Ernest Hemingway: Egy élet emlékei – könyvajánló

Az Ernest Hemingway  Egy élet emlékei című kötet, ha akarjuk album, ha akarunk idézetgyűjtemény, így aztán azt javasoljuk, hogy a tárgyakkal, fotókkal, levelekkel és más dokumentumokkal gazdagon illusztrált munkát hívjuk inkább emlékkönyvnek. A tárgyfotók, a képeslapok, belépőjegyek, privát, eddig sosem látott fotók akár el is terelhetnék a figyelmünket, de legjobban mégis akkor járunk, ha a szövegekre, főleg Hemingway leveleire épülő idézetekre koncentrálunk.

Itt van például a Kansas City Starnak küldött privát leveléből egy idézet: „Remekül érzem magam! Az első nap átestem a tűzkeresztségen, amikor felrobbant egy egész lőszergyár... Holnap frontra megyek. Hűha! Örülök, hogy benne vagyok. Szeretnek minket itt a hegyekben.” Ebben a sajátos rajzolatú íróprofilban éppúgy helye van a nők és a népszerűség kergetésének, ahogy a bunyóknak, a sportnak és az alkoholnak is. Hemingway négyszer házasodott, hősiesen viselkedett a fronton, mindezeket a tapasztalatokat bedolgozta a regényeibe. Az mindig népszerű kérdés volt, hogy ügyesen menedzselte magát, és tudatosan építette-e fel ezt a szerethető botrányhős zseni képet, vagy egyszerűen csak önmagát adta? Valójában csak addig fontosak a magánéletének a mozzanatai, ameddig nem takarják ki ezt a kivételes életművét. Amikor azt mondja, hogy napi 18 Martinit bedob, és hogy jöhetnek a nők, bármire kapható, akkor inkább egy túlmozgásos későkamasz hencegéseit látjuk. Nincs ebben semmi rendkívüli, az igazán kivételes dolog a Búcsú a fegyverektől, az Akiért a harang szól, A folyón át a fák közé és Az öreg halász és a tenger. Innen, a könyvekből kipillantva érdekes például az, hogy amikor 1921-ben Hemingway feleségül veszi Hadley Richardsont, eredetileg Olaszországba akartak utazni nászútra, de a végtelenül ambiciózus Hemingway végül Párizsba szervez át mindent, mert akkor a francia főváros a világirodalom egyik központja.

De a Hemingway hagyatékban őrzött levelek is inkább csak akkor érdekesek, ha beszélnek egy-egy könyv születési körülményeiről. Egyszer azt írta F. Scott Fitzgeraldnak, hogy a háború a legjobb téma a regényíráshoz, hiszen egy helyen összehozza a lehető legtöbb anyagot, amire egyébként egy életet kell várni. Ha nincs fronttapasztalat, ha nem éli túl az 1918-as sebesülését, akkor nincs Búcsú a fegyverektől sem. Hemingway „minden egyben”, sportra, párbajra, harcra, vadászatra nyitott alfahím, de egyben érzékeny sznob is, hiszen amikor Párizsban jár, azonnal átszellemül helyi művésszé. Azt írta például Sherwood és Tennessee Andersonnak: „És a Dome Café előtt ülünk, a Rotunde-dal szemben, amit éppen felújítanak, egy faszenes serpenyőnél melegedünk…és rumpuncsot iszunk és a rum úgy száll belénk, akár a Szentlélek.” A Micahael Katakis könyve tehát nemcsak egy képzeletbeli hajóláda, tele kitüntetésekkel, képeslapokkal, színes gombokkal és újságkivágásokkal, hanem olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek többet mondanak Hemingwayről, mint a meggyűrt, kifakult fotók, vagy a pecsétekkel és színes bélyegekkel teli üdvözlőlapok. Például megismerjük belőle az érzékeny és végtelenül hiú írót is.

Hemingway azért szakította meg Getrude Steinnel való kapcsolatát, mert a kulturális életre komoly befolyással rendelkező asszony nem akart A mi időnkben című novelláskötetéről recenziót írni. Ezt írta Ezra Poundnak :”A nagy Gertrude Stein figyelmeztetett amikor adtam neki egy példányt, hogy ne várjak recenziót, mert úgy gondolta, hogy bölcsebb megvárni a regényt. Ezek a zsidók nem mernek kockáztatni…" Íme egy részlet a hatezer levél egyikéből. A könyv szerint, ha végre köteteke rendezik a levelezését, az körülbelül 17 kötetben lehet majd kiadni. A legszebb az, hogy ezek a levelek egy része irodalmi értékű dokumentum.  Ezt írja egy helyen: „Minden jó könyv egyforma abban a tekintetben, hogy igazabb, mintha valóban megtörtént volna.” És ezek a levelek tényleg léteznek, és legalább olyan igazak, mint a regények.

Michael Katakis
Ernest Hemingway - Egy élet emlékei
Európa
256 oldal 6999 Ft