Kisfarkas a forradalomban
Sulyok László Rákosi, Hruscsov, forradalom és megtorlás, avagy Kisfarkas a forradalomban című interjúkötetének bemutatóját a budafok-tétényi Klauzál Házban tartották.
Emlékszem, a nyolcvanas évek elején volt egy visszatérő álmom. Arról szólt, hogy ’56-ban győzött a forradalom, és független, szabad és demokratikus országban élhetek. Arra is emlékszem, milyen öröm és boldogság töltött el, de mikor felébredtem, hidegzuhanyként ért a felismerés, hogy a forradalom elbukott, és ugyanaz a szürke és hideg valóság vesz körül, a Kádár-rendszer az, amelyben élnem kell. A pesti srácokat lemészárolták, disszidáltak vagy börtönben sínylődtek, ahonnan megnyomorítva, remények nélkül szabadultak.
Sokáig kellett várni, míg az ország felszabadult a lidércnyomás alól, és a forradalom hősei, mármint akik megélték, újra szabadon lélegezhettek. Végre elmondhatták, hogy is volt valójában a szabadságharc. Közéjük tartozott Priska József Tamás is, akinek történetét Sulyok László Rákosi, Hruscsov, forradalom és megtorlás, avagy Kisfarkas a forradalomban című interjúkötetéből most ismerheti meg a közönség.
A könyv bemutatóját, amely mint rendhagyó történelemóra a youtube csatornán is látható, október 13-án a budafok-tétényi Klauzál Házban tartották.
Bevezetőjében Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke elmondta, az 1956. október 25-i „véres csütörtökön” dördült el a Parlamentnél az a sortűz, amely a felkelést valódi forradalommá változtatta. A fellázadt népet ez a tömegmészárlás győzte meg arról, hogy fegyvert kell ragadnia, s a pesti srácok ekkortól már az életüknél is fontosabbnak tartották a magyar szabadság kivívását. Egyik volt közülük a húszéves költő, Priska József Tamás, aki társaival a forradalom bukása után még egy hétig kitartott a fegyveres ellenállásban. A szabadságharc utolsó gócpontja a Royal Szálló lett. Priskát bátorságáért Kisfarkasnak nevezték társai. Ők egészen november 10-ig küzdöttek. Ekkor a szovjet hadsereg megostromolta és elfoglalta a támaszpontjukat. A hazafiak az utolsó töltényig harcoltak, majd fegyvereiket gúlába rakták és megadták magukat. A győztesek halomra lőtték az immár fegyvertelen fiatalokat. Priska úgy élte túl a borzalmakat, hogy a szálloda egy idős pincére álruhát adott neki, és elbújtatta.
Sulyok László, a kötet szerzője megemlíti, hogy Priska tagja volt a VII. kerületi Wesselényi-zászlóaljnak, és jelen volt a Köztársaság téri pártház ostrománál is. Lebukása után tizenkét évnyi börtönre ítélték. Jellemző az akkori hatalom módszereire, hogy a tárgyaláson következetesen a Royal Szálló hőseit royalosoknak, még inkább rojalistának nevezték, hogy így nevükhöz az tapadjon, mintha a királyság visszaállításáért, és nem a polgári Magyarország megteremtéséért harcoltak volna.
Sulyok László a könyvében Priska három életszakaszát dolgozza fel. Ezek közül az első a Nógrád megyei bányászfaluban, Zagyvapálfalván töltött gyermekkortól a börtönévekig tart. A fiatal forradalmár fogsága idején sem szakított a költészettel, sorait titokban cigarettapapírra rótta, aztán memorizálta őket. Második életszakasza a Kádár-rendszer harminchárom évére esett. Ebben az időben nősült meg, s ekkor még jegelnie kellett emlékeit és hűségét a forradalmi szabadság-eszményhez. Az 1989-es demokratikus fordulatot követően még 24 év adatott neki az életből, s ezt nem töltötte tétlenül. Egyik alapító tagja és tisztviselője lett a Politikai Foglyok Országos Szövetségének.
A könyvbemutató közönsége meghatottan hallgatta Priska özvegyének, Éva néninek a visszaemlékező szavait. Elmesélte, hogy egyik kolléganője, Priska nővére révén egy börtönbeszélőn ismerte meg későbbi férjét, akinek sötétzárkában írott verseit a szabadulás után ő maga gépelte le. Karizmatikus, végtelenül szerethető, fantasztikus ember volt Tamás, akit nem lehet elfelejteni – mondta Éva néni, aki feladatának tekinti férje emlékének ápolását.
Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere arról beszélt, hogy évtizedes barátság fűzte Priskához. Kisfarkas életének tanulsága, hogy minden nehéz helyzetben vállalni kell önmagunkat, helyt kell állni ott, ahová a sors rendeli az embert. Priska húszévesen felállt a barikádra, vállalta az esélytelen harcot, Molotov-koktéllal szállt szembe nehézfegyverekkel „az utolsó könnycseppnyi benzinig”. Megtette, amit megtehetett, akkor is, amikor nem maradt remény.
Németh Zsolt zárszavában kiemelte, forradalmaink tanítanak minket emberségre, hazaszeretetre, istenhitre. Örök tanulság, hogy a szabadságot nem adják ingyen.
