Versvideók Turi Bálinttól
Lehoczki Dávid | 2020.07.10. | Irodalom

Versvideók Turi Bálinttól

Turi Bálint azt javasolja azoknak, akiket érdekel a kultúra, hogy fogyasszanak bátran és növeljék a kulturális immunitásukat. A karanténidőszak alatt talán több időnk jutott a kulturális tartalmak felkutatására és olyan területeken is elmerülhettünk, mint a költészet. Turi Bálint azt javasolja, találjuk meg a pillanatot, irányítsuk figyelmünket a jelenre, arra, hogy most mi a legfontosabb.

Turi Bálint – a járvánnyal kapcsolatos gondolatai és érzései mellett – két verssel is készült nekünk. Mégpedig Kalász Márton „Ábránd” és Ágh István „Két hang szólít” című alkotásait hozta el a Hajónaplóra!

Kalász Márton a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, egyetemi tanár verse a tavaly megjelent Annyi ábrándunk című verseskötetében található, címe: Ábránd. Az önkényesen alakított szórend, a szerzői hangulatingadozáshoz kötött töredezett mondatszerkezet a posztmodern jelentésszóródás példatárává teszi verseit.

A szintén Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító Ágh István, valójában Nagy László öccse. Eredeti neve Nagy István, de ennek írói foglaltsága miatt első jelentkezésétől Ágh néven publikál, ezt a vezetéknevet később hivatalosan is felvette.

Fotó: mtva
Névjegy
Fotó: Hajónapló

Turi Bálint Tibor 1978. február 4-én született Budapesten. Színész, szinkronszínész, improvizációs tréner. Pethes György színészosztályában végzett, majd a Madách Színházba került. Öt évet töltött az Rs9 Színházban. Szabadúszóként dolgozott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Térszínházban, az Esztrád Színházban, az Itt és Most improvizációs társulatban, tagja volt a Hepp Színháznak ahol trénerként is dolgozni kezdett. Televíziós háttérmunkákban gyakran közreműködik. A kétezres évek eleje óta szerepel tv-sorozatokban és -filmekben. Szinkronhangja ismerős lehet narrációkból, tv- és mozifilmekből, reklámokból. A Versünnep Alapítvány zsűritagja, a Vers mindenkinek sorozat előadója. A Nemzeti Filmalap forgatókönyvírói kurzusának hallgatója. 2020-tól a Déryné Társulat tagja.


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön olvasott szépirodalmi alkotásokat a karanténidőszakban?