A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítás a Ludwig Múzeumban
Lehoczki Dávid | 2020.10.15. | Múzeumok

Vajdasági kiállítás a legjobbak között

Átadták Az év kiállítása és Az év múzeuma elismeréseket.

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület által adományozott kitüntetések megújultak: több kategóriában hirdettek nyerteseket. Az önálló jelentkezés mellett a múzeumok elsősorban jelölés alapján vehettek részt a megmérettetésen. Mindemellett Az év kiállítása címre most először a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel rendelkező múzeumok is pályázhattak.

Az év múzeuma


Az 1996-ban alapított, Az év múzeuma díjat a muzeális intézmények elmúlt évi fejlődését értékelve, a stratégiai eredményeket összevetve ítélik oda a bírálók. A díjat idén két kategóriában hirdették meg. A „nagy múzeumok” kategóriában megyei és országos hatókörű múzeumok, míg a „kis múzeumok” kategóriában területi, tematikus múzeumok, kiállítóhelyek és gyűjtemények szerepeltek. A zsűri összesen 12 jelölt közül választhatott. A díjazottak pedig a Múzeum Digitár 500 000 forint értékű digitalizálási szolgáltatáscsomagját nyerték.

A „nagy múzeumok” versenyét a budapesti Ludwig Múzeum nyerte, a kortárs művészetek kutatásában elért tudományos eredményeiért, a múzeumi tartalmak közreadásában, az ismeretátadásban elért kiemelkedő teljesítményéért, a látogatófogadás és a múzeumi szolgáltatások fejlesztése terén nyújtott teljesítményéért és a múzeumok társadalmi felelősségvállalásában játszott szerepéért. Hozzá kell tenni, hogy a díj történetében először kapott tisztán kortárs művészeti profilú múzeum elismerést. A Ludwig Múzeumnak 2019-ben volt a harmincadik évfordulója, a jubileum keretén belül pedig Ludwig 30 címmel rendeztek nagyszabású ingyenes programsorozatot, amelynek során kiállításokkal és rendezvényekkel mutatták be tevékenységüket. A Ludwig Múzeum jelentős kelet-közép-európai gyűjteményével, valamint a médiaművészet és a digitális tartalmak megőrzése terén az elmúlt években kifejtett úttörő tevékenységével mára a régió meghatározó kortárs művészeti múzeumává vált.

magyarmuzeumok.hu-Ludwig Múzeum
Ludwig MúzeumFotó: magyarmuzeumok.hu

A „kis múzeumok” versenyében a budaörsi Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény nyerte el Az év múzeuma elismerést, komplex intézményi megújulásáért, kiemelkedő műtárgyvédelmi, gyűjteménygondozó tevékenységéért és a múzeumi tartalmak közreadásában, az ismeretátadásban elért kiemelkedő teljesítményéért. A helytörténeti gyűjtemény 1980-ban jött létre, hogy a helyi közösségek történetét mesélje el. A múzeumot 2018-ban újították fel, amelynek során a lakóházzal egybeépült présházat újra összekötötték az épülettel, ezáltal bővült a kiállítóterek száma. Így jelenleg az állandó kiállítás négy teremben foglal helyet.

magyarmuzeumok.hu-Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény
Bleyer Jakab Helytörténeti GyűjteményFotó: magyarmuzeumok.hu

Az Országos Közgyűjtemények Szövetségének (OKSZ) különdíját a Kecskeméti Katona József Múzeum, míg a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének (MVMSZ) különdíját a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum kapta.

Az év kiállítása


A 2010-ben alapított, Az év kiállítása díj a muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy-egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. A kiállításokat két kategóriában díjazták, melyen összesen kilenc kiállítás szállt harcba. A díjazottak az Arcanum Kft. 500 000 forint értékű digitalizálási szolgáltatáscsomagját nyerték.

A kétmillió forint feletti bekerülési költségű kiállítás kategóriában az esztergomi Duna Múzeum Vízeum című új állandó kiállítása nyert, amely a korábbi kiállítás értékeinek megőrzésével, a víz és az ember sokoldalú kapcsolatáról a felnőtt- és a gyermeklátogatók számára egyaránt élményszerű áttekintést nyújt. Az új állandó kiállítást, hosszas átépítési munkálatok után, 2019 októberében nyitották meg. Atárlat a legfrissebb kutatási eredmények alapján, közérthetően mutatja be a víz és a vízgazdálkodás világát. A több iskolai korcsoportot megszólító múzeumpedagógiai módszertannal átadott tudás befogadását a legmodernebb digitális technológia segíti. Ki kell emelni azt is, hogy még világviszonylatban is kevés olyan hasonló gyűjtemény található, amely ilyen mélységben foglalkozna a vízügy, a vízgazdálkodás történetével, és hasonló tárgyi és dokumentációs anyaga van. A múzeumban külön rész foglalkozik a Balatonnal, az ásványvizekkel és a szódavízzel. Nemrégiben mi is ellátogattunk a múzeumba, ahol az intézményigazgató vezetett körbe minket. Az erről készült riportunkat ide kattintva olvashatják el.

Hajónapló-Horváth István múzeumigazgató mutatja a Kisfaludy gőzhajó modelljét
Horváth István múzeumigazgató mutatja a Kisfaludy gőzhajó modelljétFotó: Hajónapló

A kétmillió forint alatti kategóriában a vajdasági Topolya Község Múzeuma Volt egyszer egy színház… időszaki tárlata lett Az év kiállítása. Az évtizedek óta csak az emlékekben megőrzött, a közösség számára értékes színház létrejöttét és működését kreatív eszközökkel állították a közönség elé. 1949 és 1959 között volt színház Topolyán, de az a néhány év olyan mély benyomást tett a térség embereire, hogy 2019-ben, a megalakulást követő hetvenedik évforduló alkalmából kiállítást rendeztek a színház tízéves pályafutásából. A Kray-kastélyban található tárlaton keresztül minden néző átélhette, mit kaptak az emberek az amatőr társulattól. Annak ellenére, hogy nem sok tárgyi emlék maradt fenn a színház életéből, a kiállítás hét termen keresztül mutatja be – kronologikus sorrendben – a teátrum történetét.

magyarmuzeumok.hu-Topolya Község Múzeuma
Topolya Község MúzeumaFotó: magyarmuzeumok.hu

Dicsérő oklevelet kapott a Szennai Skanzen a MESETÉR Látványtár interaktív múzeumi tér kialakításáért és a Magyar Nemzeti Múzeum a CLARA – Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött című időszaki kiállításáért.

Felhasznált forrás: magyarmuzeumok.hu

Fotó: A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítás a Ludwig Múzeumban MTI/Koszticsák Szilárd
Névjegy
Fotó: pulszky.hu

Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület a legnagyobb taglétszámmal rendelkező szakmai civil szervezet, amely megalakulása óta folyamatosan törekszik a múzeumok társadalmi elismertségének megőrzésére és emelésére. Közhasznú szervezetként véleményt formál a múzeumügy egészét érintő kérdésekben. Választmánya és elnöksége révén kezdeményezője és állandó véleményezője az átfogó múzeumi fejlesztéseknek, köztük a jogszabályi környezet alakításának. A társaság 2003 óta a névadóiról, Pulszky Ferencről és Pulszky Károlyról elnevezett díjjal jutalmazza a múzeumi terület kiemelkedő szakembereit. Széles körű nemzetközi kapcsolatait (ICOM, NEMO) a példaértékű elméleti és módszertani megoldások közvetítésében kamatoztatja.


Kapcsolódó cikkek