Klézse hegy tetején eredő forrása egy XIII. századi arab műben

Magyar Zoltán A magyar történeti mondák katalógusa című, 12 kötetes, hatalmas művében (Kairosz Kiadó, 2018) a forrásokhoz fűződő mondavilágot is feltérképezi. Ebből kiderül, van ennek egy nagyon érdekes vonulata, az illatozó kút története, mely kizárólag a moldvai csángókhoz kötődik (egy-két gyimesi csángó említést leszámítva). Ide számít a trunki rózsaillatú kút (mondakatalógus, V. kötet, G 9.8), az illatozó szentkút (V. G 44.) mondája. Ezt a szép csokrot tudjuk most kiegészíteni egy szinte hihetetlen adattal.

Az 1283-ban meghalt Zakariya al-Qazwini arab földrajztudós írja le A teremtmények csodás dolgai és a létező dolgok furcsaságai című kozmográfiájában, hogy Basgirtban (azaz Magyarországon, szóhasználata szerint a törökök országában) van egy illatozó kút, amely egy hegy tetején, egy jurtából ered: „Bagna. (412) Helység a törökök országában, ott egy hegy van, amelynek csúcsán kőből jurta (sátor) áll, a jurta belsejében forrás, amelyből víz tör elő, a jurta hátsó részén ablakféle, amelyen át a víz kifolyik, s a jurtából a hegyre, a hegyről pedig az alföldre ömlik. E vízből jó illat árad.” (1)

A Bagna „helységet” nyilván nem kell szó szerint venni, al-Qazwini inkább tartományt ért rajta. Derítsük hát ki, hol lehet e forrás, melyből jó illat árad! Vajon nem Moldvában-e, ahol ennek szép hagyománya van?

Egy Magyar Zoltán által nem regisztrált monda a csángóföldi Klézséről (szinte) a hegy tetején fakadó forrásról beszél: „A Tátos-hegynek szinte a tetején van egy Budinkút nevű hely, azaz egy forrás, amelyik budinba (bödönbe, bodonkába, kerek formájú kéregedénybe, feneketlen dongás edénybe) van téve. (…) A Tátos-hegy alatt gyújtják meg a farsangi lángot, ott verekedik a Csontkirály a Babkirállyal. Ha a hegy oldalából kifakad a víz, elárasztja az egész világot.” (2)

A forrás a moldvai, Bákó megyei Klézse fölött hány fittyet a fizikának, annak szinte a tetejéről indulva ki. Magam is jártam ott a fenti leírás szerzőjének, Duma-István Andrásnak a társaságában, létezését tanúsíthatom.

Miután rájöttem, hogy illatos kutak csak csángóföldi mondákban léteznek, megkértem András barátomat, írjon le a forrásról mindent, ami eszébe jut. Ezt írta: „A Táltoshegy, másként az Esztenka (azaz románosan Szikla) elnevezésű hegy teteje mindig is csupasz volt, ám az alatta való rész még az én időmben is nyírfával volt benőve. Ezt aztán az emberek kivágták, majd szőlővel és más fajta gyümölcsössel telepítették be, búzával, zabbal, később pujjal (kukoricával). Bezsán-Kukuri Péter idős ember beszélt arról, hogy ott a hegyen régen rendes esztena volt. A rendes esztenák még a XX. század hatvanas éveiben is megvoltak, aztán lassan eltűntek. Az öreg Kancsal (aki forrófalvi juhászgazdaként sok juhval rendelkezett, és haláláig épp a Táltoshegy előtti hegyvállal szemben lévő hegyen gazdálkodott) mesélte el, hogy milyen is a rendes esztena. Régen majdnem minden esztena körformájú volt, kivált ott az Esztenkán, és rámutatott a hegyre. A köresztena így nézett ki: körbe vert karókat vesszővel kerteltek, náddal és szalmával fedték, majd bent szőttes lepedővel és régebb nemezzel borították a falakat. A hegyen levő budin (bodonkába, kéregbe tett forrás) és a hegy alatti másik forrás, a Tyúkszer falurészen, aminek a neve Rezescsorgó, tavasszal, a fagy után egyszer-kétszer egy emberi élet alatt szép illatú lesz. Akár illatos, akár nem, ezen vizeket még ma is használják szem és gyomor gyógyítására. Ezt mondták nekem az öregek, és én életemben kétszer is tapasztaltam, hogy a víz szép illatú.”

Nézzük hát táblázatban, mit ír al-Qazwini, és mit tudunk a Táltoshegy forrásáról.

al-Qazwini

hegycsúcson levő forrás

a forrás egy jurta belsejében van

a vízből jó illat árad

Táltoshegy forrása

szinte a hegy tetején levő forrás

köresztena a hegyen, amely jurtásítható

a víz szép illatú 

Annak is nézzünk utána, mit tudunk Bagna tartományról. A magyarok európai országáról írja a 896–956 között élt al-Masudi nevű arab földrajzi író: „A kazárok s az alánok szomszédságában, köztük s a Nyugat között elterülő vidékeken négy török nemzet van, akik leszármazásukat egyetlen őstől eredeztetik. (…) A hozzájuk tartozó első nemzetség neve y.g.ni (más forrásban bagni – S. A.). Ezzel egy más nép szomszédos, amelyet úgy hívnak: baggird; ennek közelében más nép lakik, amelynek neve baganak (…) végül ez utóbbi szomszédságában megint más nemzet lakik, amelyet úgy neveznek: nükarda.” (3)

Innen könnyen azonosítani tudjuk a baggird népnevet (baskír, román csúfnéven bozgor magyarok), valamint a baganakokat (besenyők). Kmoskó Mihály a y.g.ni (más forrásban bagni) nevet szintén besenyőnek veszi (uo.), ez lehet a mi Bagna tartományunk. (Hadd jegyezzem meg, helyszűke miatt kifejtés nélkül: a y.g.ni erősen annak a 920 körül besenyő uralom alá kerülő csoportnak tűnik, amely Bíborbanszületett Konstantin szerint a Giazikhopon névre hallgat, uralkodója Giazi, Jazi, Jászi, és a Szeret mellett lakik. Ezek egyszerűen besenyő uralom alatti, moldvai jászok – akik évszázadokkal előbb ott voltak, mint a fősodor tartja (4) –, s akik Jászvásár nevét is adták, valamint folyamatosan szerepelnek a Moldva alapításáról szóló román mondákban.) (5)

Kérdem én, mekkora az esélye annak, hogy az al-Qazwini által említett, a hegy tetején levő illatos forrás ne Moldvában, Csángóföldön, Klézsén legyen, ahol a monda mindhárom eleme megtalálható, sőt egyedül ott található meg Magyarország tartományában, a moldvai jász tartományban?

Azt hiszem, minden további nélkül kijelenthetjük, sikerült Zakariya al-Qazwini 750 éves leírását pontosan lokalizálnunk.

1 Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/3. Balassi Kiadó, Budapest, 2007, 96.

2 Duma-István András: A csángók világa – hegyek, vizek, tátosok. Zelegor Kiadó, Kézdivásárhely, 2015, 9–10.

3 Masudi: Aranymezők és drágakőbányák. In: Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/2. Balassi Kiadó, Budapest, 2000, 182.

4 Kuznecov, V. A.: A magyarországi jászok. Rövid történeti vázlat. Jászkunság, 1985. december (XXI/4) 32–40. Kuznecov oszét nemzetiségű (a régi alánok, jászok kaukázusi utódai).

5 Ciocâltan, Virgil-Ionel: Alanii si începuturile statelor românesti. Revista istorica NS vol. 6 (1995), 935–955.

Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. októberi számában.