Édes Anna üzenete
A Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be a 31. POKET zsebkönyvet, az Édes Annát, a kötet nagykövetével, Rúzsa Magdolnával.
Mit üzen ennyi év után az Édes Anna, mennyire látjuk másként felnőtt fejjel, mint gyerekként, mit jelent egy Vajdaságból érkező lánynak Kosztolányi Dezső műve, mit kezdünk a trianoni örökséggel? A Petőfi Irodalmi Múzeumban mutatták be a 31. POKET zsebkönyvet, az Édes Annát. Az eseményen a könyv nagykövetével, Rúzsa Magdolnával és az illusztrátorral, Zádor Tamással beszélgetett Parádi Andrea kurátor.
Fiatalokkal lett tele a PIM kertje kedd délután, mindenki az új POKET bemutatójára érkezett. Az automata előtt hosszú sor, az Édes Anna is bekerült a zsebkönyvek közé, nem a megszokott tartalommal: egyedi, látványos illusztrációk színesítik, eddig nem látott verzióban jelent meg a kötet. Ennek egyik oka, hogy Trianon századik évfordulójára a Petőfi Irodalmi Múzeum egyedülálló kiállítást alkotott, ugyanis egyetlen irodalmi mű világán, Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényén keresztül mutatja be a száz évvel ezelőtti korszakot. A kiállításhoz kapcsolódva jött létre a POKET zsebkönyv is.
A két éve elindult kezdeményezés nagyon gyorsan túlszárnyalta az előzetes elképzeléseket. A kis színes könyvek kelendőek, mindegy, hogy klasszikus vagy kortárs, népszerűek a zsebkönyvek – főleg a fiatalok körében. Facebook-csoportot is létrehoztak az olvasók és rendszeresen tartanak összejöveteleket. Kialakult egy közösség, melynek központját az olvasás szeretete és talán a POKET megálmodója, a fiatal tehetséges színész, Vecsei H. Miklós jelenti. Minden könyvet egy-egy ismert ember népszerűsít nagykövetként, az új kiadványokra sok esetben bemutató keretében hívják fel a figyelmet. Minden alkalommal hatalmas az érdeklődés. Nem véletlen, hogy ezúttal is betelt a regisztráció, az eseményt így a kertben tartották meg. Nem csak a könyv, a nagykövet személye is igen vonzóvá tette a bemutatót, a népszerű énekes, dalszerző, Rúzsa Magdolna hirdeti az Édes Annát.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepélyes keretek között hétfőn nyitották meg az Édes Anna/ Kosztolányi – Trianon 100 kiállítását, amiről a Hajónapló is beszámolt. Igazán különleges, egyedi, modern és rendhagyó abban a tekintetben is, hogy egy művön keresztül mutatja be történelmünk legfájdalmasabb időszakát. Az egyik terem különösen beszippantja az embert, 360 fokban megelevenedik egyszerre minden, a korszak, a regény, a cselédek világa és a dráma, mindez olyan illusztrációval és megoldásokkal, amire eddig még nem volt példa múzeumi közegben. Az ember olyannyira a hatása alá kerül, hogy hiába hagytam el hétfőn a PIM-et, ott ragadtam a teremben, mintha egy film szereplőjeként lettem volna jelen, annyira valós, érzelemmel teli. Az élmények után érdeklődve vártam, milyen újdonságot adhat az a könyvbemutató, előzetesen nem gondoltam, hogy túl sok mindent tartogathat, de olyan tartalmat, mondatokat és útravalót kaptunk, amit (őszintén remélem) soha nem felejtünk el. És ebben a legnagyobb szerepe Rúzsa Magdinak van.
Amígy várakoztunk a kezdésre, a frissen beszerzett kötetet lapozgatta a többség. Mellettem első ránézésre gimnazista lányok arról beszéltek Kosztolányi vagy Karinthy a vonzóbb férfi és melyikük műveit szeretik jobban. A következő pillanatban újabb területre tévedtek és már egy új filmet elemeztek, választékosan, egymásnak érvelve. Ahogy mondani szokás: zene füleimnek. Egyébként is öröm látni, ha a fiatalokat az irodalom ennyire megérinti.
Kedvenc színészük, a POKET teremtője, Vecsei H. Miklós nem lehetett jelen (épp egy másik zsebkönyv bemutatóján volt, este pedig színházi premier várt rá) ezért találóan Rúzsa Magdiék is „elnézést kértek”, láthatóan mindenki tisztában van azzal, Hasi népszerűsége mennyit dob a kis könyv projekten.
A színpadon a Kosztolányi kiállítás kurátora Parádi Andrea beszélgetett a kötet illusztrátorával, Zádor Tamással és Kosztolányihoz hasonlóan szintén a Vajdaságból származó Rúzsa Magdolnával, a könyv nagykövetével. Először az első olvasásélmények kerültek szóba. Érdekes, hogy mind a két meghívott kiemelte, hogy az Édes Anna teljesen mást jelentett neki tizenéves korában, mint most. Rúzsa Magdi irodalom tanárnőjét említette meg, aki gondosan odafigyelt arra, hogy a diákok minél jobban megismerjék a magyar irodalmat és megszerettette velük a költőket, írókat. Az Édes Annát 15 évesen olvasta egy őszi napon, a kollégiumi emeletes ágyán, és egyből berántotta a mű, mély hatással volt rá, de hozzátette, nem örömteli élményt okozott. Kosztolányi alkotásának hatására szerette meg az olvasást, előtte főleg a versek és a próza kötötte le, a regényeket inkább elkerülte. Magával az íróval azért is szorosabb a kapcsolata, mert szabadkai évei alatt a Kosztolányi Dezső Diákalapítvány által elnyerte a jó tanulóknak járó támogatást, amit négy éven keresztül kapott. Fontos helyet foglal el a szívében az író, hozzájárult ahhoz, hogy sajt alapítványt is létrehozzon.
Parádi Andrea felvetésére, hogy ennyi idő után tudott-e újat adni a könyv és a kiállítás, Rúzsa Magdi bevallotta, teljesen máshogy értelmezte a könyvet tizenévesen, mint most felnőtt, érett fejjel; a kiállításon megérintette, mennyire jelen van Trianon a műben, amit korábban nem érzékelt.
Zádor Tamás a Kiégő Izzók illusztrátora is hasonlóképp vélekedett, mai fejjel biztos benne, hogy a fiatal énje nem értette a mű mondanivalóját, nem érzékelte az emberi aljasság ilyen pontos leiratát, a mérnöki pontossággal végigvitt kizsigerelést, ami elvezet a végkifejlethez. Mivel a kiállításon és a zsebkönyvön is dolgozott, ezért az elmúlt hat hónapban legalább tízszer elolvasta, hallgatta hangos könyvben és minden létező feldolgozást megnézett. Szerinte olyan rejtett kincsek vannak a regényben, amely sokszori átolvasás után kerülnek a helyükre. Rengeteg fénykép fellehető abból a korszakból, ezek inspirálták az illusztráció elkészítésében.
Rúzsa Magdi a kötet mellett a kiállítás megtekintését is ajánlotta a közönségnek, elmesélte saját, különleges élményét is. Ahogy figyelte a filmet (a regényből hallani részleteket, hozzá fantasztikus látványvilággal) egy szóra külön figyelmes lett és nagyon megörült, hogy hallja. Az „ilyent” szó ugyanis jellegzetes vajdasági kifejezés, de amikor Budapestre került mindig kijavították, hogy az „ilyet” a helyes szóhasználat, ezért most megmosolyogta, hogy Kosztolányival egy nyelvet beszélnek.
Mivel a kiállítás és maga a könyv is reflektál Trianonra, adódott a kérdés, hogy vajdasági magyarként, hogyan élte meg a kisebbségi létet és az elszakítottságot. A beszélgetés innen vett egy nagy fordulatot, Rúzsa Magdi annyira mély, őszinte érzéseket osztott meg, hogy megérhetjük, száz év távlatából miért fáj még mindig, miért nem gyógyul be soha az a seb és mit jelent magyarnak lenni, mit jelent az összetartozás a szétszakítás ellenére.
„Voltak helyzetek, amikor tudtam nagyon dühös lenni, de mégis nyelni egyet és mosolyogni, emelt fővel továbbmenni és azt mondani: csak azért is! A nagyanyám mindig azt mondta: az anyanyelved a legnagyobb értéked és kincsed, őrizd, soha nem teheted meg, hogy a gyerekeidnek ne add át! … Én már kamaszként is a fejemben megszüntettem a határt, én ide tartoztam… Azok, akik így lettek elválasztva az anyaországtól, valahol beletörődtünk abba, hogy ez a mi sorsunk, viszont egyre nagyobb büszkeséggel tölt el – és mostanra értettem meg, hogy mit jelent – így őriztük a magyarságunkat.”
Szülőföldjén még a mai napig foggal-körömmel ragaszkodnak az emberek a magyarságukhoz, annak ellenére, hogy egyre kevesebben vannak. Rúzsa Magdi szerint ez jellemző az ott élő magyar emberekre: csak azért is kitart, ameddig csak lehet, az utolsó leheletéig küzd.
Beszéltek még arról is, hogyan élte meg Jugoszlávia szétesését, a szegénységről, éhezésről, élelmiszerhiányról, bizonytalanságról, édesapja besorozásáról. Az énekes egy fájóan vicces anekdotát is megosztott:
„Nagyapám mondta mindig: hát fiam, én csak itt ücsörögtem a ház előtt, az országok meg jöttek-mentek körülöttem.”
Rúzsa Magdi őszinte megnyilatkozása után érezhetően nehezen szólalt meg Parádi Andrea, de a közönség is elengedte egy időre Édes Annát és talán nem túlzás kijelenteni, megváltozott a hangulat.
Zádor Tamás családja és felmenői Budapest környékiek, így hasonló élményekről nem tudott beszámolni, náluk nem volt ilyen szinten téma Trianon sem. Az illusztrátor azonban elárult egy titkot a kiállítással kapcsolatban: a dédnagyapjáról fellelt világháborús fotókat felhasználta a filmes megjelenésben. Az évforduló kapcsán sokat olvasott Trianonról és ezek az olvasmányélmények és kutatások segítették, hogy észrevegye a könyvben Kosztolányi utalásait, rejtett mondatait. Nem véletlen, hogy egyik-másik alkotása egy pillanat alatt született meg, de volt olyan, amit éjszaka, álmából felébredve jegyzett le. Rengeteg cselédkönyvet is elolvasott, ahogy fogalmazott „elképesztően megalázó dolgokat lehet olvasni benne, a cselédeket eszköznek, tárgynak tekintették”. A virtuális feldolgozásban sokat segítettek ezen ismeretek. A „piskóta jeleneten” heteken át dolgoztak, amíg elkészült. (Nem szeretném elárulni a részleteket, főleg, mivel kulcsmomentum, tényleg érdemes a kiállítást megtekinteni).
A beszélgetés végén a kurátor, hogy kicsit oldódjon a hangulat, arra kérte Rúzsa Magdit, hogy fogalmazzon meg számunkra és a vajdasági magyaroknak egy előremutató üzenetet.
„Van bennem lemondó én is, mert azt látom, hogy annyira kevesen maradtak, hogy idők kérdése…(Itt egy kis szünetet tartott, érezhetően elérzékenyült – a szerk.) Ugyanakkor, akik ott maradtak, annyira jó érzés hallani, hogy a gyermekeik is gyönyörűen beszélnek magyarul. Minden azon múlik, hogy lesz-e, ami ott tartsa őket, hogy lesz-e, ami arra bíztatja őket, hogy ne akarják a könnyebb utat választani, elszerbesedni, beolvadni, hanem lesz elég erő, lesz elég ima, hogy mindenki azt érezze, hogy itt még ki kell tartani.”
Rúzsa Magdi szerint ez most nem arról szól, hogy a határon túli lány elmondja, miért fontos a határon túli magyarok sorsa. Úgy gondolja a határon túli magyar ember olyan éhes a magyar dolgokra, a magyar szóra, a biztatásra, hogy azt érezze, van értelme küzdeni még mindig.
„Emlékszem arra, hogy úgy ki voltunk éhezve arra, hogy jöjjön mihozzánk egy nagy magyar színész, legyen ott a színházban, beszéljen magáról valamit, vagy adjon nekünk tudást, vagy olvasson fel verseket és prózákat. Vagy jöjjön egy magyar zenekar, halljunk magyar zenét. Ha ezt a táplálékot megadjuk, ha ezt a „piskótát” odaadjuk, akkor bízom benne, hogy van jövő és meg tudnak maradni.”
Különleges kiállítás, rendhagyó könyv és felejthetetlen bemutató. Kosztolányi sorai az Édes Annában még napjainkban is üzennek, ha máshogy nem, de nagykövetén, az íróhoz hasonlóan szintén vajdasági Rúzsa Magdolnán keresztül biztosan.
