Ezért táncol Berecz István
Népdalokat énekel, furulyázik, lakodalmas népet kacagtat és legfőképpen néptáncol. Berecz Istvánnal saját útjáról beszélgettünk, mely kétségtelenül a népi kultúrával van kikövezve.
– Ismeretségünk 7 évvel ezelőtt kezdődött Washingtonban. A Smithsonian Fesztiválon Magyarország volt a díszvendég 2 héten át, táncosként vettetek részt rajta. Ide valónak érzem megkérdezni, hogy fejeznéd be a mondatot: Amerikából jöttem, híres mesterségem címere…
– Jogász végzettségű táncos. Kellően hibrid vagyok. (nevet)
– Nehezen tudlak elképzelni jogászként…
– Márpedig 6 évet lehúztam a jogi egyetemen. (nevet) Nem dolgozom a szakmában, de hálás vagyok az ott töltött évekért, mert ahogy ma a világot és benne a tánc szerepét látom, azt ennek a pár évnek is köszönhetem.
– És mi a helyzet a furulyával és énekléssel? Ezekben is szép eredményeket értél el és előbb is voltak az életedben, mint a tánc.
– A furulyázást Juhász Zoltánnál kezdtem, de lényegében magam fejlesztgettem, soha nem volt vele világrengető tervem. Így aztán megmaradt eredeti funkciójában– legtöbbet közönség (legalábbis emberi) nélkül, erdőn-mezőn, útfélen fújom, s öröm az ilyen tét nélküli pillanat – nincs megfelelési kényszer, nincs hatásvadászat. Az éneklés az meg csak kísérőjelenség a színpadon a tánchoz hangulati elemként, de a magánéletben pedig a közösségi éneklés a legszebb, legerősebb formája az együttlétnek. Akivel egyszer pár kalotaszegi hajnalit közösen elfújsz egy mulatságban, az egy életre a szívedhez nő, ha tudod a nevét, ha nem. Mert annyi fűtőanyag van ezekben az énekekben, és úgy megdolgozza az ember szívét a közös éneklés. Teljes érzelmi színskála a legmélyebb szerelmi bánattól, a zsigeri örömig. Ezeket együtt megélni, örök élmény.
– A táncházmozgalom második generációját képviseled. A neved egybeforrt a néptánccal, mondhatjuk az egyik nagykövete vagy napjainkban. Mit gondolsz mi lehet az oka, hogy a néptáncot és az azt övező kultúrát a személyed ennyire trendivé és befogadhatóvá teszi a teljesen más közegben szocializálódott laikusok számára is? (Többek között számomra is…)
– Mert tudom, hogy a tánc, az éneklés, a muzsikálás mind olyan űrt töltenek ki a mai ember életében, amit a legokosabb telefonok képernyője soha nem fog. Mint közösségi együttlét, és mint önkifejezés is nemesebb, igényesebb embert farag. Férfit farag és nőt farag. És a kettőből harmonikus egységet. És nem kötelesség, mint a hagyományőrzés, hanem hatalmas lehetőség, hogy szebb legyen bárkinek az élete tőle.
– Könnyen ment ez a misszió?
– Nem tekintettem sokáig missziónak. Csak mulatni akartam, jól érezni magam. Öreg mesterekhez járni, minél többet táncolni- próbateremben, színpadon, mulatságban. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy a magyar társadalom elzárja magát a saját kultúrájától. Többgenerációs kishitűség zárja el tőle a világörökség azon részét, ami pedig itt élt meg, maradt meg szülőhelyén, a Kárpát-medencében. Engem a Fölszállott a páva első évadának megnyerése indított el ennek a missziónak a felismerésében. Enélkül a gyors ismeretség nélkül nem biztos, hogy ekkora felületeken tudnám képviselni a hagyományos műveltségünket. És nem is biztos, hogy ez a legjobb útja.
– De mitől lesz ez kortárs, mennyit lehet hozzáadni, elvenni belőle?
– A művészet műfajtól függetlenül önkifejezés, akkor érinti meg a befogadót, ha az előadó, művész személyiségéből is megkap valamit. A mi műfajunk ebből a szempontból nagyon nehéz, hiszen az elsődleges feladatunk, hogy a lehető leghűségesebben megtanuljuk a ránk maradt táncos és zenei anyagot. Korábban más volt a környezet, a tudást generációról generációra adták át, így kifinomultan tudott észrevétlenül is, de formálódni. Nekünk, így a 21. században nincs egyszerű dolgunk, mert ha semmin nem változtatunk, akkor a táncunk, művészetünk nem biztos, hogy művészet lesz, csak múltidéző illusztráció, ha pedig az önkifejezés nyer, az könnyen megöli a népművészet lényegét.
– Tehát akkor a néptánc igenis lehet „szexi”?
– A hatásvadászat és a show-hajhászat könnyen megöli ennek a műveltségnek a legfontosabb értékeit. Én abban hiszek, hogy a néptánc önmagában működőképes színpadi műfaj is, és ha valaki színvonalasan és igényesen műveli, akkor ott nincs avíttság-érzet. Ettől függetlenül alkalmas kortárs színpadi nyelv kialakítására is, és még fontosabb- igenis menő közösségi életforma is lehet! Sokszor az embereknek azért van rossz élménye a néptánccal kapcsolatban, mert még nem mindenhol történt meg a minőségi szemléletváltás, ezért még sok rossz színpadi élmény érheti a laikust. De ezek a tánccsoportok a színpadi előadás színvonalától függetlenül valószínűleg községük/városuk legjobb közösségei.
– Vettem részt táncházakban, de sokszor nagyon belterjesség érzetem volt.
– Igen, a néptáncos közösség sajnos sok esetben zártnak tűnhet, a táncház mozgalom eredeti elképzeléseivel ellentétben. De azt hiszem, hogy akik őszintén átengedik magukon a táncot, zenét, és hagyják működni az életükben, fejükben-szívükben, azok nyitott, befogadó emberré válnak. Egyébként pedig hiányolom a generációnkból, hogy legyen egy általános műveltségigény. A 70-es, 80-as évek táncházait költők, képzőművészek látogatták, együttgondolkodás, együtt-lélegzés volt velük. Nem csak a táncház nem, de más ilyen fórumot sem nagyon tudok mondani. Vízióimban a táncház ismét olyan hely lenne, ahol színház, irodalom, hagyományos műveltség megférnek egymás mellett, sőt erősítik egymást.
– A Fonó népzenei igazgatójaként milyen terveket dédelgetsz?
– Ez az a vízió, ami hosszú távon motivál. A felnövekvő táncházi fiatalság is nyer vele, ha több műfaj szemszögeit elsajátíthatja, és mi is nyerünk vele, ha a hagyományos kultúra megihlet más műfajok képviselőit. Ettől függetlenül rengeteg izgalmas program adódik – még mindig be lehet tölteni az évi naptárat idős mesterekkel – ilyen szívemnek kedves alkalom a több éve megrendezett, a hazai énekelni-táncolni-muzsikálni tudó pásztorokat felvonultató Pásztornap.
– Tapasztaltam azt is az utóbbi években, hogy a táncház kultúrát a sznobizmus irányába is próbálják elmozdítani.
– A táncház nem lehet sznob. A táncod, éneked, muzsikád te magad vagy. És ott az vagy. Senkit nem érdekel se az, hogy milyen kocsival jöttél, se az hogy mennyit keresel. A jelenlegi átpolitizált társadalomban a néptánc meg kell maradjon egy olyan civil mozgalomnak, ami önmagában, politikai jelszavak nélkül hordozza örök értékeit. A néptánc sokkal elemibben és természetesebben ad át élményszerűen értékrendet az embereknek, mint a politika.
– Találkoztam már veled esküvőn is. A lakodalmas népet ríkatod még?
– Közel 150 esküvőn vettem részt a vőfély szerepében. Fergeteges időszakok voltak, rengeteg új ember és élmény. A hétvégéim azonban felértékelődtek, így bár fájó szívvel, de magam mögött hagytam ezt az izgalmas hivatást.
– Miből merítettél erőt a karantén alatt?
– Hegyi kerékpározás, kirándulás, tánc, Böjte Csaba. Böjte atyában a székely derű, az alázat, a hit olyan szép eggyé áll össze, hogy mindig átmos, megformáz. Örök példa, cél az ő világszemlélete.
– Azt hallottam Tőled, hogy a tánc szájízét befolyásolja, hogy éppen milyen hangulatban van az ember. A karantén alatti hangulatod alapján mely táncot táncoltad volna legszívesebben?
– A karantén idején is meg volt a hangulatingadozás minden stációja, hol a méltóságteljes-melankolius, tánc-imádság- a mezőségi lassú magyar, hol a minden eret-megfeszítő, utolsó porcikád is igénybevevő kalotaszegi legényes, hol az önfeledt életöröm kifejezője valami Maros-menti cigánytánc, hol a gyimesi tánc rideg-kíméletlen hideg gyönyörűsége ami vigasztalt, átmosott, és feledtette ennek az időszaknak a hullámvölgyeit.
– Egy interjúban azt mondtad szeretnéd, hogy a néptánc által a magyar emberek sokkal inkább megérezzék hol van a helyük a világban. Mit gondolsz, hol érzik? És hol kellene legyen?
– Egyre jobban érzik benne magukat, formálódik a szellemi rendszerváltás, amelyben a magyar ember a hagyományos műveltségére is rátalál. Párhuzamosan a saját történelmi pillanatainak újra-felfedezésével, a saját tájainak megbecsülésével, stb.
– A néptánc mára már olyan helyszíneken is megjelenik, ahol korábban elképzelhetetlen lett volna. Mikor történt ez a szellemi rendszerváltás?
– Történik most is! És még sokáig kell, hogy történjen. És, ha nem is egyértelműen behatárolható, de pl. az biztos jelentős pillanat, amikor pl. a hagyományos műveltség egyik legszebb és legnagyobb szeletét megőrző erdélyi magyar többé nem román vendégmunkás. Ez elég tisztán meghatározható pillanat a magyar közéletben. Megérdemli egy ezer éves ország az egészséges önérzetet, az önbecsülést. Kultúránkat tekintve legalábbis biztos.
