Mikszáth emléknap: Egy kalandos házasság története

Sokszor hallható, hogy a valódi szerelem és kötődés nem a ,,papíron” múlik. Amikor a szeretet dinamikája már nem működik, azt a papír már csak formálisan tudja egyben tartani, de mikor két ember valóban kitartó és hűséges egymáshoz ott a papírostól függetlenül is meglesz az egymáshoz vezető út.

„Na már most Annuskám, fogjuk szépen ezt a gyűrűt és visszavisszük Jánosnak, te meg szépen hozzámész a polgári földbirtokos úrhoz.” Ezek a sorok akár egy regényből is származhatnának, de nagymamám nekem mesélt visszaemlékezésének leirata. Csodaszép lány volt, akinek valami nagyvilági életet élő városi ficsúr megkérte a kezét, miután találkoztak egy borsod megyei színjátszókörben. Dédapám nehezményezte, hogy egy szem lánya vagyon nélküli fiatalemberhez kívánja kötni az életét, ezért mikor nagymamám a lánykérés hírével állított haza, dédapám visszavitte a gyűrűt a kérőnek. Persze a kérő végül a nagypapám lett, és én kislánykorom óta megunhatatlan csodálattal hallgatom a kitartó szerelmesek hőstörténetét. Most azonban, hogy belebotlottam Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona házasságának történetébe, kiderült, hogy nagyszüleim históriája nem is annyira egyedülálló, sőt akad kalandosabb házasság is annál.

Mikszáth jogot tanult Pesten, de tanulmányait nem fejezte be. Balassagyarmaton helyezkedett el, Mauks Mátyás szolgabírónál. Ekkor már írói ambíciókat táplált, ügyvédbojtárkodás mellett újságírásba kezdett. Cikkeit több lap is közölte, de nem látszott fényes pályájának íve. Munkája során megismerte Mauks Ilonát, főnöke lányát, aki iránt azonnal szerelemre lobban. Így kezdődött kettőjük története.

Már a lánykérés sem volt mindennapi. Mikszáth nagy csínytevő hírében állt, akárcsak nagyapám, így a lány apjával igencsak furfangos módon tudatta házasodási szándékát. Egy nap bevitte főnökéhez az aláírni való aktákat, amiket az idős Mauks lendületből, átolvasás nélkül szokott aláírni. Mikszáthnak azonban nem volt szerencséje, leendő apósa kiszúrta az aktacsomóba csempészett papírt, melyen ez állt: „..alulírott kötelezem magam, hogy lányom Mikszáth urat szeresse és egy esztendőn belül hozzáadom.”

Mauks, hasonlóan dédapámhoz nem fogadta jól a házassági szándékot, és nem írta alá a papírt. Ahogy nagyapám úgy Mikszáth sem ígérkezett jó partinak, nem volt nagy jövedelme, és az írói pálya sem ígért biztos egzisztenciát.

A fiatalok szerelmének azonban nem lehetett gátat szabni, titokban Budapestre szöktek, és 1873-ban összeházasodtak. Mikszáthnak azonban nem váltak valóra reményei: nyomorogtak, apja, anyja, első gyermeke meghalt, felesége beteg lett, és bár nagyon szerették egymást, de hazaköltöztette Ilonát szüleihez. Úgy érezte, kudarcot vallott férjként, válni akart feleségétől, úgy gondolta, nem méltó az asszony szerelmére, ha nem tud neki biztonságos, megfelelő életet teremteni. Az asszony szerelme azonban töretlen volt, ki akart tartani férje mellett, nem akart válni. Mikszáth – a sok megpróbáltatás hatására – olyat tett, amit azóta is kevesen: mivel nem akarta, hogy felesége is vele nyomorogjon, azt hazudta, hogy megcsalta és más nőt szeret. 1878-ban végül elváltak.

Négy évvel a válás után, 1882-ben, amikor sikerült rendes jövedelemre szert tennie, hosszas levelezés után meggyőzte volt feleségét, hogy megérdemelnek még egy esélyt, és újra elvette feleségül Ilonát. Mondhatni második házasságából – három fiúgyermeke született.

Mauks Ilonát csodálta az irodalmi közösség, az írótársak és a barátok is. Igazi „költőfeleségnek” tartották, tisztelték, és szeretettel tekintettek rá, ahogy tekintek én is nagymamámra 53 év házasság után.

Mikszáth soha többé nem engedte el felesége kezét. 28 évig, Mikszáth haláláig éltek együtt.