Goethe nyomában
Az 1749 online világirodalmi magazin azzal a szándékkal indult el 2020 májusában, hogy friss, hiánypótló és inspiratív világirodalmi tartalmakkal lássa el a magyar olvasót, keresztül-kasul a szépirodalmi és értelmezői térfélen. És hogy honnan a lap neve? Johann Wolfgang Goethe, a világirodalom fogalmának megalkotója 1749-ben született. A következőkben a lap első fél évében megjelent anyagokból szemezgettünk.
Az 1749-en már ez idáig is olyan sztárszerzők szövegeivel találkozhattak az olvasók, mint a chilei Roberto Bolaño, a számtalan irodalmi díjat bezsebelő brit Zadie Smith, de a népszerű Metró Univerzum megalkotójának, Dmitry Glukhovskynak Kén című novelláját is itt olvashatták először magyar fordításban. A sor ezzel nem ér véget, a szerkesztők eddigi legnagyobb dobása egyértelműen David Foster Wallace világhírű sportesszéjének, a Roger Federer mint vallási élménynek magyar nyelvű közlése:
„Ez a cikk mindezek helyett inkább szól egy néző Federer-élményéről és annak kontextusáról. A konkrét állítás úgy szól, hogy ha sosem láttad élőben játszani a fiatalurat, aztán meglátod, Wimbledon szent pázsitján, a ’06-os kéthetes torna szó szerint fonnyasztó melegében, aztán viharában, akkor könnyen érhet olyasmi, amit a torna egyik sajtóbusz-sofőrje »rohadtul vallásközeli élmény«-ként írt le. Elsőre csábító lehet úgy érteni egy ilyen fordulatot, mint egy újabb túlfűtött trópust a sok közül, amikhez az emberek folyamodni szoktak, ha le akarják írni, milyen megélni egy Federer-momentumot. Ám a sofőr szófordulata végül igaznak bizonyult – a szó szoros értelmében, egy pillanatra eksztatikusan –, noha némi időbe és komoly odafigyelésbe került, mire igazsága felderengett.” (Részlet Sipos Balázs fordításából)
A korszakos írás 2006-ban jelent meg a The New York Timesban, és majd másfél évtized múltán, az 1749.hu-nak köszönhetően immáron magyarul is elérhető. Még az esszé hosszúsága (54 000 karakter és körülbelül 58 perc olvasási idő) sem tántoríthatta el az irodalom- és sportkedvelőket, a portál mai napig legsikeresebb olvasmánya ez, melyet még a Eurosport is szemlézett.
Az 1749 még a minszki tüntetések kitörése előtt közölt interjút a Nobel-díjas fehérorosz írónővel, Szvetlana Alekszijeviccsel, akinek műve az HBO-n nagy sikerrel futott Csernobil-szériához is alapul szolgált:
„Könyvet írtam róla, láttam, ahogy a Csernobil előtti ember átváltozott csernobili emberré. Láttam a kiskatonákat, ahogy teherautókon vonultak a gépfegyvereikkel. Kérdeztem: kire fognak lőni? Csak a vállukat vonogatták. A fizikát fogják az automata fegyvereikkel megsemmisíteni? Ezek a dolgok mindig az emberek tehetetlenségéről szólnak. Akkor is elképesztő pletykák terjengtek, titokban Szibériába irányított, halottakkal megrakott vonatokról, patákkal és szarvakkal világra jövő újszülöttekről. Amikor az ember valamit nem tud megérteni, a tudatalattija, a képzelőereje, a genetikai emlékezete lép működésbe.” (Részlet Juri Drakahruszt interjújából, Bárász Péter fordításában)
A lap szerkesztőbizottságának tagja, M. Nagy Miklós az orosz rapről közölt kétrészes esszét a lapban. A videókkal megtűzdelt, alapos írásból kiderül, miként válhatott mostanra a rap az orosz nemzeti kultúra és irodalom sarokkövévé.
„Ahogy a nyolcvanas évek a rock évtizede volt Oroszországban (meg a peresztrojkáé, de peresztrojka nem lett volna rock nélkül), úgy a 2010-es évek a rap évtizede lett. És nem is annyira a zenéé, mint inkább egy új költészeté – akkor, amikor a költészet mintha megszűnt volna Oroszországban. Ezt megint csak nem én mondom – nem is mernék ilyet mondani, és el tudom képzelni, hogyan tiltakoznának a legjobb mai orosz költők (vagy akár a nem olyan jók is). Sok mindenkit idézhetnék, de vegyük például Pelevint: nála a Generation P című 1999-es regény főhőse, Babilen Tatarszkij költőnek készül, de egyszer csak rájön, hogy annak már nincs értelme – mert megszűnt az örökkévalóság, márpedig igazi költészet anélkül elképzelhetetlen, ezért reklámszövegíró lesz belőle.”
A portál naponta frissül, érdemes tehát követni őket!
