Kortárs versek Kátai Kingától és Molnár Gyöngyitől
Lehoczki Dávid | 2020.06.12. | Irodalom

Kortárs versek Kátai Kingától és Molnár Gyöngyitől

Kátai Kinga Bertók Lászlótól és Miklya Zsolttól, Molnár Gyöngyi pedig Kiss Judit Ágnestől és Nagy Leától olvas fel nekünk verseket a Hajónapló YouTube csatornáján!

Kátai Kingától Bertók László: Ugyanúgy cseng a csönd című versét hallhatjuk.

Bertók László, József Attila- és Kossuth-díjas magyar író, költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Versei meleg fényű, tiszta, érett lírával megfogalmazott versek. Nincsenek benne hevenyészett képek, sorait nem villával hányta boglyába. Fegyelmezett, szűkszavú, pontos költő. Képei, metaforái megállítanak, elgondolkoztatnak, szavai hitelességéről vallanak.

Másodikként Miklya Zsolt: Vándor című versét hozza el nekünk.

Miklya Zsolt hosszú utat járt be, mielőtt költő lett. Gyerekkorában inkább a matematikában jeleskedett, pedig édesapja irodalomtanár volt. Aztán végül tanító lett, a gyerekek világa volt az egyedüli, ami inspirálta. Miattuk kezdett el írni, mert mindig másra volt szükség, mint amit a tananyag szűksége kiszabott. Tanítva tanult tehát, miközben sorra születtek gyermekei, s így meg tudott maradni gyermeknek is, alkotónak is. Ebből nőtt ki aztán egy nagyobb önállóságot igénylő és jelentő alkotói, szerkesztői kompetencia. Sorain érezhetően több évtizednyi tapasztalat, gondolat és szeretet süt át.

Molnár Gyöngyi két Kiss Judit Ágnes versel is készült. Az egyik a „Jövő idő” című verse, a másik pedig a „Poszttraumás”.

Kiss Judit Ágnes magyar költő, író, tanár. Az írás mellett színházcsináló, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában tanít.

Végül de nem utolsó sorban Molnár Gyöngyitől Nagy Lea: Tenger című versét hallgathatjuk meg.

Nagy Lea verseit 2017 óta publikálja nyomtatott és internetes irodalmi folyóiratokban. 2018-ban jelent meg első önálló verseskötete Légörvény címmel. Budapesten él, gimnáziumi tanulmányai mellett képzőművészettel foglalkozik.

Fotó: Hajónapló.ma
Névjegy
Fotó: madachszinhaz.hu

Molnár Gyöngyi 1981-ben született Szolnokon. Magyar színésznő. 2000-ben érettségizett a helyi Széchenyi István Gimnáziumban. 2005-2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója. 2009-2011 között a József Attila Színház tagja volt. 2011-től szabadúszó, több színházban is szerepel.

Fotó: hevesisandorszinhaz.hu

Kátai Kinga magyar színművész. 2013-2019 között a zalaegerszegi Hevesi Színház társulatának tagja.


Kapcsolódó cikkek