Vörös Kriszti: Világra szóló családom
A család nemzetközi napján egy nemzetközivé lett családról.
A minap temetésen jártam New York államban. Pontosabb lenne azt mondani online búcsúztatáson, a gép előtt ülve. Nagymamám testvére Bözsi néni hunyt el 90 évesen. Az online temetés és megemlékezés egy speciális felületen zajlott és döbbenetes volt, ahogy egyre több országból és kontinensről csatlakoztak a rokonok és barátok, hogy végső búcsút vegyenek Bözsi nénémtől.
Nagymamámék tízen voltak testvérek, de mostanra már csak négyen vannak közöttünk. A tíz családalapító tíz felé ágazott, széles nemzetsége ma is tartja a rokonságot.
Dédapám Rábakethelyen volt körjegyző. Zsida, Rábakethely, Magyarlak, Farkasfa és Máriaújfalu tartozott hozzá. 10 gyermeket neveltek dédanyámmal. Az 56-os forradalom után dédszüleim hazaköltöztek, az akkor már Ausztriához tartozó Tarcsafürdőre (Bad Tatzmannsdorf) a 10 testvér pedig szétszéledt, a jobb életet és szerencséjét keresve. Hárman Amerikába, ketten Németországba, hárman Ausztriába, ketten pedig a maradás mellett döntöttek. Egyikük lett az én nagymamám.
Minden évben összegyűlünk a tarcsafürdői házban, de van, hogy évente többször is, ellepjük a környék panzióit, és családi találkozót tartunk. Ez most négy generáció, testvérek, unokatestvérek, másod- és harmad unokatestvérek találkozását jelenti.
A családi találkozók mindig jóleső nyári programok voltak az életemben, sűrűn kérdezgettük gyerekként, hogy – Jövőre is megyünk Tarcsára? – Hát persze – felelték a szüleim minden alkalommal. Ez adta az élet folytonosságát és biztonságát, de ez immáron az én, testvéreim és unokatestvéreim tiszte megőrizni.
Miután befejeződött az online szertartás felidéztük a régi kedves történeteket, amelyek a tarcsafürdői háznál történtek meg velünk:
– Emlékeztek, amikor Ferkóék a szalmakazal mögött dohányoztak és kigyulladt az egész boglya? A mama milyen mérges volt miatta!
– És amikor a papa megtalálta a mama eldugott bukszáját, és biztonságos távolságból, a kis hídról lobogtatta meg diadalittasan, jelezve a mamának, hogy ezt a játékot most ő nyerte, és elégedetten elindult fröccsözni?
Nem úgy festettünk, mint akik halottat búcsúztatnak, hanem mint egy vidám, sztorizgató társaság. Azt akartuk, szinte öntudatlanul is, hogy Bözsi néni úgy távozzon közülünk, hogy felidézzük a vidám perceket.
Mikor 3 évvel ezelőtt utoljára találkoztam vele New York-ban, komoly problémákkal küzdöttem, de Bözsi néni karizmatikus erővel hitt a sors jelentőségében: „Leányom, minden jól van úgy, ahogy van!” Most, hogy elment, eszembe jutnak a szavai, és sokféle helyzetben kiderül, igaza volt. Magamba nézve valahol félelem is van bennem, mert felmenőim sorozatos elvesztésével az ő bölcsességük megőrzése és továbbadása is az én tisztemmé kell váljon.
A család mindenki számára mást és mást jelent: valakinek a teljes biztonságot és meghittséget, másnak a tradíciókat, de sajnos olyan is akad, akinek egy rossz gyerekkor után inkább csak terhet és fájdalmat. Egy biztos, mindannyiunk életében meghatározó szerepet játszik, ez az az elsődleges közeg, amelyben kapcsolatba kerülünk a világgal.
Mikor egy esküvő vagy temetés összeboronálja a rokonságot, mindig átfut a fejemen, hogy mennyire megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan ez az összetartó rendszer, ami egy ekkora családban működik. Rendszer sok van az életben, de családi rendszer csak egy, ha jó, ha rossz.
Szűk családomban is három testvéremből kettő külföldön él a családjával, mégis hozzájuk fűz a legszorosabb szál. Ők azok, akik mindent értenek és mindenben támogatnak. Nagymamám is rengeteget mesélt nekünk a 9 testvéréről, holott életük jelentős részét külön töltötték, de a történetek ennek ellenére kifogyhatatlanok voltak.
Most, amikor a gép előtt ülve, a laptop mellett gyertyát gyújtva Bözsi nénitől búcsúztam, döbbenetes volt érzékelni, hogy míg kisgyermekkorban a család az életet, úgy felnőttkorban a keretet adja, bárhol is legyünk ezen a világon.
