Váradi József: A gesztenyeárus

Szívmelengető történet családról, elmúlásról, a gesztenyébe zárt csodáról. 

A legszebbre pirult, sült szemeket válogatta össze, majd átadta egy papírzacskóban. Átfagyott kezemet a tasakon keresztül is sütötte a gesztenye finom melege.

Emlékszem, csak bámultam bele a nagymamám kis sparhertjében izzó parázs közepébe, és a rubintpiros, narancssárga fény messzire űzött belőlem minden kételyt. Most végre jó helyen vagyok. A nagymamámnál.

Odakint hatalmas pelyhekben szakadt a hó. A farkasordító, nagy hidegben már az ablak elé épített hóember répaorráról is hosszú jégcseppek lógtak.

A gondosan átmelegített házikó szerény belsejét a sparhert tetején ropogó, friss sült gesztenye finom illata töltötte meg. Olyan volt, mint egy burok, ami a gyerekkori álmaimat védi.

Még muzsikálni is tudott. Roppant, sercegett és szisszent, amíg szépre sülve megpirult a kertben termett gesztenye.

Gyerek voltam még, de tudtam, hogy most valóban boldog vagyok. A parázs hömpölygő fénye örökre a szívembe szökött, s a fényt és az illatot, ami akkor körbetáncolt a házikó belsejében, azóta is ott őrizgetem.

Rengeteg kedves pillanatot örökre lepecsételt bennem. A szív alakú, meghitt fényben elköltött zsíroskenyér-vacsorákat és a karácsonyi szívbizsergést.

A tavaszi napfény is sok mindent kilesett, és a nyári tűző nap is rengeteget tudott rólam, de a gesztenyeillatú ősz mindig az áldását hozta.

*

Később, amikor már tudtam, hogy a sors képes megkeményíteni az ember szívét, hogy a szürkület után mindig a sötétség jön és hogy a vihar előtt mindig csend van, egyszer ez a fény újra az eszembe jutott.

Egy jéghideg novemberi napon történt.

Halottak napján, az élet igazságtalanságaitól kissé megtörten álltam a nagymamám sírja előtt. Oda menekültem minden elől. Csalódottan, de harcra készen, viszont mégis csak egyedül voltam az egész világ ellen.

Iszonyatos ürességet éreztem. Könnycsepp égette és marta a szememet, torkomban dobogott a szívem, és minden dobbanása borzalmasan fájt.

– Nagyon hiányzol. Azóta minden megváltozott. És nem tetszik így... – suttogtam magam elé.

– Ne félj! Nem lesz semmi baj. Ne félj, kisunokám! – éreztem, ezt mondaná nekem, ha most itt lenne.

A szeme mindig mosolygott. Ahogyan megsimogatta a fejem. Ahogyan hozzám szólt. Ahogyan bátorított. Ahogyan szeretett. És amikor a kis sparhertben izzott a parázs, és ő gesztenyét sütögetett nekem.

Bámultam a mécsesek parázsló fényébe, amiket a sírja elé tettem.

*

Sötétedett. A temetőből kivezető úton, a szemerkélő novemberi esőtől elázott lehullott levelek között lépkedtem. Láttam közöttük olyat is, amelyik parázsló tűz színű volt.

Igen, az ősz a legmesteribb festő – mosolyogtam a levélkére, s lassan a kijárathoz értem. Kedves, ismerős illat tévedt az orrom felé.

– Sült gesztenye... – sóhajtottam.

A kapunál ácsorgó, sült gesztenyét áruló néni megviselt télikabátba burkolódzott. Még egy nagy, horgolt kendővel is bebugyolálta magát. Ugyanolyan fejkendőt hordott, mint amilyet régen a nagymamám. Előtte egy kerekeken álló, kályhaszerű, öreg gesztenyesütő tákolmány állt, amelynek a belsejében gyönyörű, rubintpiros parázs izzott.

– Csókolom! Egy tucatot szeretnék venni.

Úgy láttam, hogy a legszebbre pirult, sült szemeket válogatta össze, majd átadta egy papírzacskóban. Átfagyott kezemet a tasakon keresztül is sütötte a gesztenye finom melege. A néni rám mosolygott, pontosan úgy, mint régen a nagymamám.

*

Egy pillanatra azt hittem...

Éreztem, hogy nagyot tekeredik a szívem, és azt is, hogy könnyezni kezdek.

Úgy elmondtam volna neki mindent, de inkább csendben maradtam.

Mert amikor a szemébe néztem, úgy éreztem, mindent tud.

Fejlehajtva indultam utamra.

– Ne féljen, fiatalember! Nem lesz semmi baj! – szólt utánam halkan a néni.

Visszanéztem rá, és szelíd szemeiből a parázs fénye csillant felém.

*

Később, egy villamosmegállóban mélázva, miközben a gesztenye héját pucoltam, a parázs fényén gondolkodva ráébredtem, hogy minden nehézség, küzdelem, dac, harc és harag ellenére boldog vagyok. Lelkiekben gazdag, tehát győztes.

És ahhoz, hogy ez így legyen vagy maradjon, nekem egy tucat sült gesztenye is elég.