Napfelkelte Balatonmáriafürdőnél
2020.07.01. | Irodalom

Versek a parton és a peronon

Idén nyáron már nem csak a balatoni strandokon, hanem tizenhárom tóparti vasútállomáson is hallhatóak lesznek klasszikus és kortárs költők versei. Az irodalmi kezdeményezést örömmel fogadják a strandolók és az utasok, sőt vannak, akik kifejezetten a megszólalás időpontjában keresik fel a vízpartokat.

Nyáron a Balaton környéke pezsgő régióvá válik, s az Aranyhíd Polgári Egyesület tavaly elhatározta, hogy a felfokozott érdeklődést kihasználva közelebb hozza egymáshoz a strandolókat és az irodalmat.

 –Tavaly Mihály Péter színművész barátomnak vittem ajándékba Kemény István Nílus című verskötetét. Pár nap múlva felhívott, hogy miközben a könyvben a Különleges osztag álma című verset olvasta, megcsörrent a telefonja. Felkérték arra, hogy szavaljon kortárs magyar költőtől verset a megyeszékhely, Zalaegerszeg főterén – idézte fel Czompó Gábor, az egyesület elnöke a tavalyi emlékeket.

Hevesi Sándor Színház-Mihály Péter színész
Mihály Péter színészFotó: Hevesi Sándor Színház

Mint megtudtuk, a civil szervezet céljai között szerepel a kultúra terjesztése és kulturális programok szervezése, de Balatonalmádiban nem rendelkeznek olyan jelentős térrel, ahol megvalósíthatnák elképzeléseiket. Viszont a balatoni strandok nyaranta tele vannak pihenő, feltöltődésre vágyó emberekkel.

Döme Barbara-
Fotó: Döme Barbara

Éppen ezért 2019-ben meghirdették a Vers a parton című eseménysorozatot, melynek keretében Balatonalmádi összes strandján elhangzottak klasszikus és kortárs magyar költők művei.

– A kezdeményezés sikeres volt: a fürdőzők tavaly nagyon kedvezően fogadták a naponta elhangzó költeményeket. Voltak, akik kifejezetten a megszólalások időpontjához kötötték a délutáni strandolást, a nagyszülők az unokákkal együtt hallgatták a verseket. Erre idén is lesz lehetőségük: Az idén elhunyt Csukás Istvánra két verssel fogunk emlékezni, Róka Ricsiről a balatonalmádiban élő Halas Adelaida színművésznő fog „mesélni”, míg Gáspár Sándortól Sün Balázs történetét hallhatják a gyermekek és szüleik, nagyszüleik – jegyezte meg.

PIM-Csukás Istvánra is emlékezni fognak
Csukás Istvánra is emlékezni fognakFotó: PIM

Idén Balatonalmádi strandjaihoz csatlakozott Alsóörs és Balatonfűzfő is, így összesen már nyolc partszakaszon töltődhetünk fel egy kis kultúrával. Ugyanakkor az Aranyhíd Polgári Egyesület megkereste a MÁV Zrt.-t is, az állami vasúttársaság pedig örömmel csatlakozott az irodalmi eseménysorozathoz. A vízparti kezdeményezést Vers a peronon címmel a vasútállomásokra is kiterjesztették.

Döme Barbara-
Fotó: Döme Barbara

A helyszíneken klasszikus  – például Ady, Kosztolányi, Radnóti, Petőfi – és kortárs, vagyis Hartay Csaba, Áfra János, Simon Márton szerzők művei is elhangzanak a hangosbemondókból és utastájékoztató rendszereken keresztül. A színészeket baráti kapcsolatok révén kérték fel a nemes feladatra, nem mellesleg a kiválasztásnál arra is törekedtek, hogy olyan művészeket nyerjenek meg az akcióhoz, akik amúgy is szeretnek verseket mondani. Így többek között Für Anikó, Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, Tóth Ildikó, Gáspár Sándor, Mihály Péter, Nagy Péter és Csuja Imre is „köszönti” a strandolókat és vonatra várakozókat.

Hajónapló-Csuja Imre
Csuja ImreFotó: Hajónapló

– Szabó T. Anna, Géczi János, Kemény István, Szálinger Balázs, Varró Dani József Attila díjas költőket felkértük, hogy saját verseiket szavalják. Verseik közül mi válogathattunk. Például Szabó T. Anna átküldött egy csokorra valót, Géczi János tőlünk várt javaslatot – mondta az egyesület elnöke.

Végül kialakult, hogy Szabó T. Anna Előbb a fény és a Nyár című verseit, Géczi János pedig Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című művét és egy korábbi szerelmes költeményét, a Ma megbeszéltünket szavalja el. Egyébként Géczi János előbbi versével tavaly elnyerte a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját.

– Érdekesség, hogy Kemény István (Egy nap élet, Személyi edző utasításai) és Szálinger Balázs (Vers, Evolúció) két-két saját művét mondta fel felvételre, de mások, Szűcs Krisztián és Mihály Péter is választottak tőlük költeményeket. Továbbá Szálinger Balázs előadja A koldus sírja című Petőfi-verset is. Varró Dánieltől pedig A szilvalekvár és a zabpehely, valamint az Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson művek hallhatók – mondta.

Keszthelytől Balatonkeneséig a vonatra várakozókat is elkísérik a költemények, melyeket nem csak színészek szólaltatnak meg. Például Pitti Katalin Szabó Lőrinc: A legfelsőbb boldogság, Likó Marcell révén Zelk Zoltán: Este jó, este jót, valamint Áfra János: Felesleges kör című költeményét adja elő.

Talán az irodalmi eseménysorozat egyik legkülönlegesebb pillanata az lesz, amikor a balatonszárszói peronon elhangzik Szűcs Krisztiántól József Attila Eszmélet című versének alábbi sorai:

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

Czompó Gábor szerint kifejezetten harmonikus az egyesület és a vasúttársaság kapcsolata. Nem mellesleg úgy véli, hogy a kulturális értékek megőrzése, népszerűsítése azért is fontos a térségben, mivel a magyar tenger és Balatonalmádi is fontos szerepet tölt majd be a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban. Bár még az út elején járnak, bíznak benne, hogy idővel több ötletüket is megvalósíthatják, netán több strandra és akár állomásra is eljuttathatják a kezdeményezésüket.

Fotó: MTI/Varga György
Névjegy

Az Aranyhíd Polgári Egyesület 2019. év tavaszán alakult meg Balatonalmádiban. A jelenleg ötvenhárom taggal rendelkező civil szervezet elsősorban a város és polgárainak kulturális, szellemi és gazdasági életére szeretne hatással lenni, azt elősegíteni. Első törekvése volt az egyesületnek a városban bölcsőde létrehozása, mely sok nehézség után sikertörténetté változott. Az eltelt rövid idő alatt is számos dolog köthető az egyesülethez: ősszel fákat ültettek üzletek elé, hogy lombjai védjék a parkolóban a vásárlókat. A szervezet két tagját beválasztották a képviselő-testületbe. Első ízben szervezték meg a településen az Ars Sacra fesztivált, melyből hagyományt szeretnének teremteni. Több hangversennyel is sikerült megajándékozniuk a várost. Integrálták az Európa Kulturális Fővárosa programban részt venni szándékozó helyi civileket. Kerékpáros szervizpontokat alakítottakk ki a város bicikliútjai mellett, a Balaton első okospadját is nekik sikerült átadni. Rendszeresen szépítgetik a város épített és természeti környezetét, a járvány idején önkénteskedtek, ózongenerátort ajándékoztak az óvodának, részt vettek a Házasság hete kezdeményezésben és még annyi dolguk van...


Kapcsolódó cikkek

Vers a peronon

Így zajlott a felvétel...

Tekintettel a veszélyhelyzet alatti nehézségekre, nem mindenki tudta stúdióban felvenni az elmondott verset. Volt, aki a telefonját vagy egyéb eszközt használt a rögzítéshez, amivel kissé megnehezítették a projekt technikai segítőjének, Köves Marcell hangmérnöknek, a Hevesi Sándor Színház hangosító tárának vezetője munkáját. Egyébként az összes versmondó nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta a felkérést. Czompó Gábor szerint szívmelengető volt, ahogy akár Kossuth-díjas színész és József Attila díjas költők is azonnal bekapcsolódtak a megvalósításba, együtt ötletelgettek, javaslataik voltak, részt vettek a szervezésben. A szervezők kiemelték: külön köszönet illeti Mihály Pétert, Géczi Jánost és Szálinger Balázst a szervezésben nyújtott segítéséért.