Kukorelly Endre a Hajónaplónak

Író az, aki ír, de legfőképpen, aki annak mondja magát. De ha már meghoztuk a döntést arról, hogy írók vagyunk, akkor nem az íróság, hanem a döntés kötelez – vallja Kukorelly Endre.

Harmadik napja ülünk egy kastély udvarán, tanuljuk a szintetikus kábítószer előállítását. Mert az írásnak, mint folyamatnak drognak kell lennie. Úgy kell beépülnie egy író mindennapjaiba, hogy ne tudjon nélküle élni. Az írás pedig nem technika, nem lényege, hogy tud-e írni valaki, hanem világszemlélet. 

– Együtt hallgattunk egy előadást a sci-firől, a horrorról, és azokról a szélsőséges lehetőségekről, amik nagyon érdeklik a fiatal generációt. Felvetődik a kérdés, beengedi-e a szépirodalom a horrort, a sci-fit a sorai közé? Az ön korosztálya hogyan látja a fiatal generációt, akik a lefogékonyabbak ezekre a populáris témákra?

– Senki nem látja a jövőt, nem látja a fiatal generációt teljes egészében. De a társadalom öt százalékát mindig megérinti a magaskultúra: azért fogyasztanak művészetet, amiért a régi görögök, a katarzis, a megtisztulás miatt. Hogy, amint Rilke írja egy versében, megváltoztassa az életét. Van populáris irodalom, a kérdés, hogy milyen színvonalú. A zsáner másodlagos kérdés; szólhat akár, ahogy anyukám mondta, a cserebogarak halhatatlanságáról is. A téma lehet érdekes, de nem ettől lesz valami műalkotás: ez a megalkotottságtól függ. „A forma teszi isten képévé az egészet”, szoktam idézni Dante Isteni színjátékát

– Ki a kedvenc írója? Sokat emlegeti Horatiust, Dantét. Mindenevő?

– Akkor emlegetem őket, ha kapóra jönnek. Mindenevő vagyok. Nem minden tetszik, ám az is tanulságos lehet, ami távol áll tőled. Ha egy írót kell mondanom, az Arany János. Ha egy művet: Anna Karenina. De épp ez ugyanakkor annyira bosszantott és inspirált, hogy „miatta” írtam az Ezer és 3 című regényemet.

– Mondhatnánk azt is, hogy hangulatfüggő olvasó? Tudom, hogy harminc könyvet olvas párhuzamosan. A könyv meg kell hogy érintse abban a pillanatban, abban a hangulatban, amiben éppen van? És ha épp akkor nem érinti meg, akkor leteszi, és majd újra előveszi egy másik pillanatban?

– Párhuzamosan olvasok, ami nagyon ízlik, azt félreteszem. Ha valami untat, abbahagyom: addig olvasom, amíg meg nem érzem, hogy már kiismertem magam benne. Száz oldal, ha nagyon ellenáll, nem olvasom tovább. Érdemes ütköznöd tőled távol álló poétikákkal.

– Hány oldalt ír egy nap?

– Oldalt csak ritkán. Aláírnám a garantált napi 1500 leütést. Most például csökkentek egy kétmillió karakteres szöveget hatszázezerre: közéleti témájú esszékből, publicisztikákból velem készült interjúrészletekből álló könyv lesz, Egy belga revolver a címe, év végén jön a Kalligram Kiadónál.

– Egy beszélgetés során Horatiust idézte: „Kilenc évig érleljétek”. Ez azt is jelenti, hogy mondatonként megrágja a mondanivalót és a szöveg aszerint kerül a papírra, hogy tarthassa magát Horatius szavaihoz?

– A szövegemet addig kalapálom, amíg úgy nem érzem, hogy rendben van. Aztán félreteszem, és egy idő múlva sajnos látnom kell, hogy még sincs rendben. Ez természetes folyamat, egyből szinte semmi nem jön össze. Jó, ha engeded lehűlni, eltávolítod magadtól, idegenként pillantasz rá – akkor nagyon látszanak a hibák. A fölöslegesség, rájátszás, modor, öntetszelgés. Időről időre a régebbi dolgaimat is előveszem, pofozgatom. Javítom, elrontom, visszaállítom. Cirka húsz százalékuk rendben van, a többivel lehet vacakolni. Reggel olvasgatok, lassan magamhoz térek, kilenc órától kezdek kalapálni, kifulladásig.

– Hogyan látja korunk irodalmi-kulturális megosztottságát?

– Durva a szembenállás a magukat nemzeti érzületűnek, illetve kozmopolitának definiálók között. Gyűlölködés, gyanakvás, sértődöttség, lenézés. Úgy tűnik, ez fátum. Nyilván más nemzeteknél is van ilyen, a magyar történelemben szinte eleve adott a zsigeri, törzsies engesztelhetetlenség: pogány–keresztény, nyugat–kelet, kuruc–labanc, kismagyar–nagymagyar, hígmagyar–mélymagyar, népi–urbánus stb. ellentét. De bármikor bekövetkezhet és elérheti a kritikus tömeget a belátás, hogy ez az oka a folytonos vereségnek, a veszteségek sorának.

– Lehetne ön összekötő híd, kapocs, vagy legalább kapcsolat?

– Nem kapcsolat vagyok, híd végképp nem, csak egy ember, aki mond ezt-azt. Mindenki úgy él ahogy akar, azt csinál, amit akar, túl rövid az élet ahhoz, hogy folyvást a sok hülyeséggel foglalkozzunk. Ami engem illet, amikor képviselő voltam, és láttam, hogy a kollégák miként menekülnek a „másik oldal” újságírói elől, elhatároztam, ha valahova meghívnak, oda elmegyek, ha kérdeznek, elmondom a véleményemet. Lehet, hogy hülyeségeket mondok, és nincs igazam, lehet, hogy később másként gondolom, de őszintén beszélek. A pártpolitikától távol vagyok, de arra bíztatok mindenkit, hogy vegyen részt a közéletben. Több mint öt éve kezdtem egy projektet a Facebook-on, Nyugodt Szív a Lakhatásért, azóta alapítvány lettünk: civilek befizetéseiből segítünk olyanokon, akiknek lakhatási gondjaik vannak. Azon vagyok, hogy minél többen csatlakozzanak: a sokaság tud nyomást gyakorolni a pénzek fölött diszponálókra. Tavaly, látván, mennyire méltánytalan és elfogult az állami művészeti díjazás, belefogtam régi tervembe, hogy a Baumgarten-díjat felélesszük. Ez is közösségi finanszírozással működik, és azt remélem, hogy aki akár jelképes összeggel is beszáll, az ettől fogva tudatosan odafigyel majd a kortárs irodalom helyzetére. Ha fölmész a Gyümölcsöskert – Baumgarten Emlékdíj oldalra, regisztrálsz a csoportba, meglátod.

– Nekem, született felvidékinek, Kukorelly Endre neve összekapcsolódik Szlovákiával. Sőt, ha álmomból felébresztenek, kapásból azt mondanám, hogy csehszlovákiai magyar író. Mi ez a kötődés? Van alapja a párhuzamomnak?

– A magyar irodalomhoz „kötődöm”: Erdélyben, a Vajdaságban, Felvidéken, Kárpátalján vagy a Szondy utcában, részletkérdés. Összes dédszülőm a mai határokon kívül született – Kassa, Beregszász, Szatmárnémeti –, a „mélymagyarok” mellett elmagyarosodott osztrákok, szlovákok, horvátok, olaszok, érzékeny vagyok erre. Nagyra tartom azokat, akik nem magyar nyelvi közegben magyar írók, és bár normálisnak tartom, fáj, hogy az emlegetett kétosztat náluk is megjelenik.

– Hogyan telt a karantén?

– Három hónapig a kertkapun se léptem ki. Olvastam, dolgoztam – mintha nekem találták volna ki a helyzetet. Jövedelem szempontjából érvágás, lemondtak eseményeket, meghívásokat Berlintől Csömörig, de megérte. Ahhoz képest, hogy milyen jó ide-oda mászkálni, legjobb nem menni sehova.