Kőszegi Ákos
Walczer Patrik | 2020.06.29. | Irodalom

Ezért hiánypótló a Benedek Elekről szóló film

Bemutatták a Benedek Elek életéről szóló, Istenke bicskája című dokumentumfilm előzetesét. A hiánypótló alkotás révén bepillantást nyerhetünk az író fiatalkorába is.

Gyermekkorom meghatározó élményei között tartom számon azokat a pillanatokat, amikor meséket olvastam, illetve – még korábban – meséket olvastam fel nekem. Emlékszem első, Benedek Elekhez fűződő emlékemre is, mely A  halhatatlanságra vágyó királyfi meséjéhez fűződik. Csodáltam a nyelvezetét és teljesen magával ragadott a története.

Biztos, hogy idővel nem csak én, hanem más, a Benedek Elek meséin felnőtt embereket is foglalkoztatni kezdte, hogy valójában ki is a szerző és mit csinált ő akkor, amikor éppen nem írt meséket? Ilyenkor pedig rádöbbenhetünk arra, hogy vajmi keveset tudunk az életéről.

Istenke bicskája c. dokumentumfilm-Kenéz Ágoston Benedek Elek szerepében
Kenéz Ágoston Benedek Elek szerepébenFotó: Istenke bicskája c. dokumentumfilm

Éppen ezért fontos, hogy a magyar kultúra megkerülhetetlen alakjáról idén dokumentumfilm jelenik meg. Az alkotás előzetesének online premierét június 29-én tartották a PIM Youtube csatornáján, de a múzeum Facebook oldalán és az IGTV-n is láthatjuk a felvételt.

Demeter Anna a PIM Közönségkapcsolatok és Rendezvényszervezési Főosztályának kommunikációs munkatársa elmondta, hogy július első napján a kulisszák mögé is betekinthetünk, hiszen közzéteszik a forgatást bemutató werkfilmet.

Istenke bicskája c. dokumentumfilm-Básti Júlia és Kőszegi Ákos a filmben
Básti Júlia és Kőszegi Ákos a filmbenFotó: Istenke bicskája c. dokumentumfilm

Hamarosan a hiánypótló alkotást a PIM Youtube csatornáján is láthatjuk majd: július 4-től kezdve egészen július 15-ig bezárólag szerdánként és szombatonként jelenik meg a film, nagyjából negyedórás blokkokban.

Demeter Anna szerint ez az alkotás azért is fontos, mert egyrészt megismerteti az érdeklődőkkel „a nagy mesemondó” személyiségét, másrészt megtudhatjuk, hogy milyen szervező szerepet töltött be az erdélyi közéletben, de választ kapunk arra is, miért nevezték  A szembejövő embernek.

Istenke bicskája c. dokumentumfilm-Kőszegi Ákos alakítja a filmben az idős Benedek Eleket
Kőszegi Ákos alakítja a filmben az idős Benedek EleketFotó: Istenke bicskája c. dokumentumfilm

A Youtube-on egyébként külön lejátszási listát hoznak létre a filmeknek, így később bárki megtekintheti azokat.

Fotó: Istenke bicskája c. dokumentumfilm
Névjegy
Fotó: avasi.hu

Benedek Elek (1859-1929) erdélyi születésű író, újságíró. A gyermekirodalom egyik jeles képviselője volt, így nem véletlen, hogy „A nagy mesemondó” néven vált ismertté. Bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen és Budapesten végezte. 1887-től 1892-ig országgyűlési képviselő volt, beszédeiben gyakran emelt szót az ifjúsági irodalom, a népköltészet, a népnyelv és a közoktatás kérdése mellett. Dolgozott napilapoknál és folyóiratoknál, szerkesztői feladatai mellett számos lapban álnéven is publikált. 1889-ben az első irodalmi értékű gyermeklap, Az Én Újságom szerkesztésében is szerepet játszott. A mese-átdolgozásait tartalmazó Ezüst- és Arany Mesekönyv évtizedeken át a legfontosabb magyar mesekönyvek voltak. A trianoni békeszerződés után hazatért szülőfalujába, Kisbaconba, haláláig szervezője volt a romániai magyar közösségnek. Életével, munkásságával és nem utolsó sorban hazafiasságával ma is példát mutat a magyarság számára.


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Önnek van kedvenc Benedek Elek meséje?


Istenke bicskája