A kiberkapitalizmus küszöbén
Nevada állam demokrata párti kormányzója, Steve Sisolak a napokban egy egészen hajmeresztő ötlettel állt elő: egy törvényjavaslattal megengedné az államába települő techcégeknek, hogy helyi önkormányzatokat hozzanak létre.
A nyolcvanas években szárnyra kapott, az utóbbi években újra feltámadó cyberpunk (vagy kiberpunk) műfaj disztópikus világa hirtelen már nem is látszik olyan távolinak. Aki még idegen ebben az óriásvállalatok uralta világban, annak itt egy kis kapaszkodó egyre közeledő jövőnkhöz.
Isten hozta Googletownban!
Mielőtt elmerülnénk a neonfényes, vállalati robotrendőrökkel teletűzdelt betondzsungelek világában, tekintsük át röviden, hogy Nevada állam kormányzója milyen törvényjavaslattal feszegeti tovább a nagytőke előtt való leborulás határait, és fekteti le a vállalati utópia (mindenki másnak disztópia) alapköveit.
A törvényjavaslat értelmében Nevadában úgynevezett innovációs zónákat hoznának létre annak érdekében, hogy a koronavírusból egyszer majd kilábaló gazdaságot technológiai cégek bevonásával indítsák újra – közölte a Las Vegas Review-Journal. A zónák lehetővé tennék a nagy földterülettel rendelkező társaságok számára, hogy megyékkel azonos jogkörrel rendelkező kormányzatokat hozzanak létre, beleértve az adók kivetésének, az iskolai körzetek és bíróságok megalakításának és a kormányzati szolgáltatások nyújtásának lehetőségét.
Hogy ez miért is akkora probléma, azt maga a törvényjavaslat megszövegezése is mutatja: a javaslat szerint azért van szükség erre a megoldásra, mert a hagyományos helyi önkormányzati modell „önmagában véve nem elégséges” annak biztosításához, hogy Nevadát vezetővé tegye a vállalkozások vonzásában és megtartásában, valamint a feltörekvő technológiák és iparágak gazdasági fejlődésének előmozdításában. Míg a szöveg persze szépen hangzik, hogy oda akarják vonzani a cégeket és a technológiát, ezzel is „munkahelyeket teremtve”, azt fontos látni, hogy az elmúlt negyven év növekvő gazdasági egyenlőtlenségeit többek közt pont a nagytőke előtti leborulás hozta el.
Ez a leborulás viszont szintet lép azzal, hogy egy helyi kormányzat önként és dalolva fordít hátat saját, évszázados hagyományokkal rendelkező demokratikus intézményeinek. Persze kicsit vészmadárkodás ez, hiszen nem tudjuk, hogy egész pontosan miként is fognak kinézni ezek a vállalati városállamok, de azt már most borítékolhatjuk, hogy az adott cégnek sokkal nagyobb befolyása lesz lakosai felett, mint bármilyen egyéb esetben. Az új high-tech városok lakói pedig értelemszerűen elsősorban az adott cég dolgozói lennének, így minden humánus határ megszűnhet a munka és a magánélet között. Ki ne akarná, hogy naphosszat egy mesterséges intelligencia kövesse a térfigyelő kamerákon keresztül (ha csak azon keresztül), hogy a cég a munkaidőn kívüli szokásai alapján tudjon következtetni várható produktivitásukra?! A disztópikus képeket vég nélkül lehetne sorolni, de szerencsére nincs erre szükség, hiszen ezeket Hollywood és az irodalom a nyolcvanas években megírták nekünk, amikor a kiberpunk stílus a szárnyait bontogatta.
Cyberpunk 2021
„A város a gazdasági válság utolsó stádiumában van, ami az Omni Consumer Products, az OCP megavállalat teljhatalmához vezet. Az OCP feladata többek között a detroiti rendőrség, a kórházak és egyéb közszolgálatok működtetése és finanszírozása. Valójában az OCP – mint egy alapvetően profitorientált multinacionális óriásvállalat – a háttérben privatizálja az állami szektort Detroitban, és igyekszik ezeket a »nem nyereséges« intézményeket profitot termelő vállalkozásokká alakítani. Detroit itt már tényleg az utolsókat rúgja” – olvasható a Wikipédián az 1987-ben bemutatott Robotzsaru cselekményeként – ismerős, nem igaz?
A Robotzsaru a kiberpunk műfajának egyik legnagyobb sikerű mozija volt, mely mára igazi kultfilmmé vált. De mi is pontosan ez a kiberpunk világ, amiről már olyan sok szó esett eddig?
Végtelenbe törő felhőkarcolók, neonfényes éjszakák, követhetetlen technológiai haladás és szmogtól állandósult sötétség és eső. Az ember és a gép összefonódik, és az utcát állig felfegyverzett, vállalati logót viselő rendőrök pásztázzák: ilyen az élet a kiberpunk világában. A zsáner szerzői általában a koruk konfliktusait gondolták tovább, így az általuk vázolt problémák nem egyszer kínosan ismerősek lesznek nekünk is. Gátlástalan, saját dolgozóikat gond nélkül kizsákmányoló gigavállalatok, egyre gazdagabb gazdagok és egyre szegényebb szegények, korrupció és dehumanizáció – a lét célja a fogyasztás és a vállalati érdekek kiszolgálása. Dolgozol, hogy fogyaszthass; vagy lecsúszol az utcaszintre, ami a több száz emeletes felhőkarcolók homályában nyomasztóbb, mint bármilyen hely a földön. A műfaj világa nem kelt túl szívmelengető látványt, de nem is ez a célja. Egy óriási görbe tükör az egész, viszont mégis van valami varázsa ennek a kietlen, neonfényes légkörnek, ami beszippantja az embert – kicsit a „noir” műfaj high-tech verziójaként értelmezhető.
A kiberpunk a korabeli sci-fik jó részével ellentétben nem a távoli, misztikus jövőbe tekint, amikor az ember már kijutott a csillagok közé vagy épp valamilyen idegen kultúrával igyekszik felvenni a kapcsolatot, hanem csupán pár évtizeddel előzik meg a korukat (az 1982-es Szárnyas fejvadász például 2019-ben játszódik). A történetek általában a Földön, egy bőven túlzsúfolt nagyvárosban játszódnak, középpontjukban pedig nem bátor felfedezők és nemes hősök állnak, hanem lecsúszott, a társadalom szélére szorult emberek, akik magasztos célok helyett általában a puszta túlélésért küzdenek.
A kiberpunk mint műfaj a nyolcvanas években élte aranykorát, amikor olyan műfajt meghatározó regények és filmek születtek, mint a Neurománc (a legismertebb kiberpunk regény), az Akira vagy a már említett Szárnyas fejvadász. Egyesek még a Mátrixot is ide veszik, hiszen a kultfilm ugyanúgy az információs technológia egy sötét jövőképét festi meg, de hiányoznak belőle olyan alapvető motívumok, mint a túlfogyasztó társadalom, a nagyvállalatok és persze a neonfények. A műfaj azonban hanyatlásnak indult a kilencvenes években, amikor a média is felkapta, így az addig lázadó műfajból trendi fősodor lett, így szépen lassan el is veszítette táborát. Hanem aztán a 2010-es években újra virágzásnak indult a műfaj, és ezúttal a filmek és a könyvek videójátékokkal egészültek ki. A Szárnyas fejvadász 2049 több mint három éve jött ki, és 2020 egyik nagy videójáték-eseménye volt a Cyberpunk 2077 megjelenése is. Tán nem csoda, hogy ez a modern disztópikus műfaj épp most támadt föl, amikor az emberek nagy része hosszú ideje nem volt ilyen bizonytalan a jövőben. Az olyan javaslatok, mint a vállalati közigazgatások létrehozása pedig nem segít ezen.
Ez vár ránk is?
Nem. Legalábbis nem egészen. De akkor meg minek írtam a fenti bekezdéseket? – merülhet fel a kérdés teljes joggal. Egyfelől azért, mert nem árt, ha minél többen ismerik a vállalati hatalom disztópikus jövőképeit, másfelől pedig azért, mert annak ellenére, hogy a légkör bizonyára sosem lesz ilyen kietlen (kivéve talán Kelet-Ázsiában, ahol már vannak hasonló stílusú betondzsungelek), ez a lényegen végső soron nem sokat változtat. A vállalati városállamok teljes működése ugyanúgy egy logónak és a részvényesi értéknek lesz alárendelve, és ezen mit sem változat az, hogy közben az egész város zöld, ergonomikus és „diverz”. A népakarat mint olyan végleg elbújhat a vállalati érdekek mögött, és beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha ez az ötlet más döntéshozóknak is megtetszik. Az, hogy ezt a disztópiát milyen köntösben tálalják, kevésbé számít, mint ami benne van.
