Egy izgalmas művész elképesztő életműve
A magyar építészet szimbolikus alakja, Lechner Ödön 175 éve született. A jubileum alkalmából jelent meg az építőművész írásos hagyatékát egybegyűjtő kötet, melynek legfőbb érdeme, hogy elmélyíti, illetve újabb vonásokkal gazdagítja a köztudatban élő Lechner-képet. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent kiadvány szerkesztőjével, Sümegi György művészettörténésszel beszélgettünk.
– A kiadói ajánlás szerint a kiadvány a legendás építőmester írásos hagyatékát tartalmazza. Pontosan milyen szövegeket találunk a kötetben?
– A könyv gerincét Lechner Ödön legjelentősebb építészeti elveit, alkotói meggyőződését föltáró írásai alkotják. (Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz, 1906; Önéletrajzi vázlat, 1911 stb.) Ezeket számos különböző szöveg egészíti ki. A művész ifjúkori leveleitől kezdve az olyan – általa fogalmazott, illetve általa is aláírt – dokumentumokig, melyek a honi építészet presztízsének növelését kívánták előmozdítani. Ez utóbbihoz tartoznak például azok a nyilatkozatok, melyek a magyarországi színházépítéseknél foglalkoztatott külföldi tervezők mellőzését, illetve nyílt pályázatokon kiválasztandó magyar építészek foglalkoztatását sürgették. De itt említhetjük meg – a Lechner Ödön által tervezett és haladó szellemű kortársai által is – támogatott (meg nem valósult) Mesteriskola bemutatását is. A kiadványban föllelhető továbbá a művész egyik késői, ugyancsak unikális tervének (a kecskeméti víztorony Rákóczi-szoborral) a műszaki leírása, valamint a körülötte csoportosuló építőművészeti egyesületnek az alapító okirata. Ezek ugyanúgy helyet kaptak a kötetben, mint Lechner zsűritagságaival és művészeti/építészeti közéleti tevékenységével kapcsolatos nyilatkozatai, interjúi, állásfoglalásai. E sokféle írás közelebb hozza az épületeit mindig körültekintő gondossággal, a legkisebb részletre is ügyelő, akkurátus pontossággal tervező alkotót. A kortársak (Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Herman Lipót, Kernstok Károly, Lyka Károly stb.) Lechner-emlékidézései még árnyaltabbá, s gazdagabbá teszik a róla kialakított képet, és segítenek bepillantani hétköznapjaiba, kudarcaiba is.
– A Lechner-életműről – végig nézve a róla szóló szakirodalmat, – azt hiszem, elmondhatjuk, hogy az alaposan feldolgozottak közé tartozik.
– A Lechner-életmű ugyan földolgozottnak tűnhet a távolabbi szemlélő számára, ám mégis találni újabb és újabb adatokat, összefüggéseket az egyes épületeihez (pl. levéltárak építészeti dokumentációiban). Lechner egy egész építészeti korszakot nyitó és meghatározó jelentőségű munkásságának a földolgozásai (Vámos Ferenc, Kismarty-Lechner Jenő, Bakonyi Tibor-Kubinszky Mihály, Gerle János) ellenére máig hiányzik építészeti oeuvre-jének monografikus földolgozása.
– A képmellékletben – Lechner Ödön legismertebb alkotásairól készült felvételek, ábrák mellett – ritkán látható fotókat, rajzokat is találunk. Mondana ezekről is egy pár szót?
– A szűkös költségvetés kényszere az, hogy a 21. században fekete-fehér képmellékletre tellett csupán. Ezen belül próbáltunk olyan vizuális párhuzamokat létrehozni, amelyek plusz információkkal is szolgálhatnak, vagy meglévőket megerősítenek. Pl. Lechner 1910-es nyilatkozatából kiderül, hogy építészekkel, festőkkel, írókkal tervezett népművészeti motívumgyűjtést Erdélyben és Felvidéken azzal a céllal, hogy művészetüket ez megtermékenyítse. Erre az 1900 körüli ötletére nem kapott pénzt, de a kezdeményezés, az idea bizonyosan megelőzte az államilag támogatott, Malonyai Dezső szerkesztette népművészeti kötetek munkálatait. S még valami: a népi faragást is korán, az 1890-es évtized végén fölfedezte, hiszen két testvére villáiban, Pécelen és Kolozsvárott az enteriőrökben használta Péntek Gyugyi György körösfői fafaragó hímes bútorait. Ettől a faragótól rendelt később használati bútort Bartók Béla és Kodály Zoltán is (íróasztalt és hozzá való széket). Mindezek megjelennek a fényképek között.
– Most, a legendás építész 175 éves jubileuma kapcsán különösen helyénvaló a kérdés: van aktualitása, esetleg kimondottan magyar aktualitása Lechner művészetének?
– Lechner Ödön legfontosabb épületeivel (Iparművészeti Múzeum, Földtani Intézet, Postatakarék stb.) új építészeti stílust, formarendet és az eklektika szürkeségét elutasító polikróm, színes, a Zsolnay mázas kerámia alkalmazásával merőben új architektúrát teremtett. És ezzel párhuzamosan meghonosított egy teljesen új, a magyar formanyelvet kereső, azt megvalósítani akaró gondolkodásmódot. Működésével került napirendre a magyar nemzeti építészet kérdéskörének a vizsgálata és vitatása. Munkálkodása ily módon az épületeivel, írásaival és az új művészetért mindig kiálló közéleti magatartásával korán túlmutatóan példaértékű. Érdemes ide idézni Taketomi japán építész 1924-ben megfogalmazott véleményét: „Lechner művei a legszebb épületek közé tartoznak, amiket a világon láttam. Miért nem ebben a stílusban építettek tovább, miért nem ebben építettek mindent? Ha a magyar építészet ebben az irányban fejlődött volna, mindenki ismerné Magyarországot, és sokkal többet törődött volna vele a világ”.
