Király Farkas: Húzz lábast a fejedre

Király Farkas részt vett a romániai forradalomban, ahol fejlövés érte. A szerencsének és egy sisaknak köszönheti, hogy túlélte. Történetét a Hajónapló olvasóinak meséli el először.

Legutóbbi írásomra reflektálva írja a Kritikus Olvasó – továbbiakban: KO –: „Jobban tennéd, ha nem írnál a terrorról, ha nem élted át, milyen.” Nem szoktam reagálni az efféle beszólásokra, de most külön megköszönöm a provokálást. Megírom, milyen volt az, amit magam tapasztaltam.

De előtte, kedves KO, kérlek végezz el egy nem túl bonyolult gyakorlatot. Kellesz hozzá te, egy cimborád, egy viszonylag pontos óra (okostelefon is megteszi), egy akkora lábas, amit a fejedre tudsz húzni, valamint egy közepes méretű kalapács. Öltözz fel kedved szerint, és menj ki a lakásodból a szabadba. Az órát/telefont állítsd be úgy, hogy huszonnégy óra múlva jelezzen. E kerek nap alatt nem szabad aludnod egy percet sem. Ha csörög az óra/teló, húzd a lábast a fejedre, és feküdj hasra a sárba, de továbbra se aludj. Itt jön a képbe a cimborád: a feladata, hogy tetszőleges idő múlva a kalapáccsal teljes erőből ráüssön a fejeden lévő lábasra. Ha eszméleted veszted, a gyakorlat sikerült.

Kedves KO, tudom, hogy ennek látszólag semmi köze a terrorizmushoz, pedig mégis van. Kicsit vissza kell ugranom a múltba ahhoz, hogy megmagyarázzam, de mivel az időutazás számomra nem kihívás, megteszem. A cél: 1989. december 23., a helyszín az egyik romániai nagyváros. A kötelező katonai szolgálatom töltöm. Ceauşescu (Kedves KO, hallottál már róla? Ha nem, nézz utána!) már elmenekült a fővárosból, a pokol pedig az országra szabadította egyik elitcsapatát: a román állambiztonságot, a Securitatét.

Az pedig kiválóan végzi a dolgát. Félrevezet, megtéveszt, ver, kínoz, csonkít, gyilkol. Ez az államterrorizmus lényege: az állami vezetés igyekszik belső vagy külső ellenfeleit fegyverrel és egyéb eszközökkel megrémiszteni és így meghátrálásra kényszeríteni. A hatalmon lévők belső ellenfélként ítélik meg a hátrányosan megkülönböztetett egyén vagy csoport fellépését az emberi méltóságért és az esélyegyenlőségért – ezt a kiváltságuk megnyirbálási szándékaként élik meg, s ezért igyekeznek őket különböző eszközökkel megfélemlíteni, nemritkán felszámolni.

Fekszem a sárban, figyelem a számomra kijelölt objektumot. Elég nagy a mozgás, dübörög a csatazaj, egyre nehezebben viselem el. Az egyenruhám átázott, a karabély vasa hideg, a folyóból egyre emelkedik a pára. Rágyújtani nem lehet, mert egyből kiszúrnak. De mindegy, amúgy is kiszúrtak. Ezt nagyjából negyedórával azután ismerem fel, hogy iszonyatos ütést érzek a fejemen, majd eszméletem vesztem. Tehát amikor magamhoz térek. Köpködöm-vájkálom a sarat a számból – még néhány ájult perc, és megfulladok. Huszonötünknek jutott hat sisak, ennyit szerzett a hadnagy. Előrelátóan megkaparintottam egyet – ezért éreztem ütést és nem hasítást, amikor a lövedék becsapódott a fejembe. Pontosabban lepattant a kobakról. De a sisak sem garancia: a bajtársamén elöl bement, hátul kijött, miközben a koponyáján is keresztülutazott. Ilyen a lövedékek természete.

Több mint ezer ember vesztette életét azokban a napokban. De senki nem tud egyetlen elítélt terroristáról sem.

Kedves KO, na milyen volt a bongó lábas a fejeden? Ja, hogy nem próbáltad ki, mert nem fűlik hozzá a fogad…?