Lanczkor Gábor: Három barna kötetet a nagyszülők könyvtárából
Lanczkor Gábor szerint a „karanténhelyzet" egy remek lehetőség, hogy testesebb és/vagy komolyabb irodalmi munkákba feledkezzünk bele, amit egyébként máskor nem olvasnánk.
– Egy író számára az otthonmaradást elváró járványszabály nem túl nehéz előírás. Végül is a legtöbb írónak az otthona a munkahelye. De azt is gyanítjuk, önnek sem egyszerű betartani a szabályt. Hogyan tud alkalmazkodni a különleges helyzethez?
– Szerencsésnek gondolom magamat, hogy 2012-től egészen 2018-ig, míg a feleségem gyesen volt a két kislányunkkal, egy Balaton-felvidéki zsákfaluban élhettünk. A régi házunk persze megvan, így amikor jöttek a korlátozó intézkedések, intézménybezárások, rögtön úgy határoztunk, hogy összepakolunk, és Szegedről át- (vagy ha úgy tetszik: vissza-) költözünk Balatonhenyére. A helyzetem annyiban változott a két évvel ezelőttihez képest, hogy január óta egy új online világirodalmi lap felépítésén dolgozom; mostantól 100%-ban otthonról. Van itt egy megfelelő méretű, vagyis elég kicsi udvarunk is, süt a nap, kirándulunk, az erdőben bújik a medvehagyma.
– Mint minden ilyen helyzet, a mostani vírusveszély is sok nézőpont lehetőségét veti fel. Ön találkozott-e a járvány humoros, tragikus, felemelő, mélyen emberi vagy éppen embertelen oldalaival?
– Az online közösségi médiát tudatosan és egészében kirekesztettem az életemből már több évvel ezelőtt, így a járványról szóló különböző tónusú beszédmódok csak igen megszűrve jutnak el hozzám. Tanulok egy kínai mozgásformát, és az például nagyon megható volt, hogy az első lefújt edzés idősávjában egyedül is kivitelezhető gyakorlatokat streameltek otthonról az oktatóink.
– Hogyan érdemes ebben a járványhelyzetben megállni a könyvespolc előtt? Koncentráljunk a járványra, olvassuk el Defoe könyvét a londoni pestisről, vagy pont ellenkezőleg, olvassunk valami egészen mást, olyasmit, ami távol visz a karanténterhes hétköznapoktól? Mit tanácsol az olvasóknak?
– Szerintem ez most remek lehetőség, hogy testesebb és/vagy komolyabb irodalmi munkákba feledkezzünk bele, valami olyasmibe, amit amúgy máskor nem olvasnánk. Hazabeszélek: olvassunk például verseskönyveket. Világirodalmi verseskönyveket. Vagy nyomjuk végig Dosztojevszkijtől azt a három barna kötetet, ami még a nagyszülők könyvtárából maradt ránk. Valamit, ami a már kizökkent napi rutinunk után a korábbi gondolkodásunk rutinjából is segít kizökkenni. Átgondolni, mit, miért, hogyan. Muszáj-e továbbra is palackozott vizet innom, ha egyszer Európában mindenhol jó minőségű a csapvíz. Én épp egy Cormac McCarthy-regényt olvasok újra, nála havat eszik a hegyek között menekülő hős.
– Az irodalom majd minden élethelyzetet feldolgozott már, majdnem minden szituációval kapcsolatban találunk valahol valami okos gondolatot, megnyugtató vagy éppen cselekvésre buzdító mondatot. Önnek van kedvenc világirodalmi járványgondolata?
– Amit én érzek magam körül most, az egyfajta puhaság, súlytalanság, hogy ilyen még nem volt, soha senki életében, a korábbi generációk életében sem. Hogy van-e kedvenc világirodalmi járványgondolatom? A következő mondat Márainak volt nagy kedvence, és Goethétől való, akihez az induló lapunk címe is szorosan kapcsolódik (most még titok!): Minden nagy elválásban van egy szemernyi téboly. Hamarosan startolunk, online.
Borítókép: librarius.hu
