„Ha kell, itt halunk meg”– Emberi történetek a frontról

Férfisors, bajtársiasság, hősiesség, erkölcsi dilemmák. Mi történik egy katonával a fronton? Ideák és a valóság, bátorság és gyávaság, parancs és hit. Emberi történetek a magyar történelem legszomorúbb fejezetéből, a 2. magyar hadseregről, a Don-kanyarról és Budapest ostromáról tizenhat novellában. Kötter Tamással a Férfiak fegyverben – Frontnovellák a II. világháborúból című új könyvéről beszélgettünk.

– Ha a hősökről beszélünk, mindenkinek mást jelent, máshogy határozná meg – háborús hősök, irodalmi hősök, a sportolókat is gyakran nevezzük hősöknek, nem is beszélve napjaink hétköznapi hőseiről – az Ön szemében kik a hősök?

– Soha nem hittem az úgynevezett hétköznapi hősökben. Az, hogy valaki teljesíti a kötelességét, elvégzi a munkáját, még nem elég ok arra, hogy hősnek nevezzük. Bár manapság a korlátlan jogok és nulla kötelesség idején, könnyen lehet, hogy még így is hőssé lehet válni.  De, alapesetben a hőshöz, a hőssé váláshoz, mindenképp hozzátartozik egy extrém helyzet és a félelem.  A saját megfogalmazásom szerint a hős az, aki le tudja győzni a félelmét egy extrém helyzetben.

– Amikor ennek a könyvnek a gondolata megfogalmazódott, próbálta magában ezt előtte meghatározni?

– A katonaságnál az egyik parancsnokom a szakdolgozatát a hősiességről írta. Vele jártuk körbe ezt a kérdéskört: ki is a hős? Így alakult ki az előbb említett megfogalmazás, azzal a kiegészítéssel: hős az, aki le tudja győzni extrém helyzetben a félelmét és másoknak is példát tud ebben mutatni. Egy harci helyzetben minden ember fél – ez normális – de, ha legyőzi és az embereit tudja vezetni, hitet tud adni nekik, akkor beszélhetünk hősről, „mert meghalni nem elég”. De ebben a könyvben nem csak hősökről van szó. Él egy kép a fejünkben arról, hogyan kéne viselkednie egy férfinak harci körülmények között, főleg olyan férfinak, aki emberéletekért felel – a tisztekről, tiszthelyettesekről beszélünk – az író azzal tud játszani, hogy ennek a kívánalomnak, ideának a szereplői eleget tudnak tenni vagy nem, ha nem miért nem, és hogyan dolgozzák fel kudarcot. 

– A könyv megírásában, a történetek kialakításában segített a katonai szolgálat?

– Segített, főleg a harctéri mozgások leírásában. Segítségemre volt még a volt szakaszparancsnokom. De, sokat segítettek a memoárok, korabeli naplók is.  Meg kell jegyeznem, hogy többségüket nagyon jó tollú emberek írták. Megdöbbentő, hogy egy katonatiszt vagy akár egy tizennégy éves gyerek milyen stílusban tudott fogalmazni. Szép tájleírásaik voltak, nagyon szemléletesen adták vissza az összecsapás feszültségét, eseményét. Abban a korban az edukáció még nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy egy ember önmagát megfelelőképpen ki tudja fejezni.

– Az eredeti elképzeléséhez képest mennyit változtak a történetek a memoárok olvasása után?

– Minden történetnek van egy gyújtópontja, egy rövid momentum, egy gondolat, egy mondat és a köré építettem egy teljesen fiktív történetet. A holtak serege című novellában valóban létezett a megőrült katona, aki a halottakból rakott mellvédnél teljesített szolgálatot és nem volt hajlandó még parancsra sem elhagyni az állását.

– Mennyi kutatómunkát végzett? Mert attól, hogy fiktív emberi történetekről beszélünk, mellette részletes és hiteles leírást olvashatunk a fegyverekről, harcokról.

– Próbáltam hiteles lenni és nem túladagolni. Bár néhány kommentelőtől megkaptam, hogy minek kell beleírni, hogy 152mm-es az ágyú? Szerintem azért, mert hozzá tartozik és a sztorik hangulatát is meg kell teremteni, próbáltam filmszerűen leírni ezeket az eseményeket. A könyv olvasása után több volt katona és rendőr is írt – mint a fegyveres erő tagjai – teljesen el tudták képzelni a jeleneteket és benne érezték magukat a harcokba.

– A novelláiban az emberi történetekre helyezi a hangsúlyt, a történelmi hitelességet is szem előtt tartva, de kerülve a direkt állásfoglalást.

– Ezek a történetek a szó klasszikus értelmében nem történelmi novellák. Emberi történetek, emberi konfliktusok belehelyezése a háborúba a szó legszorosabb értelmében, amihez a II. világháború adja a hátteret. A „díszlet” változhat – ha Chicagóban élnék, lehet a bandaharcok adnák ezt a hátteret – de a fegyveres konfliktus a lényeg, mert határhelyzeteket teremt.

– Merész vállalkozás, mert eddig nagyon más típusú könyvei voltak, ráadásul olyan történelmi eseményeket választott – Don-kanyar, Budapest ostroma, a 2. magyar hadsereg bemutatása – amelyek szomorú fejezeti a magyar történelemnek és mai napig nincs egységes vélemény, álláspont ezekről az eseményekről.

– Kétségtelen, hogy a köztudatban nagyon sokáig hamis narratíva élt a magyar hadseregről, ami  túlélte sajnos a rendszerváltást is. Bár a szaktörténészek nagyon sokat tettek azért, hogy ezt a képet árnyalják, de hadtörténeti munkákat viszonylag egy szűk réteg olvas és az ismeretterjesztő filmek sem jutnak el mindenkihez. Az irodalmat kedvelő közönség vagy azon túl is a késő Kádár rendszer hamis narratívájában él, ami azt mutatja, hogy a magyar hadsereg gyászosan szerepelt a második világháborúban, teljesen értelmetlen és felesleges volt a véráldozat. Az ’50-es ’60-as évek filmjei is erős hatással vannak mai napig a közgondolkodásra. Sára Sándor megpróbálta Pergőtűz című filmjében feldolgozni, tisztázni a 2. magyar hadsereg történetét, de sajnos erősen cenzúrázták. Meghúzták vagy teljesen kivágták azokat az önvallomásokat, amelyekben esetleg arra derült volna fény, hogy a 2. magyar hadsereg ellenállást fejtett ki, oroszokat gyilkolt.

– Ezért is választotta ezt az időszakot, ezeket az eseményeket és az emberi sorsokat?

– A II. világháború egy apokaliptikus nagy látomásként is értékelhető számomra, a gépek háborúja, hatalmas embertömegekkel. Gondoljunk bele abba, hogy az 1848-as szabadságharc alatt egyetlen városunk sem pusztult el és a csatában résztvevők az 5-10 százaléka esett el. A két világháború, mindegyik a maga módján, de teljesen különbözött az addig megvívott háborúktól.  Másrészről személyes indíttatás is inspirált: a nagyapám hivatásos katonaként részt vett benne és hősi halált halt.

– Szerepelt is a Hátrahagyottak novellában.

– Igen, de fiktív történetben, mert valójában az alföldi páncélos csatában esett el, de a Don-kanyar mégis csak egy olyan begyógyíthatatlan seb a magyar történelemben, amely a végletekig kisarkított konfliktusokhoz, emberi történetekhez erős hátteret ad. 

– A könyv egyik erős mondata szerintem ebben a novellában olvasható, ami tulajdonképpen egy üzenet a templom falán: „Biczi törzsőrmester, Bugyonnijban várunk magukra!” Ahogyan az életben, úgy a könyvében sem tért vissza a frontról. Ez a mondat sok elesett katonát is jelképez, akik nem térhettek haza. Ezt a részét érzelmileg nehezebb volt megírni?

– Nehéz volt. Főleg azért mert a nagyapám parancsnoka küldött a nagyanyámnak egy levelet, amit két éve találtunk meg teljesen véletlenül, amiben leírja az utolsó napjának a teljes történetét. Nagyapám ugyanígy hátramaradt egy páncéltörővel, ráadásul saját elhatározásból. Maga a levél stílusa is gyönyörű, olyan képeket használ a főhadnagy, ami bármelyik magyar író becsületére válhatott volna. Azzal kezdi: Szomorú szívvel kezdem a levelet, mert tudom, szomorúságot fog okozni: Biczi László törzsőrmester, az üteg lelke, mindnyájunk szeretett és becsült bajtársa a Nyíregyháza körüli harcokban eltűnt.  Majd így zárja:  Hogy él és visszakerül szeretteihez és hozzánk, még most bízom. De, ha Isten másképp rendelkezett, hős szelleme, harcos lelke mindvégig velünk marad.

– A levél előbb megvolt, mint a gondolat a fejében erről a könyvről?

– Szívesen mondanám, hogy ennek a meglelt levélnek a hatására írtam meg a kötetet, de ez nem fedné a teljes igazságot. A levél mellett több okot tudnék említeni. Sosem tagadtam, hogy nagy hatással volt rám Jászberényi Sándor két csodálatos novellás kötete: Az ördög egy fekete kutya és a másik, A lélek legszebb éjszakja. Játszottam a gondolattal, hogy egy ilyen háborús környezetben játszódó novellás könyvet én is írok. Ekkor olvastam Galántai Ervin 14 éves kadét és önkéntes - Budapest ostrománál harcolt a védők oldalán – naplóját, ami szintén nagy hatást tett rám. És a gyerekkort se felejtsük el! Vidéken nőttem fel, normális gyerekkorom volt, katonásdit játszottunk a barátaimmal, volt puskánk, kardunk, pajzsot csinált nekem apukám, harcoltunk, háborúztunk egymással. Akkor szerettem meg a történelmi regényeket.  Az erős versenyszellem, a régi késztetés és a napló hatására írtam meg az első novellámat, Születésnap címmel. Jól sikerült egyből közölték is. Az ember agya ilyenkor beindul, felhagy a régi munkájával – eléggé el nem ítélhető módon – beszippantja a történet, újra gyerekké válik, így falni kezdtem a memoárokat - nagy reneszánszuk van most, külön kiadó is szakosodott erre. Folyamatosan írtam és 5-6 novellám megjelent irodalmi folyóiratokban, de szerettem volna, ha tágabb körhöz is eljut és egyben cáfolni azt a mítoszt, hogy csak egy témában tudok írni. (bár szerintem ez nem olyan nagy baj. Itt van nekünk például Michel Houellebecq, aki ugyanazt a könyvet írja újra meg újra, csak már idősödő szereplőkkel.)

– A könyvben vannak olyan novellák, amelyekbe belehelyezi magát és egyes szám első személyben szólal meg, azokhoz máshogy kapcsolódott érzelmileg?

– Vannak történetek, melyek jobban átérezhetők, befogadhatóbbak, ha a főhős saját maga meséli el. Az első három könyvemet egyes szám első személyben írtam, sőt a regényemet, az Ikea vasárnapot is, mert a mozgalmasságát jobban vissza tudja adni, ha valaki a saját szemén keresztül láttatja az olvasóval. Ennek persze megvannak a korlátai is, hiszen csak azt tudjuk, azt látjuk, amit a főszereplő lát, hal, érzékel vagy vele közölnek. Egyes szám harmadik személyt akkor használunk, ha jobban bele akarunk menni az illető agyába, mások agyába, felülről akarjuk láttatni. A Férfiak fegyverben könyvemnél a téma és a történet miatt váltogattam a nézőpontokat.

– Úgy éreztem azoknak a történeteknek talán másfajta jelentőségük is van azzal, hogy egy az egyben belehelyezte magát.

– Az első novellát, a Tűzkeresztséget – ami egy magazinban jelent meg – először egyes szám első személyben írtam, de később megváltoztattam, mert túl nagyképűnek éreztem, hogy az én elbeszélő mondja el a saját felnőtté válásának történetét. Ebben az esetben jobb megoldásnak találtam a harmadik személyű elbeszélőt.

– Nagyon érzékletesen írja le az emberi vívódásokat, komoly kérdéseket feszeget. Számomra Horváth története volt talán leginkább felkavaró, már csak a brutalitások, megkínzások részletes ábrázolása miatt is és azzal, ahogy a végén lelövi a felettesét. 

– Ez is egy klasszikus dilemma, hogy a parancs vagy pedig a vér szava a fontosabb. Az emberi vagy az isteni parancsnak engedelmeskedünk? A vér szava ebben a történetben mindent felülírt.

– Szintén megindító a kötet utolsó novellája, melyben idős katonák emlékeznek vissza a háborúra a budapesti Művész kávéházban. A novella címe: Régi szép idők. Annyi szörnyűséget átéltek, mégis szívesen nosztalgiáznak arról az időszakról. 

– Igen, de azt nem szabad elfelejteni, ők akkor voltak fiatalok, van, akinek ilyen fiatalkor jutott.

– Ezt szándékosan hagyta a végére?

– Eredetileg a Születésnappal akartam befejezni az újjászületett a férfi történetével, akit nem lőtték le az oroszok, vége a háborúnak, 18 évesen felnőtt és vár rá egy új kor, egy új világ, a béke. De aztán beugrott ez az ötlet és nem bírtam magammal.

– Lesz folytatás vagy elhagyja a frontvonalat?

– Most Woody Allan Férjek és feleségek filmje előtt tisztelgek egy regénnyel, de tervem, hogy az egyik novella alapmotívumát regénnyé növeljem. Szintén ilyen road movie szerű történet lenne, nem egy történelmi regény a szó klasszikus értelmében.

– Akkor ez a könyv elindította és elviszi majd egy másik irányba?

– Remélem. Azt gondolom idősebb koromban, amikor több időm lesz, sokkal több ilyen jellegű könyvet tudnék írni. Bevallom, egy szempontból kicsit irigylem az egykori szovjet írókat, akik részt vettek a nagy honvédő háborúba, mert miután túlélték és hazatértek, egész életükben erről írtak. Nem panaszkodom, mert a középosztálybeli történetek meg az én általam megélt jelenkori valóságot próbálják visszaadni.

– Napjainkban, amikor elég egyedi módon zajlik a történelem újraértelmezése, ezekre a történetekre, ilyen könyvekre még inkább szükség van? 

– Azt gondolom, Közép- és Kelet Európa most előnyben van a Nyugattal szemben, mert bennünk megvan a kétkedés, nem fogadunk el bármit, amit elénk tesznek, mert tudjuk, hogy nem biztos, hogy azok a narratívák igazak, amit a politikai hatalom, a kulturális életet uralók vagy a média elénk önt. Könnyebben ellenállunk, meg a magyar néplélek nem olyan, mint például a német, akinek élete legfényesebb pillanata, ha összecsaphatja a bokáját vigyázzba vághatja magát és az államnak engedelmeskedhet, ennél mi azért kurucosabbak vagyunk.

– Férfiak fegyverben könyv elsősorban férfiaknak szól? 

– Tizenöt éves kortól mindenkinek ajánlom.  Sok mindent megtudhatnak arról, hogy milyen férfivé válni, férfiként viselkedni, milyen egy háborús konfliktus, milyen alapvető erkölcsi dilemmák merülnek fel ezekben a konfliktusokban, és talán segít a történelmünk megértésében is.