Póka Egon a zenei támogatásokról és a közízlésről

Póka Egon a zenei támogatásokról és a közízlésről

Így látja a jelenlegi helyzetet a magyar rockzene emblematikus alakja.

Póka Egon zenész – zeneszerző, a magyar rockzene emblematikus alakja. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) könnyűzenei kollégiumának vezetője. Határozott véleménye van a mai zenei közízlés alakító tényezőiről és viszolyog tőle, mikor a zenét, mint iparágat emlegetik művészet helyett.

– Rengeteg művészeti ággal egyetemben, a zenészek is komoly bajba kerültek a járvány kitörése után. Hogyan tudja az NKA támogatni a könnyűzenészeket a jelenlegi helyzetben?

– Kevés emberbe szorult kellő objektivitás és nagyvonalú gondolkozás. A járványhelyzet váratlan és tanulsáságos helyzetet teremtett, melyben nem igen vannak korábbi tapasztalatok, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni. Miután a szakma soha nem volt teljesen egységes, így olyan kormányzati erő sem lesz, amelynek a döntései mindenkinek megfelelnének. Azt gondolom, hogy minden segítség, ami ilyen időkben érkezik az becsülendő és tisztelendő. A lényeg, hogy jöjjön és minél több.

– Mit tudhatunk a jelenlegi formációdról, a Póka Egon Experience-ről ?

– A Jimi Hendrix Experience mintájára kezdtünk játszani, több mint 10 éve! A célunk nem óriási karrier vagy komoly anyagi nyereség volt, hanem hogy az a zene, amit fontosnak tartunk, hogy eljusson a közönséghez. ifj. Tornóczky Ferenc és Szakadáti Mátyás a társaim, akik egykoron a tanítványaim is voltak.  

Póka Egon Experience-
Fotó: Póka Egon Experience

– A kemény bulik és a lázadás helyett már a tanítás tölti ki az életed. A Kőbányai Zenei Stúdió alapítója vagy. Milyenek a tapasztalatok?

– Minden romantikus fennhéjázás nélkül mondhatom, hogy a stúdió 25 éve épült szeretetből, és ez fennmaradt mind a mai napig! Hatalmas a túljelentkezés, ezért nagyon erős felvételit tartunk. Nagyon sok nyitott és tehetséges gyerek van, akik értelmet adnak a képzésnek. Kollégáimmal mindenkit a nagy színpadok és saját produkciók irányába terelünk, mert saját tapasztalatból tudjuk, hogy az a legjobb dolog mikor az ember a saját zenéjét játssza, méltó körülmények és hallgatóság előtt.

– Milyennek mondható ma a közízlés? Mi tetszik a fiataloknak?

Nagyon sok fiatallal találkozom a munkám során. A mai közízlést a média alakítja, felállítja a slágerlistákat és sztárokat teremt és kivégez. Pontosan úgy működik, mint a reklámok - ha sokat hallgattatnak velünk valamit, egy idő után az átlag azonosul vele, a magáénak érzi. Ma már ha egy zeneszámban gitárszóló van, vagy nincs benne „autotune” (automatikus hangolás funkció), ami feljavítja a hangzást, akkor a zenei szerkesztők nem is veszik számításba. Mi ez ha nem szándékos szelektálás? Én, aki a beat generáció tagja vagyok, sosem törnék pálcát senki fölött, de azt ki merem jelenteni, hogy manapság nem a muzsikosok teremtik a stílusokat, hanem üzleti érdekek mentén hozzák őket létre! A fiatalok elterelése a disco irányába a szervezett kábítószer kereskedelem melegágya. A szórakozás már nem a zenekarról szól és, hogy milyen élvezetes, amit előadnak, hanem az ottlétről és „szétcsapásról”. Természetszerű, hogy jól érzik magukat a fiatalok, elvégre ott vannak fiúk-lányok együtt, de a nemzetközi trendek már erre is tesznek kísérleteket, hogy nemekre se legyen szükség ebben a formában...

– Köztudott rólad, hogy ha tehetnéd folyton az erdőket járnád...

Ez valóban így van. Az ember valós helye a természetben lenne, az enyém biztosan. Sajnálatos módon azonban a családunk legifjabb főnöke, (a 4 éves leányunokám) karöltve a lányommal és a feleségemmel sorfalat állnak előttem. Koromnál fogva a veszélyeztetettek közé tartozom a vírus helyzetben, így szigorú szobafogságra vagyok ítélve !

 

Fotó: Póka Egon Experience
Névjegy
Fotó: Póka Egon
Póka Egon
1953. augusztus 19.

Basszusgitáros, billentyűs, zeneszerző. Hivatalos előadóművész engedélyét 17 évesen szerezte. 1970-ben tagja lett a Metro együttesnek, játszott az Olimpia, majd a Juventus zenekarokban, később nyugaton vendéglátózott. 1978-tól 1993-ig a Hobo Blues Band tagja. 1993-tól a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezete által támogatott Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója. 1997-től 2009-ig a P. Mobil tagja, jelenleg a Póka Egon Experience vezetője. Díjai, kitüntetései: Kőbánya díszpolgára (2003), Blues Patika Életműdíj (2008), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012), Máté Péter-díj (2019).


Kapcsolódó cikkek