László Noémi: Felelősek vagyunk azért, ahogyan élünk

Szomorú, hogy csak azzal törődünk igazán, ami közvetlenül a bőrünket, a jólétünket veszélyezteti – vélekedik László Noémi a koronavírus járvánnyal kapcsolatban.

– Gyanítjuk, hogy önnek sem egyszerű betartani az otthonmaradást elváró járványszabályt. Hogyan alkalmazkodik a különleges helyzethez? 

– Számomra nem az probléma, hogy otthon kell tölteni az időt, hozzászoktam ahhoz, hogy otthon dolgozzam, gyakorlatilag bárhol tudok írni, amikor muszáj. Azt hiszem, az írói munka kevésbé a körülményektől, inkább elhatározástól, elszántságtól függ. Amikor nem megy, sehol sem megy. Csakhogy mostanában gyönyörű, napos az idő, és a hosszú, morcos kolozsvári tél után nem kimenni ebbe az áldott napsütésbe, hát ez lehetetlen. Úgyhogy bevallom: néha kimegyek szaladni. De esőben is kimegyek. Azon túl pedig nem unatkozom otthon, viszont én soha nem unatkoztam. Az ember feltalálja magát.

– Ön találkozott a járvány humoros, tragikus, felemelő, mélyen emberi vagy éppen embertelen oldalaival? 

– Ebben a járványban talán az a leghasznosabb, hogy eszünkbe juttatja: felelősek vagyunk azért, ahogyan élünk. Felkaptam a fejem pár összeesküvéselmélet-foszlányra is. Meg arra, hogy mennyire nem tudjuk kezelni a rendkívüli helyzeteket, és legtöbben mennyire igyekszünk mindenért mást vagy másokat okolni. Szomorú, hogy csak azzal törődünk igazán, ami közvetlenül a bőrünket, a jólétünket veszélyezteti, minden egyebet elengedünk a fülünk mellett. Kevesen élnek nyitott szemmel. Szép, ahogyan páran szórólapokat ragasztottak a lépcsőházak ajtajára azzal, hogy hajlandóak az idősebbeknek bevásárolni. Futás közben mégis leginkább idős embereket látok itt-ott. Lehet, hogy ők más valóságban élnek.

– Mit adhat az irodalom, a művészet ebben a mindannyiunk számára nehéz helyzetben? Mit tanácsol az olvasóknak? 

– Nem tanácsolnék semmit, úgy gondolom, mindenki megtalálja a neki való foglalkozást. Aki máskor is álldogált könyvet keresve a könyvespolc előtt, annak semmi szüksége tanácsra, aki pedig most áll ott először, annak nincs is könyvespolca. Lehet, hogy jobb, ha fekvőtámaszokat csinál, jógázik, táncol, főz, lomtalanít, legózik, bújócskázik, horgol, fest, gyöngyöt fűz, varr, zongorázik, sakkozik. Olvasni máskor is lehet, a bezártságot tevékenyen könnyebb elviselni. A sok üldögéléstől megbolondul az ember.

– Önnek van kedvenc világirodalmi járványgondolata? Kérem, ossza meg velünk!

 – Nincs. Nem olvastam járványról semmit, ez a téma nem érdekelt. De eszembe jut egy meghökkentő, igaz, nem világirodalmi gondolat. Az, hogy betegség tulajdonképpen nem létezik. Nehéz elgondolni, mint ahogyan azt is nehéz elképzelni, hogy a testünk és az anyagi világ merő káprázat, másodlagos, mégis, ez is egy álláspont. Túlságosan anyagközpontúan élünk. Járvány nincs és betegség sincs. Csak a lét van, és ahogyan élünk, az visszahat ránk. Vagyis nagyon nem mindegy, hogyan élünk. Soha nem mindegy, nem csak járványidőben. És az sem kizárt, hogy a halál megszabadulás. Nem biztos, hogy ami következik, az rosszabb annál, ami van.

(Borítókép: Wikipédia, Mátyás király emlékmű Kolozsváron)