Ezért lett világsztár a magyar zongoraművészből

Mesébe illő történet. Egy fiatalember egy magyar kisvárosból elindult szerencsét próbálni és meghódította a világot. A zene szeretete a zongora iránti rajongása, a hangszer újraértelmezése, a klasszikus műfaj és az egyéni stílus fantasztikus ötvözése mind hozzájárult ahhoz, hogy ma már milliók kövessék a világ minden pontjáról. Péter Bence zongoraművésszel beszélgettünk, nemzetközi sikerekről, filmzenéről, első önálló albumáról és szóba került a konyhaművészet is.

– Hajdúböszörményből indult el a pályafutásod, bejártad már a fél világot, nemzetközi hírnévre tettél szert, teltházas koncerteket adsz, mégis mindig a magyar kisvárosba térsz vissza, jelenleg is ott tartózkodsz. Az életed teljesen megváltozott, de továbbra is itthon vagy otthon?

– Az a valóság, ami engem körbevesz, úgy érzem nem változott, ugyanúgy csinálok mindent, azzal a szeretettel és lelkesedéssel. Amikor komolyan elhatároztam, hogy zenével szeretnék foglalkozni mellékes volt, hogy sikerrel is együtt jár-e, csak az volt a fontos, hogy olyat csináljak, amit szeretek. A szemléletem, nézőpontom nem változott meg a világsikerek hatására, az otthonom Hajdúböszörmény maradt. Az életemben az első nagy váltás akkor történt, amikor a magyar kisvárosból az amerikai nagyvárosba kerültem a bostoni egyetemre, a Berklee College of Music-ba. Nagy kontrasztként éltem meg, de szerintem pozitív hatással volt a személyiségemre és a zenémre egyaránt. Ahogy beindult a karrierem, a videóim nézettek lettek, jöttek a turnék a világ körül, számomra mindig magától értetődő volt, hogy ide térek haza. A hajdúböszörményi környezetre szükségem van, csak itt tudok nyugodtan foglalkozni a zenével, alkotni, írni, gyakorolni. Mindaz, ami nekem fontos itt van körülöttem. A turnék alatt, amikor nincs megállás és egyik nap még isztambuli nagy koncertet adtam, majd másnap már másik városban ébredtem, vagy épp amikor Krakkóból rohanunk a reptérre, hogy elérjük a gépet, mert Ausztrália a következő állomás, ebből a pörgésből szükségem van hazatérni és elvonulni a saját világomba.

– Nálad mikor dőlt el, hogy nem a klasszikus műfajt fogod követni? Tulajdonképpen egy teljesen új, saját stílust teremtettél.

– A zeneiskolában a klasszikus műfajt tanultuk és azzal is mentem továbbtanulni, klasszikus zongora és klasszikus zeneszerzés. Alapnak mindenképpen kellett és szerintem mai napig érződik ez a vonal a zenémben, fontosnak is tartom. Tízen pár évesen történt a fordulópont az életemben, amikor elkezdtem filmzenéket hallgatni, John Williams a mai napig nagy kedvencem. A Star Wars és a Harry Potter zenéi nagyon beszippantottak és hatalmas rajongóvá tettek. A zongorázás mellet a zeneírás talán még fontosabb volt számomra, mint, hogy előadjam a mások által megkomponált zenéket. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy filmzeneszerző akarok lenni, ezért is jelentkeztem Bostonba a Berklee egyetemre, ami filmzenei oktatásáról nagyon híres. Mondjuk filmzeneszerző nem lettem, de ezek nem elvesztegetett évek, olyan tudást szereztem, amit most is tudok hasznosítani. Az egyetem keretein belül megtanultuk a hangkeverést, tervezést, mikrofon használatot, azt hogy hogyan vegyük fel a zenét a legtökéletesebben. A saját zenéimet mai napig én keverem, bár hetekig elszenvedek vele – az önálló albumom ezért is késett 3-4 évet – de úgy hangzik, ahogy szerettem volna. Amúgy korábban a zenei középiskolában nem voltam jó tanuló, nem szerettem a keretrendszert, amiben létezni kellett, nem tudtam vele azonosulni, feszített, idegesített. Szabad akartam lenni, szabadon alkotni. Nem akartam beállni a sorba a sok klasszikus zongorista mögé. Másra vágytam. Arra törekedtem, hogy olyat csináljak, amit más nem. Saját zenéket írni vagy átdolgozni dalokat, belevinni valami egyedit, újat, hozzátenni, ami bennem van.

– Egy hangszert használsz a zongorát, de azt is nagyon egyedi módon, olyan különleges hangzást hozol ki belőle, mintha egyszerre több hangszert szólaltatnál meg. Hogyan lehet ilyen szinten elsajátítani, kiismerni vagy inkább felfedezni egy hangszert, mintha tényleg minden apró kis részét használnád?

– Még mindig lenne hova fejlődni technikailag. A zongorára nem csak úgy tekintek, mint egy billentyűs hangszerre, próbálok mindent kiszedni belőle, amit csak lehet, sokan tényleg nem is gondolnák, hogy a zongora ki tud ilyen hangokat is adni. Nyilván különböző technológiákat ötvözök, gondolok itt egy loop pedálra vagy keverésnél olyan módszerekre, melyekkel elérem, hogy olyan hangja legyen, mint egy elektromos gitárnak. Tulajdonképpen ez is oda vezethető vissza, hogy filmzeneszerző akartam lenni és nagy zenekarra írni műveket, voltak is ilyen próbálkozásaim. Aztán rájöttem, hogy ahhoz, hogy valaki mestere legyen a saját művészetének nem egyből a nagy volumenű dolgokkal kell kezdeni. Úgy kell elképzelni, mint amikor elkezd valaki főzni tanulni. Ha a konyhád, a kamrád, a hűtőd tele van minden létező alapanyaggal, az szerintem nem vezet jóra, mert az ember mindent elkezd használni, nem azért, mert értelme van, hanem mert megteheti. Ezt lefordítva a zenére, ha minden eszköztár elérhető a zeneszerző számára – egész zenekar, összes hangszer – akkor ahhoz meg kell érni, hogy valaki ne azért használjon bizonyos dolgokat, mert lehet, mert megteheti, hanem azért, mert van értelme is. Ekkor jöttem rá, hogy először limitálnom kéne saját magamat, hogy csak egy bizonyos eszköztáram legyen, és azt maximalizáljam. Továbbra is olyan zenét szerettem volna alkotni, mintha egy egész zenekar játszaná, de nem engedem meg magamnak, hogy a zongorán kívül bármilyen másik hangszert használjak. Ha így sanyargatjuk és limitáljuk magunkat, szerintem ilyenkor jönnek elő belőlünk a legkreatívabb dolgok, mert az embernek muszáj feltalálni magát. Ha kidobnak egy lakatlan szigeten, ott is előbb-utóbb fel kell találnod magad. Ezt próbálom azóta is, nekem az eszköztáram csak a zongora és azt akarom, hogy úgy hangozzon a felvétel, amikor az emberek megnézik és meghallgatják, mintha egy egész zenekar játszaná.

– Szerinted mi volt az a pont, ami ennyire fellendítette a karrieredet? Lehet egy konkrét eseményhez kötni?

– Egyértelműen egy meghatározható ponthoz vezethető vissza, a 2015-ös Michael Jackson Bad feldolgozásomhoz. Hatalmas meglepetésünkre „vírus” videó lett, pár nap alatt elterjedt, bejárta a világot és olyan lendületet adott, amire szépen lehetett építeni utána. A sikerek ellenére azóta is a menedzseremmel csak ketten alkotjuk a csapatot, mindent mi tartunk kézben.

– Számomra is megdöbbentő volt, hogy nem egy team management áll mögötted.

– Sokan meglepődnek, nem egy olyan emailt kapunk, melyben kérnek, hogy a levelet továbbítsuk az illetékes department felé. Na, olyan nincs, mi vagyunk a csapat, ami persze azzal is jár, hogy saját vállunkra pakoljuk a terhet, magunkat több száz százalékosan terheljük le, koncertszervezéstől a közösségi médián keresztül a videó készítésig, mindennel mi foglalkozunk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nehezen is adnánk ki a kezünkből, megbízunk egymásban, tudjuk, mit gondol a másik, együtt döntünk.

– Megpróbáltam összeszámolni a fellépéseidet, de csak az őszi turnéd vagy 30 állomásból állt.

– Ezek csak a nagy koncertek, mellette számtalan fellépést vállalok, így inkább a 70-80 koncert a jellemző egy év alatt, rengetek utazással.

– Számtalan hatalmas sikert hozó átdolgozást alkottál az elmúlt években, több tíz milliós megtekintéssel. Az első albumod most jelent meg, rajta öt saját szerzeménnyel. Más módszerekkel dolgozol a saját dalokon? 

– Ez érdekes, mert úgy érzem, egy-egy átdolgozásban talán pont kreatívabban tudok alkotni, mert ott azt a feladatot kell megoldanom, hogy az adott dalt, hogyan ültetem át teljes egészében zongorára, főleg úgy, hogy a hangzása is tökéletes legyen. A sajátnál meg ugye az alapötlet nem valamiből származik, hanem én találom ki – ettől saját szerzemény nyilván – ezért nem is arra törekszem, hogy világmegváltó legyen, pont ezért más a hangulata teljesen.

– Benne lehet az is, hogy a feldolgozásoknál nagyon népszerű dalokat választasz és azokból próbálsz még többet még jobbat kihozni, amivel egyfajta nyomást is helyezel magadra, míg  a saját daloknál úgymond csak magadnak kell megfelelned?

– Igen, a sajátoknál nincs ez a teher. Az átdolgozásnál érzem a nyomást, hogy mindenképp máshogy és nagyon jól kell hangozni a zongorán, ha már hozzányúlok egy világslágerhez, ezért próbálok minél jobbat kihozni, néha még el is túlozni, ebből jönnek azok az agyrémek, hogy például torzítós gitárpedállal gitárszólót játszom a zongorán, mert már nem tudok mit kitalálni. A sajátoknál teljesen más a folyamat. Egyébként már dolgozom a második albumon és arra is tervezek saját számokat és itt lehet, hogy kicsit jobban szabadjára engedem a fantáziámat.

– A videóidból az látszik – és a koncerteken gondolom még inkább jellemző – hogy olyan átéléssel és elementáris erővel játszol, fizikailag mennyire merít ki, szükséged van speciális edzésre hozzá?

– Manuál terápiára és masszázsra járok, végzek speciális nyújtó gyakorlatokat, mert ez a fajta zenélés a gerincet veszi leginkább igénybe, és a testtartás miatt többször volt problémám. Az első koncertek után az egész testemben izomlázat éreztem. Amióta manuál terápiára járok és elvégzem rendesen a koncert előtt a „bemelegítő” gyakorlatsort, sokat javult a tartásom is, de főleg abban mutatkozik meg, hogy míg három éve egy koncert után két nap regenerációra volt szükségem, most egymás után öt koncertet is képes vagyok lenyomni és semmi bajom nem lesz.

– Több ezer ember előtt lépsz fel, de egyedül vagy a színpadon, csak te és a zongora, tulajdonképpen egymagad vagy felelős a show-ért, mekkora nyomásnak élted meg?

– Nagy felelősség és lehet én túl könnyen is veszem. Előfordult, hogy minden összeesküdött ellenem, lerobbant egy számítógép, a hangrendszer és ilyenkor fel kell találnom magam, volt már pár érdekes helyzet, amikor az ember beszél, viccet mond vagy akusztikusan játszik. A legfontosabb, hogy soha ne legyen szégyenérzetünk. Nem szoktam olyan dolgokért izgulni, amik nem rajtam múlnak, ha minden összedől, leszakad a csillár vagy történjen bármi, én nem fogok bepánikolni, mert annak pont semmi értelme nincs. Minden élethelyzetben lesz az embernek problémája és a legrosszabb, amit tehetünk a pánik meg az aggódás, mert sehova nem vezet és feleslegesen égetjük el az energiáinkat. Az évek alatt minderre rájöttem és most már teljes nyugalomban tudok kisétálni a színpadra.

– A zene tölti ki a mindennapjaidat, de kikapcsolódni is zenével tudsz? Ha lazítani akarsz, hallgatsz valamit? 

– Hangulatfüggő, de inkább a csendet szeretem. Olyankor zavar minden háttérzaj, kocsiban a rádió, otthon a tévé. Egyébként is úgy vagyok vele, ha fogyasztani akarjuk a kultúrát, a zenét, a filmeket, akkor azt tegyük rendesen. Hagyjunk magunknak időt kiéhezni minderre, és ha már leülünk, akkor zárjunk ki minden mást és csak arra koncentráljunk. Nem szeretem, ha mindenhonnan szól a zene, megy a rádió, tévé. Ha egész nap nassolunk, soha nem fogunk megéhezni. Nálam a zene tényleges hallgatása azt jelenti, ha minden mást félreteszünk és teljes egészében a zenére koncentrálunk, elmélyedünk benne. Egyébként főleg a csendet preferálom, de igazából a főzéssel kapcsolódok ki.

– Mi a specialitásod?

– Főleg az olasz konyha. Ezen a területen is próbálom a tökélyre fejleszteni a tudásom. Előfordul, hogy egy pizzát vagy egy francia omlettet egy hónapon keresztül minden nap elkészítek, amíg tökéletes nem lesz.

– A világ számos pontján fellépsz, a közösségi médiában milliók követnek, nemzetközi szinten elismernek, mégis itthon mintha kicsit elzártan élnél, még nagyobb önálló koncerted sem volt, ennek mi az oka? 

– Tény, hogy a menedzseremmel elsősorban a nemzetközi karrieremre koncentráltunk, ami minden időnket és energiánkat lekötötte, de néha azért itthon is fellépek. Tavaly például két előadáson is szerepeltem a debreceni Kodály Filharmonikusokkal, az elmúlt években volt koncertem Szegeden, Tatabányán vagy éppen Hajdúböszörményben. Tárgyaltunk már hazai nagy koncertről is, eddig ez még nem valósulhatott meg, de remélem a közeljövőben ez változik. 

– Ahogy beszéltük, most jelent meg az első albumod, terveztek lemezbemutató turnét?

– Mivel a lemez éveket késett – mert annyit dolgoztam rajta – így egy-egy saját számomat már koncerteken előadtam, a közönség ismeri, tehát ha úgy vesszük, ennek a lemeznek előbb volt meg a koncert turnéja, mint maga a lemez.

– Nyilván nehéz most még biztosat mondani, de idén szerveztek még fellépéseket?

– Jelenleg még túl sok a kérdőjel. Áprilisban lett volna egy hét állomásos németországi turné, amit szeptemberre halasztottak, de még ez is rezeg, lehet, hogy csak jövő évről beszélhetünk. Szervezni mi nem szervezünk, az elhalasztottak pótlása is még kérdéses.