Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér – könyvajánló

A Sátántangó megjelenése óta három évtized telt el. Most visszatérhetünk a jól ismert kisvárosi világba, ahol hőseink most báró Wenckheim Bélát várják izgatottan, aki egyenesen Argentínából érkezik haza Magyarországra.

Krasznahorkai Lászlónak 1985-ben jelent meg Sátántangó című regénye, a magyar irodalom megkerülhetetlen műve. 2016-os új regényével az olvasó 31 év után visszatérhet az ismert kisvárosi világba. A történet helyszíne azonos az előzővel, csak a város most báró Wenckheim Béla érkezésére vár. Közben az író a két időpont közé kifeszíti a magyar rendszerváltás történetét. Mind a két regény helyszíne könnyen azonosítható: tipikusnak is tekinthető magyar kisváros, Gyula. A társadalom változásait a két regényben szinte laboratóriumi környezetben vizsgálhatjuk.

Báró Wenckheim, a messziről jött ember, egyenesen Buenos Airesből tér haza, Bécsen át vonattal. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei vidékére, a Viharsarokba. A jómódúnak mondott báró Wenckheim Bélát a kisváros lakói várják, – ahogy az emberek a megváltót várni szokták – reménykedve, bízva a megváltásban, mert Krasznahorkai nézőpontjából a magyar társadalom ilyennek tűnik, nem cselekszik, csak vár, saját sorsának nem alakítója, csupán elszenvedője. Ám a megváltás során komoly kérdések is felmerülnek: A báró azt mond, amit akar, vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő, ügyeskedő kópé vagy zseniális ötletember, aki új távlatokat nyit? A kisvárost egyszer csak ellepik az olajszállító kamionok. Közel vagyunk a tűzhöz.

Krasznahorkai László 2016-os regénye egyáltalán nem adja könnyen magát, mert az író prózája ellene megy az olvasás megszokott elvárásainak. Egyszerre apokalipszis és karnevál a peremvidékek epicentrumáról. Realista utópia. Érzékeny szatíra, vérbő iróniával. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is szerepel: szolnoki lakos, aki hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre. A Sátántangó felejthetetlen táncrendje után itt is tánclépésekben haladunk a kamionhosszú-szuggesztív világmondatok fenséges hömpölygésével a vég elől a vég felé.

Hol olvashatom el a könyvet? A Digitális Irodalmi Akadémia jóvoltából ingyenesen IDE KATTINTVA!

Így vélekednek az íróról:

„A Báró Wencheim hazatér az egyik legjelentősebb, világszerte elismert magyar író kiemelkedő, új és az előzőeknél könnyebben olvasható regénye. Ha a kortárs irodalomból valóban a legfontosabb szerzőket és műveket akarjuk tanítani, ez a könyv szinte magától értetődő választás. Tanítását indokolja és lehetővé teszi, hogy a szó hagyományos értelmében nagy regény, rengeteg emlékezetes karakterrel és izgalmas cselekménnyel. Krimi, szatíra, botránykrónika, társadalomkritika, látomás a mai Magyarországról, különcökkel, korlátolt nyárspolgárokkal, Argentínából hazatérő, akarata ellenére szélhámos szerepű báróval, gyilkossá váló, a társadalomból kivonuló tudóssal, negatív utópiává, egyetemes példázattá váló magyar kisvárossal, bőrdzsekis motoros bandával, fergeteges komikus jelenetekkel. Követhető, fordulatos cselekménnyel és eredeti, különleges elbeszéléstechnikával, szólam- és nézőpontváltásokkal. Huszonegyedik századi elbeszélésmód és hagyományos, lineáris cselekményvezetés ötvöződik benne. Egyszerre hagyományos és hipermodern regény. Világa ismeretlen és ismerős, valószerű és fantasztikus, mulatságos és hátborzongató, realisztikus és mitikus.” – Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke.

„Krasznahorkai egy olyan író, aki miatt hálás vagyok, hogy magyarnak születtem. Kincs, hogy anyanyelven olvashatom. Csodálom a műveit. Csodálom azt az elérhetetlen magasságot, amit képvisel. Mi magyarok hajlamosak vagyunk folyton arról beszélni, hogy miért rossz magyarnak lenni, mit nem szeretünk magunkban – ezeknek van helye és alapja, de értékeljük azokat a dolgokat is, amikre igazán büszkék lehetünk. Krasznahorkai ilyen szerintem." – zsoca8711, a moly.hu lelkes olvasója.

Így vélekednek az alkotásról:

„Hatalmas erő van ebben a könyvben. Erről a fantasztikus elbeszélésmód ugyanúgy tehet, mint Krasznahorkai érzékeltető képessége. Annak ellenére, hogy ennél jóval kisebb oldalszámmal rendelkező könyvekkel is képes volt nehéz témákat alaposan kifejteni, itt is azt éreztem, hogy minden mondat a helyén van, nincs időhúzás, nem túlzás az 500 oldal. Tökéletesen megírt szereplők bolyonganak a hosszú mondatok közt, amelyeknek olvasása igénybe veszi az olvasót, de minden figyelmet megérdemel a szöveg. " – dacecc, a moly.hu lelkes olvasója.

„Néha dejà vu érzésem volt. Ismerős hangulat, tér, szereplők, helyzetek. Az idő meg telik, de nem múlik, ezúttal sem. Mintha ugyanazokat a bugyrokat járnánk újra és újra, körbe és körbe a szédülésig. Kábító ismétlés. Da capo al fine – örökké, tart, ameddig tart. És mégis más, kegyetlenebb, kíméletlenebb, és őszinte meglepődésemre sokkal konkrétabb, referenciálisabb, mint az eddig olvasottak. Az általános emberi megragadása mellett nagyon erős a jelenbe helyezettség, helyet kapnak aktuálpolitikai mozzanatok is, erősödik a társadalomkritikai él, és olyan parodisztikus, humoros árnyalat vonul be a narratívába, amire nem igazán számítottam. Nem beszélve az öniróniáról." – eme, a moly.hu lelkes olvasója.

Idézetek a könyvből:

"Hogy hová megyek, azt én nem tudom,
Csak azt tudom, hogy nagy a fájdalom.
Az élet nem ígér se rosszat, se jót." 58. oldal

"A sorsom, hogy érted éljek!
Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd:
Áldott a végzet; szenvedni érted!" 209. oldal

"Egy gyermek többet érez, mint amit egy felnőtt tud." 281-282. oldal

"Nézd meg a földön az összes létezőt, a szerves és a szervetlen világ valamennyi, pártigazolvánnyal rendelkező tagját, és azt fogod látni, a félelem a legmélyebb, ami e szerves és szervetlen világban megragadható, semmi más, mint a félelem, mert semmi nem annyira irtózatosan nagy erő, mert rajta kívül semmi más nem tud meghatározni semmit a szerves és szervetlen univerzumokban, csak levezetni lehet belőle mindent, azt mondani, hogy erre, a félelemre visszavezetni ezt vagy azt lehet, képtelenség." 319-320. oldal

“...nekünk pusztán eseményeket kell látnunk, mivel könnyen belátható, hogy a világ puszta eseménytéboly, milliárd és milliárd esemény tébolya, és semmi rögzített, semmi határolt, semmi megfogható, minden kicsúszik, ha meg akarjuk ragadni, mert nincs idő, és ez úgy is értendő, hogy nincs idő arra, hogy valamit megragadjunk, mivel folyton kicsúszik, hisz ez a dolga, mivel zajlás csak, mivel események milliárdjai csupán, ezek vannak, és ezek sem, feltesszük azt az úgynevezett eseményhorizontot, és ezen a horizonton, ahogy már mondtuk, csupán események vannak, melyek ugyanabban az amúgy sem valóságos pillanatban tűnnek el, amelyben ott megjelennek” 321-322. oldal