Pest környéki túrák: Nagy-Szénás
Egy rég kinézett környékbeli híresség felé vettük az irányt. Szép kilátás és jó fotótémák vártak.
Gyors és kellemes megoldás Újpestről vonatozni Pilisvörösvárra. Az S70-es járattal a menetidő mindössze 14 perc, igazán csodás. Az állomás közelében mindkét végponton van egy-egy nagy élelmiszerbolt, ha valaki még feltöltené a készleteit, bár a cikk írásakor 9-12 között nem léphettünk be ide.
Pilisvörösvárról átsétáltunk a vele szinte egybeépült Pilisszentivánra, itt egy darabig a sárga ösvényt követve, majd a pirosra áttérve indult el az erdei séta. Térképen mutatom az utat (Nagykovácsi belterületet kihagyva): 
Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Pilisvörösváron jégesőt kaptunk a nyakunkba, amit egy kis házikó falának lapulva vészeltünk át az eresz alatt. Innen egyenesen a Szamos gyárra láttunk rá az út túloldalán, ábrándozva néztük a ki-be közlekedő kisbuszok oldalán a hatalmas bonbon fotókat. Pár száz méterrel odébb, a templom oldalának lapulva kényszerültünk újabb jó tíz perces megállásra egy nagy zuhé miatt, szóval már egy órája úton voltunk, és még nem jutottunk ki a házak közül. Volt már dél is, mire igazán elindulhattunk. Az esők ellenére az erdei út meglepően járható volt, az elején volt csak egy pár percnyi cuppogós, sáros ösvény, mintegy incselkedve velünk, vajon elriaszt-e minket a csúszkálás. Mentünk tovább!
Egy kis aszfalt után hamar földútra váltottunk, és kisvártatva egy forgóajtón beléphettünk a Szénások fokozottan védett területére. A tábla az ikonikus pilisi len (Linum dolomiticum) képével fogadott minket, amely a jégkorszakról maradt ránk, és a világon csak a Pilisszentiván környéki dolomit sziklagyepen él stabil állományú pár ezer példánya. A sárga virágú törpecserje április közepétől május közepéig virágzik. Eszmei értéke 250.000 forint A Duna-Ipoly Nemzeti Park rendszeres túrákat vezet a nagyjából 10 hektáros élőhelyére, ahova egyébként nem lehet belépni. Mi nem ezen voltunk, és így sajnos nem is láttunk pilisi lent.
Az ösvény kellemesen kanyarogva tartott felfelé, az égen egy egerészölyv suhant el széttárt szárnyakkal. Az erdő friss zöld volt, a levelek között besütött a nap. De ha éppen hátra lestünk, a fák takarásából néha felsejlettek a következő menetre gyülekező sötét felhők.
Az 550 méter magas Nagy-Szénás a mászás utolsó negyed órájában nem adta könnyen magát. Konokul caplattunk felfelé az egyre meredekebbre váltó úton, miközben elkezdett cseperegni az eső. Újabb sárban csúszkálás következett. Nem álltunk meg pihenni, mert kiábrándító volt újra elindulni a nyílegyenes hegymenetbe. Alaposan leizzadva, de elégedetten fújtuk ki magunkat fent, a Szénások sziklagyepének szélén, ahonnan már gyönyörű kilátás nyílt a környező hegyekre. Innen azért még volt feljebb, de a panoráma mindenért kárpótolt.
Egy régi turistaház romja mellett már a kéktúra útvonalával együtt haladtunk a Nagy-Szénás fakeresztes csúcsáig, közben egy pogácsára leültünk a domboldalon álló egyetlen padon. Ez A Pad, amelyik minden kedvcsinálónak szánt Nagy-Szénás képen szerepel, hiszen a kilátás innen igazán mesés a Budai-hegységre és a Pilisre.
Jó húsz percet eltöltöttünk a hármas dombon, keresve, honnan a legszebb fotózni. A sziklagyepen kis ösvények vezetnek át, ezeket nem is szabad elhagyni, nehogy letiporjuk a védett növényeket. A magas, lila virágú mezei zsálya levelének épp olyan fűszeres illata van, mint amit a konyhában is használunk. Az apró virágú rózsaszín szegfű a kedvencem. Élnek más hasonló szegfűfélék a környéken, de a nagy szegfű jellemzője, hogy egy tőről akár 10-20 virágot is hoz. A képek közt található közönséges méreggyilok, más néven vadpaprika is különleges: a népi gyógyászatban kígyómarás ellen használták, mint méreg-ölő. Védett és mérgező növény, egy méteresre is megnőhet.
Körbe már szinte mindenhol esett, és mivel semmi nem takarta a kilátást, láttuk, ahogy szürke függönyként közeledik felénk is az eső. Még pár percünk talán van… még kettő, még egy… aztán minket is elért. Pár gyors kép még a sziklagyepek virágairól, és iszkoltunk le Nagykovácsi felé. Ez az út a mienkhez képest jóval rövidebb feljutást enged, ha valakinek nincs 4-5 órája körbemenni.
Hogy hazajussunk, Solymár irányába tovább kellett mennünk Nagykovácsiból. A Muflon Itató kocsmánál egy szerpentines erdei ösvényen ereszkedtünk le, és innen már az autóút mentén gyalogoltunk vissza Pilisvörösvárra. Távolságban innen a solymári vasútállomás pont ugyanannyira volt, mint a pilisvörösvári, de így utolsó állomásként érinthettük a térkép legmeghökkentőbb feliratát, a Csali csárda mellett fekvő Slötyi horgásztavat.
Megtett táv: 19km
Szintemelkedés: 400m
Nehézség: könnyű, de nem rövid - jól esik utána a vacsora!
