Forgács Péter: Szuperhold – könyvajánló
A felvidéki (párkányi) író Szuperhold című kötete az abszurd, a groteszk és az irónia eszközeivel tárja elénk közös történeteinket, miközben a nézőpont és a perspektíva változtatásával mindvégig fenntartja az olvasó érdeklődését és kíváncsiságát.
Forgács Péter első novelláskötetében 39, többnyire rövid szöveg található, három fejezetbe sorolva (Bebebe, Túlélők, Van egy hely). Az első részbe mindenféle fura, boldogtalan, rögeszmés, félkegyelmű, mániás ember meghökkentő története került. A második fejezet kapcsolatokról és helyzetekről szól, a harmadik pedig családi indíttatású és hátterű novellákat tartalmaz. A könyv a tagoltság ellenére egységes, hiszen a nyelv gördülékeny és a szövegek cselekményközpontúak. A történések fókuszában rendszerint egy szereplő áll, akinek alakján keresztül egy-egy társadalom kapcsolatát is megismerjük. A novellák legtöbbször váratlan, az addigi körülményeket szélsőségesen megváltoztató groteszk csattanóval zárulnak. A könyv olvasása közben úgy érezzük, hogy a szövegek tétje valójában egy leleplezés: ami kezdetben átlagosnak látszik, arról kiderül, hogy valójában abnormális, vagy egyszerűen már nem megszokott többé, a séma azonban mindenhol más mintázattá alakul. A szerző le sem tagadhatná, hogy korábban versenyszerűen sakkozott, egész könyvére jellemző a fordulatosság, igyekszik fenntartani az érdeklődést úgy, hogy mindeközben ne váljon erőltetetté, kiszámíthatóvá.
Lux Ádám felolvassa Forgács Péter Bebebe című novelláját:
Így vélekednek az alkotásról:
„Nyelvi takarékosság, biztos kézzel vezetett cselekmény, hatásos, de nem hatásvadász jelenetek: ez a Szuperhold. A Szuperhold kötelező olvasmány mindazoknak, akik rajonganak a novella műfajáért, de azok sem fognak csalódni, akik némi abszurddal átitatott, igazán mai történeteket szeretnének olvasni. Sőt, azok számára sem érdektelen vállalkozás ez, akik a prózanyelv vizsgálatával töltik mindennapjaikat” – Varró Annamária, a kortarsonline.hu szerzője.
„Forgács Péter debütáló kötete kitűnő olvasmány! A rövid történetek feszesek, nem terhelik az olvasót felesleges leírásokkal, ám – és ez nagy erény! – hiányérzetet sem hagynak maguk után. A szerző klasszikus mesélői vénával veti papírra gondolatait. Ha nem tudnánk, hogy kortárs íróról van szó, ha nem köszönne vissza a szövegekből a 21. századi magyar nyelvváltozat, simán elhinnénk, hogy valamelyik nyugatos prózaírónk elveszett novelláit olvassuk. A két világ tökéletesen vegyül, nem erőltetett a sokszor lírai érzékenységű szöveg találkozása századunk nyelvezetével. Kosztolányi és Grendel hatása mellett leginkább Örkényt érzem megelevenedni a szövegekben. Gratulálok a szerzőnek, több ilyet várok tőle a továbbiakban is!” – Jancsó Péter, a moly.hu egyik olvasója
Így vélekednek az íróról:
„Forgács a kivárás és a váratlanság művésze. A nem várt fordulatok hősökké avatják alakjait. Nála minden „sínen van”, lineáris a cselekményvezetés akkor is, amikor a főhős borozgatás közben a tér és idő viszonylatával foglalkozik (Terasz), aztán egyszer csak vált, és a beborozott hős („a mámor a palackból átszállt a fejembe”) gondolatmenetében a nyelvi humor kerül a középpontba, s a novella záró mondatában „egy cuki kis privát Big Bang” lehetősége is felmerül” – Vörös Viktória, Könyvkultúra Magazin.
Idézetek a könyvből:
„Akkor még minden más volt. Sokat nevettünk, nem volt miért sírni. Akkor még nem. Szüleim, mint két nagy gyerek, ott ültek a kisszoba szőnyegén velem és a húgommal nap mint nap. Játszottunk. Emlékszem, mennyire komolyan vették. Néha még komolyabban, mint mi. Arcuk kipirult a szenvedélytől. Lopva lestük el tőlük a küzdelem fortélyait. A győzelem és a kudarc ízét: az édeset és a fanyart. Meg az újrakezdés izgalmát. A szőnyegen végül mindig minden jóra fordult. Nem halt meg soha senki. De ha mégis, varázsszóra újra életre kelt, naponta akár többször is. Alig múltam tízéves, de már akkor sejtettem, hogy itt valami nincs rendjén.” (Családfa)
„Kívülről látom magamat, az év leghosszabb éjszakájának sűrű sötétjébe süllyedve, látom, ahogy a Google Earth kamerája fokozatosan ráközelít a Föld nevű bolygóra, Európára, az országra, a városra, majd a kietlen garázssor következik, a garázsom, azután a pince, s benne ott kuksolok én egy kisebb hordón, magamba roskadva, mint a világmindenség örökre elfeledett porszeme az orbitális nagy semmi közepén.” (Boldog karácsonyt!)
„A nyurga, zöld ruhás hölgy szeretkezés közben meglepő nyugalommal fordult hátra a válla fölött, majd egészséges étvággyal nekilátott az őt karoló párja fejének. Tibornak gyakran voltak ehhez hasonló horrorsztikus álmai, amióta megismerte Angélicát. A lány majd’ egy fejjel volt magasabb nála, fesztávolsága vagy két méter, ébenfekete bőre metálosan csillogott, mint a polírozott bútor. Le sem tagadhatta karibi származását. – Tibus, én akarni egy fadzsi. Puncs. Valószerűtlenül hatott, ahogy a lány duzzadt, rózsaszín ajkai gőzkalapácsként törték a magyart. Olyan szögletesen gördültek ki száján a szavak, mint a hegyoldalról leváló szikladarabok. Kivéve a puncsot. Ennél a szónál – puncs – Tibort a hangzás, na és persze a látvány is, mindig ugyanarra a dologra emlékeztette.” (Mantis religiosa)
Felhasznált források: konyvkultura.kello.hu, moly.hu, kortarsonline.hu, ujszo.com
