambok, hogy sülne ki a szemük. Az uram a templomot jó messziről kerüli, de Terinek van képe bejönni isten házába még ilyen erkölcstelenül is. Bezzeg a főtisztelendő úr őt nem tessékeli ki a templomból. Tán vele is volt valami, ki tudja. De majd én nyitva tartom a szememet és a kellő pillanatban lépek. Mindenki megbánja, aki velem megpróbál ujjat húzni! Terinek menni kell a faluból, ha élve nem, hát holtan.

Na, most, hogy eltemettem a kutyát, megyek, eszem egy tányér csülkös bablevest, megfürdök, szépen kihuzakodom, és átmegyek Jóskához. Ásás közben meghúzhattam magam, sajog a vállam, meg az egész karom. Ez is miattad van Teri, hogy pusztulnál el! Akkor legalább nem adnál nekem még több munkát azzal, hogy el kelljen tennem láb alól.

 

***

Már megint átkozódik és zabálja azt a zsíros bablevest. Pedig hányszor figyelmeztettem: Erna, baj lesz ebből! Egy hónapja beköltöztem a szomszéd házba, láthatóvá tettem magam, emberi formát öltöttem a kedvéért, és beszéltem is hozzá, hátha azt megérti, ha már az üzeneteimre, meg a jelekre nem figyelt. Ilyeneket mondtam neki: Hogy van ma Erna asszony?, Vigyázzon azzal a sok munkával, nehogy megártson a szívének!, vagy, Jön a kettősfront, jobb, ha pihen!. Ő meg csak bárgyún pislogott, mint valami szerelmes kamaszlány, és Jóskának szólított. Soha nem vigyázott rám, soha nem tisztelt. Használt, kihasznált, elhasznált. Most én jövök. Ha a figyelmeztetésem ellenére sem állt le, majd leállok én. Erna ostoba és vak. Egyszer hallottam, amint a templomban azt mesélte rólam, a szomszédjába új ember költözött, kicsi, vörös és Jóskának hívják. Tényleg így lát engem?  Hát mit tegyek, hogy felismerjen, mit tegyek, hogy megértse, meg fog halni, ha nem vigyáz rám!

Jaj, milyen buta vagyok. Elfelejtettem bemutatkozni: Sági Erna szíve vagyok. Kicsi, vörös, elhasznált és öreg.

Fotó: pixabay.com
Névjegy
Fotó: Király Farkas

Döme Barbara 1973-ban született Debrecenben. A Hajónapló felelős szerkesztője. Író, újságíró, szerkesztő, Budapesten él. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, kommunikáció szakon tanult.  Diplomamunkáját szociológiából írta. Kreatív írást tanult a Magyar Írószövetség Íróiskolájában. Újságírói munkáját 2011-ben Magyar Toleranciadíjjal ismerték el. 2020-ban megkapta az Irodalmi Jelen prózadíját. Több riportkötet szerzője. A Magyar Írószövetség és Magyar Újságírók Szövetségének tagja. Novelláskötetei: A nagymama, aki elfelejtett meghalni (2013), Nők a cekkerben (2019). Művei több antológiában szerepeltek, legutóbb 2019-ben a Magyar Napló által kiadott Év novelláiban jelent meg írása. Rövid prózáit számos irodalmi folyóiratban publikálja.


Kapcsolódó cikkek

Ajánló | Könyv

Döme Barbara novelláinak foglalata a kötet. Az írónő már a remekül megválasztott címadó novella okán is „ magára vonzza" az olvasók figyelmét. Nem különben így van ez a kötet írásaival. A szerző ismeri a titkát annak, mivel lehet az olvasó érdeklődését mindvégig izzásban tartani. A néhány oldalas novellák mindegyike végig feszült kíváncsiságot gerjeszt az olvasóban, aki a szürreális elemekkel átszőtt írásokat ekként igazi csemegének találja majd. Döme Barbara remek meseszövése alkalmat ad arra, hogy egy légy gyilkossá váljon (Légy a borsólevesben), vagy egy elveszett félóra depressziós alkoholistává. Az író mesterien játszatja egymásba a valóság és a képzelet képeit oly módon, hogy néhány pillanatra az olvasó is elbizonytalanodik - a novella szereplőjével együtt (Ráébredés) -, hogy valójában az ébrenlét és álom határmezsgyéjén egyensúlyozik-e, vagy hihető mindaz, amit lát, hall, érez. Az allúziókkal át- meg átszőtt remek írásokat, amelyek már-már Örkény egyperceseinek szellemét idézik meg, érdemes széles körben ajánlani. Forrás: www.kello.hu

Fotó: Döme Barbara