Kolompos: Varázslat a kicsiknek
A családok örök kedvence - Nagy Zoltánnal a zenekar vezetőjével beszélgettünk.
Vidámság, móka, kacagás, közös egymásra hatás. A Kolompos Együttes nem csak egy zenekar, missziónak tekintik, hogy a magyar népzenét, hagyományokat továbbadják, átörökítsék. Azt vallják, meg kell találni a gyermekek világhoz vezető utat, meg kell szólítani a lelküket. Nagy Zoltánnal, a Kolompos vezetőjével beszélgettünk.
– A koronavírus-járvány miatt már hónapok óta elmaradnak a találkozások, a közös muzsikálás élménye. Mennyire hiányzik a kis közönségük? Hogyan viselik ezt az időszakot?
– Szerintem ez – minden embernél kétféle. A változás hatására, és a ránk szakadt sok szabadidőben először tettünk-vettünk, kifestettünk otthon. Aztán lassan minden ellaposodott, a lelkesedés elveszett. Kicsit depresszív ez az időszak. A másik, ami megváltozott, a munka. Minden nap aranyos, kedves gyermekek százaival voltunk együtt, ők kacagtak, mi bolondoztunk, egy nagy közös interaktív játékban vettünk részt és mindez, hipp-hopp, kizuhant az életünkből. Nagyon hiányzik nekünk ez a nyüzsgés, a pörgés, a gyerekekkel való találkozás. Amit mi csinálunk, az nem csak koncert. Nem arról szól, hogy elkezdünk muzsikálni, egyik dalt a másik után, hanem itt a hangszereinktől, a szívünktől, az agyunktól a gyermekek szívéig, kis agyáig terjed minden és vissza. Ránk is ugyanolyan hatással vannak ők, mint amilyen hatással mi vagyunk rájuk. Ez most valóban nagyon hiányzik.
– Mennyire kedvez ez a helyzet az alkotási folyamatnak?
– A Kolomposnál a zenei alkotás nem működik külön-külön, elvonultan. Kellünk hozzá személyesen mindannyian. Kell az az inspiráció, ami a bőgő hangjából fakad, kellenek a mások gondolatai is. Hisz amit csinálunk, annak kilencven százaléka népzene, nem mi írjuk a dalokat. Mind a mai napig úgy csinálunk számokat, ha vannak ötleteink, összeülünk, feldobunk valamit, mivel kezdődjön, mi lenne a lényeg, ki mit érez, milyen hangulata van az egésznek, így építkezik a zene, így kristályosodik ki. Tehát ez az időszak az alkotásnak sem tesz jót, mert nem találkozunk. Ugyanakkor régebb óta gondolkoztunk rajta, hogyan tudnánk tovább lépni, hiszen a CD-k kezdenek kimenni a divatból. Ezért mi is elindultunk egy új irányba. Egy zenei alapra muzsikáltunk és ráénekeltünk, így jött létre például az Anyák napi köszöntőnk is, ki a kertjében, ki pedig a lakásában zenélt. A Várkert Bazár húsvéti online rendezvényén is szerepeltünk. Lehet, hogy számunkra is az lesz a jövő, hogy elkezdünk videoklipeket is gyártani, zenei tartalmakat, melyeket a különféle megosztókra fel tudunk tölteni. Ezen az úton szerintem el sem indultunk volna, ha nincs ez a mostani helyzet, mert sem idő, sem energia nem lett volna.
– Talán éppen jókor döntöttek erről. Hiszen a különböző ingyenes tartalmakon a magyar gyerekeknek elérhetőek olyan nemzetközileg ismert dalok, melyeket több millióan énekelnek. Mennyire nehéz ilyen viszonyok között a gyermekeknek a magyar hagyományokat, népzenét átadni, közvetíteni?
– Nehéz a helyzetünk. A tévéből, rádióból, igazából mindenhonnan egy teljesen más zenei közeg képződik az életünkben. Amit mi próbálunk megőrizni, az talán a hetvenes és nyolcvanas években még élő volt Erdélyben, Délvidéken, Kárpátalján, Felvidéken valamilyen módon, de aztán kikopott. A magyar népzene érdekes dolog, óvodában iskolában halljuk, mindenki hozzájut, ki így ki úgy, de ha nem hallják az emberek minden nap, egy idő után idegenné válik. Ráadásul a magyar népzene komoly zene. Bele kell ásni magunkat, hogy megértsük. Bartók Béla és Kodály Zoltán azért tudtak nagyot nyújtani a magyar zenei hagyomány tovább éltetésében, mert ismerték. Mindketten dallamok százait írták le, mentek, gyűjtöttek, öreg néniket hallgattak és megismerték az egész népzenei rendszert. Éppen ezért nagyon nehéz is továbbadni.
– Mit lehet akkor tenni?
– Szeretnénk megmutatni a gyerekeknek azokat az értékeket, melyeket mi is csodálunk, a magyar népzenét, a dalok, táncok világát. De az nagyon kevés, ha megpróbáljuk elmondani, hogy ezeket a dalokat nagyon régen így muzsikálták. Meg sem értik, hogy ez a kultúránk része, nem is kíváncsiak rá, nem erre van szükség. Meg kell találni az ő világukat és ahhoz kell alkalmazkodni. Vidámsággal, közös énekekkel, érdekes hangszerekkel, gyermek táncházzal, mindenbe bevonva őket, akár színpadi lehetőségekkel. Meg kell szólítani a gyermekek lelkét. Biztos vagyok benne, hogy a kicsiket egy kis játékkal el lehet varázsolni. Sok esetben elég ennyi:
„Süss ki napocska
Itt apád, itt anyád
Sót törünk, borsot törünk
Tökkel harangozunk”
Ha ezt hittel, szeretettel mutatjuk meg, az nagyszerű és bőven elegendő. Azt hiszem, a Kolompos Együttes jó úton jár.
– Úgy érzi, ez elegendő?
– Több, mint elegendő. Mi egy első lépcsőfok vagyunk. A magyar népi kultúra egy gyönyörű Csodapalota, egy ember nem is tud felérni a tetejére, hanem lépcsőfokok vannak, amiket be tud járni és onnan nyílnak gyönyörű szép termek. Mi az első lépcsőfok akarunk lenni, amin elindul egy gyermek. Azt is tudjuk, hogy az első lépcsőfok sok esetben a legfontosabb. Mert ha arra nem lép fel, arra nem indul el, akkor lehet, hogy teljesen elkerüli ezt a Csodapalotát. De ha mi el tudjuk ültetni a lelkükben a népi kultúra a gyökeit, akkor megvan a remény, hogy később is továbblépnek a következő lépcsőfokokra.
