Túrázz Zsófival - Schneeberg, a legkeletibb Alpok

Pesttől 4 óra autóútra találjuk a Pokol-völgyet (Höllental), a Schwarza folyó vadregényes birodalmát, amely zölden kígyózik mély kanyonjában. Két nagy mészkőhegy áll egymással szemben a partján: a Rax és a Schneeberg. 

Első nap érkezés után a Schneeberg déli oldalában, a szállásunkként szolgáló Weichtal menedékház mellől induló Weichtalklamm szurdokba kirándultunk, második nap pedig a hegy alpesi rétjeiről csodáltuk a kilátást. Itt következik mindkét útról a beszámoló!

 

Weichtal menedékház

A tervezett korai indulás 9-re csúszott. Rosszul állítottam be az órát, és a macska nyávogása keltett – ő sem szokott reggel 7-kor már handabandázni, biztos megérezte, hogy most az egyszer van  értelme... így aztán délután 1 lett, mire kiértünk a menedékházhoz. A házat nemrég újították fel, a helyiek kedvesek, az osztrák tulaj mellett a szabadidejében hegymászó, évek óta itt dolgozó Csaba képviselte a magyar hangot. Jól főznek, tiszták a fürdők, a szobákban is újak az emeletes ágyak (hálózsákot vinni kell). Csütörtök és koronavírus lévén a négyünknek kiosztott 24 ágyas szobában, sőt az egész házban csak mi voltunk. A hétvégék azonban nagyon zsúfoltak, érdemes előre foglalni. 

A csomagolt szendvicsekből, előző nap sütött meggyes és málnás pitékből megebédeltünk, és nekivágtunk a Weichtalklammnak. 

Szurdoktúra: láncok, létrák, és egy zerge

Az első pár méter után máris láncos sziklával folytatódó út az elején még visszaszelídül kanyargós, kellemesen emelkedő erdei ösvénnyé. A buja és változatos aljnövényzet a térdünkig ér, ebből már konstatáljuk, hogy este alapos kullancsátnézés következik. Egy példány máris az államon grasszál, lesepertük, mielőtt munkához láthatott volna. 

Az erdei ösvény hamarosan belefut az igazi szurdokba. Aki szereti a Rám-szakadékot, hasonlót élhet át, csak nagyobban. Hatalmas sziklák szorítják össze a teret, közöttük szerencsére jobbára szárazon, de feljebb több helyen már a hol előbukkanó, hol eltűnő patak vizében haladunk felfelé. A sziklafalak közt az „út” 2-3 méter széles, de van, ahol úgy beszűkül, hogy át kell bújni a kövek közt. A szurdokot szakaszonként pár percnyi erdei út váltja fel, hogy aztán ismét a sziklák között folytatódjon. Nem kevés lépést segítenek létrákkal, láncokkal kapaszkodókkal. Vérmérséklet kérdése, nekünk ezek a legizgalmasabb pontjai a túrának. Olyan sok van belőlük, hogy egy idő után elvesztem a számolásban. Megnyugtatásul, tériszonyos és félős is vagyok, ezzel együtt csak kétszer éreztem azt, hogy nem tudok már hova lépni, de mégis sikerült. Veszélyesnek egyik szakaszt sem találtam. 

Fárasztónak viszont igen! A völgy nagyjából 3 km hosszú, ezalatt 600 m szintemelkedést teszünk meg. Kényelmes tempóban, több megállással nekünk olyan 3 órába telt. Végig felfelé megy az út, pár méter akad talán csak vízszintesen. Bőségesen vinni kell innivalót, mert a szurdokban nincs vízvételi lehetőség. Ha valaki úgy gondolja, és mászik még 200 métert a szurdok tetejétől, eléri a Kienthalerhüttét, de hétköznap ez zárva van. 


Egy széles kőomlás mellett, jó tíz méterrel felettünk hirtelen megmozdult valami. Egy zerge figyelt bennünket! A fák lombja mögül leselkedett, csak a sötétbarna hátát láthattuk. Valószínűleg nem talált gyanúsnak minket, úgyhogy kijjebb baktatott. Felintegettünk neki, amitől meghökkent, és jó alaposan szemügyre vette a társaságot. Percekig néztük egymást, aztán elkocogott. Már csak ezért is érdemes volt ennyit mászni! Egyszer láttam zergét a Tátrában, de csak egy villanásra. Ez a nyugodt egyed most hagyta magát ünnepelni.

Lefelé az erdőn át

A szurdok tetején egy köves útba fut bele a piros jelzés. Itt dönthetünk, hogy merre tovább, mi a menedékházat vettük célba, mert már késő délután volt. A sárga úton, szerpentines erdei ösvényen úgy másfél óra alatt értünk le. Útközben több helyen gyönyörű panoráma nyílt a szemközti Rax oldalára, és a köztünk húzódó völgyre. Az aljnövényzetben a piliszszentkereszti túráról ismerős madárfészek kosborok sorakoznak. A gyalogút mentén több emléktáblát is láttunk, sok-sok évvel ezelőtti (1930-as, 40-es évek, de volt 1926-os is) erdei balesetek, fakidőlések halálos áldozatainak állították őket. 

 

Másnap: Schneeberg

Kiadós reggeli után irány Puchberg am Schneeberg, ahol a híres szalamandra mintázatú hegyi vonat is parkol. De mi nem erre szálltunk fel, hanem tovább mentünk a hegy felé, és a második sífelvonónál parkoltunk le. Számítottunk rá ugyanis, hogy jár. Nem járt, viszont holnaptól már minden nap működik. Remek, akkor séta. A felvonó 200 méter szintet segített volna. A Schneeberg 2076 méteres csúcsa a Fertő-tótól is látszik, idáig nem jutottunk fel, de így is pompás napunk lett.

Tűző napsütésben, 50-es naptejjel, extra üveg vízzel felszerelkezve, némi izomlázzal indul a mai kirándulás. Igazi alpesi hegyoldal: bükkös, feljebb fenyves, itt-ott virágos rétekkel megszakítva. Az út a szurdokhoz hasonló meredekségű, ám itt gördülő kövekkel tarkított, óvatosan kell lépni. Egy helyen egy bükkfa gyökerei alól patak zubog az útra, csúszkálunk a sáros köveken.

Végig fantasztikus a kilátás, a növényzet pedig mesebeli nevű fajokkal pompázik körülöttünk. Erdei holdviola, erdei tündérfürt, és az illatos borkóró után ma is találunk egy orchideafajt: egy füles kosbor lila töve nyújtózik az ösvény mellett. Kispárna méretű sárga gévagomba nő egy fatönk szélén: ez a fajta ízletesen elkészíthető, ehető taplógomba. 

 

Az Edelweisshüttét elérve tehenek állják el az utat. Megszokták az embert, hiszen a területükön át vezet az ösvény, de némelyik mégis hangosan bőg, majd beoldalaz a borja elé. Nem túl nagyok azok a szarvak, de örültünk a távolságnak. A villanypásztorok elválasztják egymástól a nagyobb borjakat a szoptatós tehenektől, és lekerítik a legelőket is. Pallókon tudunk átkelni rajtuk. Valamiért azt hiszem, nincs bennük áram, bizonyításul jól megrázatom magam. 



A hütte után még mászunk vagy kétszáz métert felfelé, amikor kitettebb, sziklás részhez érkezünk. A kilátás csodás, körbefotózunk, aztán egy kövön elmajszoljuk a maradék csokinkat. Mehetnénk tovább, de ma még haza kell érni, úgyhogy visszafordulunk. A hüttében egy sri lankai bácsi főz, már harminc éve. A lencse és a helyi bodzaszörp is remek. Törleszkedő macskák keringenek a lábunk alatt. 

 

Még egy óra, és lent vagyunk a kocsinál. A végén már ugyancsak iparkodunk lefele, mert mögöttünk sötét felhők gyülekeznek, dörög az ég. Akkor kezd esni, amikor beszállunk. Négy óra a hazaút, este már mindenki a saját ágyában pihenhetett. 

Weichtalklamm szurdoktúra

Szintemelkedés: 600m 
Távolság: 8 km
Időtartam: 4,5 óra
Nehézség: közepes

Schneeberg (kb 1500 méterig)

Szintemelkedés a parkolótól: 700m 
Távolság: 9 km
Időtartam: 4 óra
Nehézség: közepes