Király Farkas: Egy szerelem születése és halála
Király Farkas | 2020.09.06. | Irodalom

Király Farkas: Egy szerelem születése és halála

Az egyik legjobb dolog, ami szürke hétköznapjainkban történhet velünk, a pozitív visszajelzés: jó apa vagy, hozzáértő szakember vagy, szép a cipőd – ez mindig felszabadít egy kis örömhormont a szervezetben. A szörnyű koronavírus-járvány és a csodálatos kijárási tilalom idején megváltoztak a szokásaim – a fővárosi biciklisávok helyett a falu környéki szántók közötti dűlőutakon tekerem a pedált, presszóban ücsörgés helyett online sörözgetek a haverokkal, nem utolsósorban pedig rászoktam az internetes vásárlásra, olyan Al Bundy felesége módra. Vettem már hátfeszítő pántot és öt-az-egyben derítőlapot, karórát – hármat –, s még számtalan hasonló, a járvány túléléséhez nyilvánvalóan szükséges biszbaszt.

Csodálatos szokás ám ez: rengeteg új kapcsolatom alakult ki, kedélyesen levelezek és csevegek különböző ügyfélszolgálatosokkal. Az internetes vásárlás pedig a fídbek univerzuma. Naponta kapok leveleket, amelyek arról biztosítanak, hogy vásárlás alatt mindent rendben csináltam – értsd: ügyes vagyok –, hogy a megrendelésem már készletezés alatt van, hogy az áru már úton van az átvevő hely felé vagy hogy holnapután délután hozza a futár. Még az is megtörtént, hogy egyik netes áruházból felhívtak: vajon biztosan meg akarom venni azt a bizonyos objektívet? Mert szerintük nem lehet olyan régi fotógépem, amelyhez találna. Igazuk volt, nem találna. Az ily mértékű gondoskodástól elárasztó öröm messze erősebb volt, mint afölötti bosszúságom, hogy végül is nem szerzek meg egy kiváló tartozékot a piaci ár töredékéért. Kialakult hát köztem és a virtuális kereskedelem között egy mindennapi boldogságot csepegtető viszony, valamiféle erős vonzódás és szeretet, ne mondjam: szerelem. Hetek, talán hónapok teltek el e lila ködben, melyben a személytelen vásárló és kereskedő együtt ringatózik virtuális csónakjában a fogyasztás andalító tengerén. Ám tudjuk, hogy a legtöbb kapcsolatban előbb-utóbb elérkezik a próbatétel ideje.

Mint a friss szerelmes, úgy habzsoltam a lehetőségeket, ráadásul mohón: meglátva, hogy egy bizonyos online bolt virtuális polcán talált akkumulátor mennyibe kerül, szeretett fényképezőgépem öregedő akkujának kiváltására gyorsan meg is rendeltem – máris kettőt, hiszen a tartalék mindig mindenből jól jön. Nem tudom szavakba foglalni azt az érzést, ami akkor öntött el, amikor egy pénteki napon megérkezett a villanylevél: Az ön megrendelése a mai naptól átvehető az ön által választott üzletünkben. Ahogyan azt az izgalmat is nehéz leírni, amely hétfő reggelig hatalmában tartott: lélegzetem felgyorsult, szívem vadul kalapált, hol lázas, hol hideg verejték öntött el, nem leltem sehol a helyem, és minden gondolatommal az idő szekerét nógattam, haladjon már, érkezzünk bele a hétfőbe, és végre beteljesülhessen vágyam, a birtokba vétel.

Hétfő reggel, az éjjeli szorongástól kialvatlanul és már-már önkívületben, kocsiba vágtam magam, és padlógázzal hajtottam a fővárosba, rendre levillogva a sebességhatárt betartó úrvezető társaimat a belső sávból a kamionok közé az épp felújítás alatt lévő autópályán. Nyitáskor már a bolt előtt toporogtam, arcomon két maszkkal, gumikesztyűben, egyik zsebemben bankkártyával, másikban fertőtlenítő géllel. A boltossal nagy örömmel köszöntöttük egymást, majd gyorsan előkereste a csomagom. Diadalittasan nyújtotta át, én pedig extázis közeli állapotban vettem kézbe. És akkor megszakadt bennem valami.

Ó, Hermész, ó, Merkúr, kereskedők istenei, ti! Hát hogyan történhetett meg ez a szégyen, ez a szerencsétlenség, ez a borzalom!? Mert történt: akármennyit kotorásztam a dobozban, két akkumulátor helyett csak egyet találtam. Ó, Szent Ferenc, kalmárok védőszentje, segítsd meg kálomista tisztelőd, s adj nekem erőt, a boltosnak meg elég eszet ahhoz, hogy ezt valahogy megoldjuk!

Már-már elveszítsem a hitem a világhálós vásárlásban, gyönyörűsége szinte pokoli rútságba fordult, amikor kiderült, hogy nincs veszve minden, hiszen a másik akku is úton van, csak míg a beérkezett egy darab a budapesti raktárból jött, a másikat Némethonból indították el, és nagyjából egy hetet fog utazni.

Hát így. A romantikának itt azonnal vége szakadt, prózaivá és szárazzá, minden szenvedélytől mentessé, praktikumra alapozottá vált a percekkel korábban még dübörögve lüktető érzelem.

A boltos biztosított: saját költségén, futárral kiküldi nekem a második akkut. Nem küldte. Telefonáltam az üzletbe, nem vette fel. Megint, és megint nem. Eltelt közben három hét. Mígnem egy pénteki napon a bolt környékén jártam, zárás után öt perccel. Az esélytelenek nyugalmával telefonáltam ismét. Meglepődtem, amikor ezúttal megszólalt egy férfihang: igentessék. Elmondtam, ki vagyok s mi a gondom. Egy perc türelmet kért, majd szenvtelenül közölte, hogy megérkeztek az akkumulátorok. Megérkeztek, miért, hány darabról beszélünk? Kettőről. De nekem csak egy kell. Hát, pedig a rendelésben kettő van. Persze, de egyet már átvettem három hete. Ő erről nem tud, a boltba kettőt szállítottak ki. Jól van, egye fene, kérem mindkettőt, de mikor kapom meg? Hmm, ma péntek, hétfőn átadjuk a futárnak, kedden kiviszi. Hú, csak kedden ne, nem lesz, aki átvegye. Akkor kedden adjuk át, szerdán viszi ki, úgy jó? Úgy jó lesz, köszönöm.

Minden jó, ha a vége jó.
Snitt, zene, Unhappy End, végfőcím.
Film megáll.
Visszateker.

Kedden délelőtt belecsöng a telefonom a megbeszélések közötti szünetbe. Ismeretlen szám, lássuk, kicsoda, felveszem. Jó napot, a futár vagyok, öt perc múlva ott vagyok. Hol? Hát ezen és ezen a címen. Köszönöm, ez jó hír, csakhogy nem vagyok otthon. És nincs, aki átvegye? Nincs. A szomszéd? Nem fogja átvenni, mert utánvétes, egyébként meg kifejezetten kértem, hogy ne keddi napon érkezzen a csomag. Rendben, akkor öt munkanap múlva ismét kihozom. Lássuk csak, az sem jó, mert az a jövő kedd, a kedd pedig sosem jó. Hú, hát megbeszélem a főnökeimmel, hogy akkor csütörtökön. Nagyon kedves, köszönöm szépen.

Snitt, zene, Unhappy End, végfőcím.
Visszateker.

Csütörtök délelőtt csengetnek. Az emeleti háló és a bejárat között van tizennyolc lépcsőfok meg két kanyar. Mire leérek, az ajtó előtt senki, csak egy csomag. Nem az akkuk. Perc múlva telefonál valaki. Jó napot, a futár vagyok, otthon van? Persze, vártam a hívását. Ja, hát odaértem, mielőtt hívhattam volna. Értem, akkor hogyan tovább? Öt perc múlva ott tudok lenni. Várom.

Snitt, zene, Unhappy End, végfőcím…
Visszateker.
Nem, már csak vicceltem.

Fotó: Pixabay
Névjegy
Fotó: Döme Barbara

Király Farkas 1971. május 7-én Kolozsváron született. Költő, író, műfordító, szerkesztő, újságíró. 1990 januárjában közlik először verseit a frissen alakult kolozsvári Jelenlét című lapban. A Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem kémia–fizika, majd a szintén kolozsvári Avram Iancu Tudományegyetem reklám- és gazdaságpszichológia szakán tanul. Közben az Előretolt Helyőrség és az Erdélyi Híradó munkatársa, 1996-ban a Bretter György Irodalmi Kör elnöke. 2002-ben Budapestre költözik. Évekig a Napút folyóirat, illetve a Napkút Könyvkiadó szerkesztője, valamint másfél évtizedig a Szabad Föld munkatársa különböző beosztásban. Az Ambroozia online kulturális irodalmi folyóirat és az AmbrroBook Kiadó egyik alapító szerkesztője. 2016–2019 között az Irodalmi Jelen próza- és műfordítás rovatának a szerkesztője, jelenleg az Országút kétheti lap főszerkesztő-helyettese. Munkásságát egyebek közt Bella István- és Páskándi Géza-díjjal ismerték el. Legutóbbi kötetei: Sortűz (kisregény, 2017), Ha elfogy a fény (elbeszélések, 2019), út a tengerszemekhez (versek, 2019).


Kapcsolódó cikkek