Döme Barbara: A lány és a PCR-teszt
PCR-teszt! Ó, igen! Már csak emlék, hogyan hatoltál be első alkalommal orrlukamba, majd torkomba, hogyan csaltál könnyet szemembe.
Anyám rég megmondta, függő vagyok. Ezzel rengeteg időt és sok-sok pénzt spórolt meg nekem, amit nem költöttem el pszichológusra, és így újabb és újabb függőségeim kielégítésére fordíthattam. Leginkább a függőségtől függök, ha elmúlik az egyik, kényszeresen keresem az újabbat. Most is találtam egyet!
Nehéz új függőségre bukkanni, ha az ember körül kevés az inger, márpedig járvány idején nemigen tobzódunk az élményekben. De rajtam ez sem fogott ki. Megleltem az élet értelmét, a függőségek netovábbját, ami jobb, mint nyelvünk hegyével mazsolát találni a hűsítő puncsfagyiban.
PCR-teszt! Ó, igen! Te csodás találmány, ki mostanság rendszeresen mosolyt csalsz arcomra. Ha tudnám nemed, tán feleségül is mennék hozzád, mert bár százszázalékosan nem vagy megbízható, de pontosan azt adod, amit az ember vár, se többet, se kevesebbet.
Első találkozásunk hirtelen jött. Nyár vége volt, kint sütött a nap, én egy alagsori rendelőben vártalak. Fehér ruhás űrlénynek öltözött alakok mutattak be minket egymásnak. Már csak emlék, hogyan hatoltál be első alkalommal orrlukamba, majd torkomba, hogyan csaltál könnyet szemembe. Nosztalgia fog el az első e-mailtől, amely leletezés tárgyszóval érkezett, még mindig érzem a finom remegést, amint kinyitottam a virtuális borítékot. Lassan olvastam végig a sorokat, ízlelve minden szót, így lett teljes a kielégülés, amikor az eredményhez értem: negatív.
A második alkalmat is a kényszer szülte, de ezt már határozottan élveztem. Büszkén meséltem a rendelő előtt remegőknek: én már rutinos vagyok. Osztottam az észt, bizalmasan suttogtam a fülükbe, mit mondjanak, mire figyeljenek, mire gondoljanak, hogy ne hányjanak a torkukra ledugott pálcikától. A rendelőben is a sokat tapasztalt emberek magabiztosságával irányítottam a mintát vevő orvost, mit hová dugjon, de csak azért, hogy neki könnyebb legyen a munkája, s ne akadályozza az orrsövényferdülésem. Nem kérdezett, de ennek ellenére megnyugtattam, nem ittam, nem ettem, s bár ez alkalommal nem figyelmeztettek, de orrcseppet sem használtam, mert gyakorlott PCR-tesztalanyként tudom, az is tilos a mintavétel előtt. A vizsgálat végén elégedetten mosolyogtam az űrlényruhás emberekre, s ahelyett, hogy izgatottan érdeklődtem volna, mikor kapom a leletet, csak annyit vetettem oda: az eredmény a szokásos időben és helyre érkezik?
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, túl vagyok néhány PCR-teszten, s kijelenthetem, megtaláltam új függőségemet. Nemcsak szeretem, de hiányzik is, ha néhány hétig nem találkozunk. Hogy is magyarázzam? Már rég nincs bennem félelem a vizsgálattól. Úgy vonulok be a tesztállomásra, mint aki hazamegy. Rutinosan nyitom a szám, orrlukam már magától tágul, engedi útjára a kis pálcikát, s öröm számomra, amikor látom: javítottam a vizsgálatra szánt részidőn. Míg először több mint tíz percet töltöttem a rendelőben, legutóbb mindössze kettőt. Feljegyeztem. Ha így haladok, lassan indulhatok a PCR-teszt gyorsasági olimpián, amit majd én alapítok meg, és én osztom az érmeket. Létrehozom a PCR-teszt imádók Facebook-csoportját, együtt járunk ezután a legújabb tesztek tesztelésére.
Mindenki megismer majd az utcán, összesúgnak a hátam mögött: ő az a lány, aki először lett PCR-teszt függő a világon. De jó neki!, sóhajtanak, és nyomnak egy lájkot a legfrissebb Covid-tesztes Insta-fotóm alá.
