Stressz: az élet sója

Mi a helyzet az oly sokat emlegetett stresszel?  Selye János nevét kevesen ismerik, pedig neki köszönhetjük a stresszel kapcsolatos tudományos felfedezéseket.

A biokémia és az endokrinológia, az élettan és a krónikus megbetegedések kutatója. Bécsben, Freud városában, osztrák anya és magyar apa gyermekeként született 1907-ben. Az orvosi egyetem elvégzése után 24 évesen először az Egyesült Államokba, majd 5 évvel később, 1936-ban Montreálba vándorolt.

A távolság ellenére is akcentus nélkül beszélt magyarul, és bár úgy érezte, a fentiek közül egyikhez sem tartozik, legbüszkébb magyar gyökereire és örökségére volt. A stresszel kapcsolatos felfedezéseit laborpatkányoknak köszönheti; kísérleti állatait – mi tagadás – enyhén szólva extrém próbatételeknek vetette alá (tartós hideg, jeges víz, fizikai behatások, mérgek és más szerek veszélyes adagban). Nem véletlen, hogy élete megfilmesítéséről végül olyan sokan lemondtak.

Selye napi tíz-tizennégy órát dolgozott. Reggel ötkor kelt, úszott egyet, majd biciklire pattant, és tíz kilométert tekert a munkahelyére. Ezerhétszáznál több tanulmánya és negyven bestseller könyve jelent meg, bár kezdetben nehezen fogadták el a stresszről vallott nézeteit. Tíz évig rendszeresen jelölték, de végül nem kapta meg a Nobel-díjat.

Selye nyolc nyelven beszélt, mégis gondja támadt a stressz jelenségének elnevezésével. A Nature szakfolyóiratnak 1936-ban írt levelében használta először a stress szót, ám a szerkesztő berzenkedett: az angolban ugyanis a stress egyszerre jelenti a terhelést és a szervezet vészreakcióját. Selye utóbb bevallotta: ha jobban tud angolul, inkább a strain szót használta volna. 1950-ben megjelent első könyve címében ezzel együtt maradt az eredeti szó.

Olyannyira, hogy Selye idővel már büszkén mutatott rá: a stresst minden nyelv átvette, még a görög is, pedig annak van saját szava a jelenségre. A franciák sokáig küszködtek, hogy anyanyelvi szót találjanak, ám végül föladták, maradt az idegen szó: stressz. Ahogy korábban a világ ismerte, Hans Selye idővel új fogalmakat is bevezetett: a pozitív stresszt eustressznek, a negatívat distressznek nevezte el.

Sosem állította, hogy a stressz ártalmas, sőt kijelentette, hogy az élet sója. Arról is könyvet írt, miként élhetünk kiegyensúlyozott életet testi egészségünk és jó emberi kapcsolatok fenntartásával, és (a mai önsegítő könyvek bölcsességeit megelőzve) már a hetvenes évek elején elkészült művének témája: a hála érzése gyógyír a mindennapok stresszére.