Vörös István: Oidipusz és a járvány
Vörös István kedvence az Oidipusz-mítosz járvány-értelmezése, amely így szól: “ a járvány arra figyelmeztet, nincs rendben valami a világgal, és addig a járvány nem is múlik el, amíg a hibát el nem hárítja az okozója.”
Egy író számára az otthonmaradást elváró járvány-szabály nem túl nehéz előírás. Végül is a legtöbb írónak az otthona a munkahelye. De azért azt is gyanítjuk, önnek sem egyszerű betartani a szabályt. Hogyan tud alkalmazkodni a különleges helyzethez?
Az otthonmaradás nem gond. A nem elmenés a nehéz. Az egyetemen nem szabadságra, tavaszi szünetre küldtek minket, az éves előadássorozat íve megszakad. A fellépéseket sorra visszamondják. Idő szabadul föl, mint valami furcsa vegyi reakcióban az oxigén. Az utca üres, alig jár autó. A természet kicsit fellélegzik. És mi is. Ha azt leszámítjuk, hogy potenciális életveszélyben vagyunk, gyönyörű napok. Persze az fontos, hogy ennek az egésznek a terhét ne az egyes emberek viseljék. Ez tipikusan állami feladat. Életveszélyben is az egyes ember van, az állam nyilván túléli.
Mint minden ilyen helyzet, a mostani vírus-veszély is sok nézőpont lehetőségét veti fel. Ön találkozott-e a járvány humoros, tragikus, felemelő, mélyen emberi vagy éppen embertelen oldalaival?
A Facebookon épp Nyáry Krisztián szólította föl többünket, hogy írjunk limerickeket a koronavírusról. Sok vicces darabot olvastam, a többiekét nem tehetem én közzé, de a magam részéről ezt írtam:
TEORÉMA
Volt egy úr, de inkább egy bunkó,
a láza nem volt épp kiugró.
A vírust hordozta,
így ment randevúra.
Akad még hozzá pár hasonló.
Mit adhat az irodalom, a művészet ebben a mindannyiunk számára nehéz helyzetben? Koncentráljunk a járványra, olvassuk el Defoe könyvét a londoni pestisről, vagy pont ellenkezőleg, olvassunk valami egészen mást, olyasmit, ami távol visz a karantén-terhes hétköznapoktól? Mit tanácsol az olvasóknak?
Az olvasást, mint módszert általában is tanácsolom. Már hallottam olyan rádióinterjút, hogy nem fog-e sokak hüvelykujja deformálódni, ha most még többet ír a mobiltelefonján. Tegye, de olvasson is minél többet. Akkor pihen a hüvelykujj. Most hosszú nagy regények olvasásába kéne fogni, melyeket már régóta halogatunk, mert nincs rájuk idő. Vagy komoly filozófiai munkákba. Nem a szórakoztató, hanem a problémaérzékeny irodalmat javaslom. Nem árt tudatosítani, hogy tragédia-közelben vagyunk. Arra lelkileg is föl kell készülni. És ha fölkészülünk, talán észrevesszük idejében, mikor milyen ütés elől merre kell elhajolni. A problémákat és veszélyeket ezért nem szabad elhazudni, hanem a szemük közé kell nézni. Hogy tudjuk, mi a baj. És egyáltalán, hogy tudjuk, van baj! Ennek eszköze az irodalom, mindig az irodalom. És ha Camus Pestisét vagy Saramago Vakságát olvassuk most, akkor a témánál fogva, ha más nagy írókat, akkor az intenzitásnál fogva szólít meg minket. Zseniális emberek zseniális pillanatainak eszenciáit szabad csak olvasni, hogy minket is átjárjon a zsenialitás.
Az irodalom majd minden élethelyzetet feldolgozott már, majdnem minden szituációval kapcsolatban találunk valahol valami okos gondolatot, megnyugtató vagy éppen cselekvésre buzdító mondatot. Önnek van kedvenc világirodalmi járvány-gondolata?
Szophoklész és az egész Oidipusz-mítosz járvány-értelmezése a kedvencem. Hogy a járvány arra figyelmeztet, nincs rendben valami a világgal, és addig a járvány nem is múlik el, amíg a hibát el nem hárítja az okozója. Ott maga Oidipusz. De mindannyian oidipuszok vagyunk, ezúttal nem úgy, ahogy Freud értelmezi, hanem, hogy megöltük apánkat, a békés életet adó Föld-apát, feleségül vettük anyánkat, a Földanyát, és azt se tudjuk kivel élünk. Magunkat és gyerekinket félreismerjük, az is testvérünk, akiről nem gondolnánk. Polüneikész, Eteoklész, Iszméné és Antigoné a testvéreink. Akár az állatok négy rendjét is elnevezhetnénk róluk: a gerincteleneket, a hidegvérű gerinceseket, a madarakat és az emlősöket. Ha tetszik, ők ez a négy testvér. A járvány, mint korábban a gazdasági válság is az volt, figyelmeztetés. Nem kell feltétlenül tudni azokon a nyelveken, melyeken megszólalnak ezek a jelek. Az irodalom úgyis tolmácsolja őket. Ez elég. De akkor nem marad más megoldás, olvasni kell. És oda kell figyelni olvasás közben. Ebből már nem lehet engedni.
Borítókép: nepszava.hu
