Háy Jánossal kezdődött a Margó Irodalmi Fesztivál
Kovács Zsófia | 2020.06.03. | Irodalom

Háy Jánossal kezdődött a Margó Irodalmi Fesztivál

A koronavírus helyzet miatt rendhagyó módon, online fesztiválként rendezik meg idén a Margót. Az öt nap, ötven program közül válogathatnak az érdeklődök, közte 15 új könyv bemutatójával, számtalan író „fellépésével”. Minden a virtuális térben történik. Az első nap első programja Háy Jánossal indult. A szerzővel új kötetéről Valuska László beszélgetett.

„Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról szól. Nem a világról, hanem annak csak egy kicsiny darabjáról, úgymond, amelynek működéséért ő és
csakis ő felel.” – olvasható Barna Imre ajánlása a Ne haragudj, véletlen volt című könyvről.

bookline.hu-
Fotó: bookline.hu

Háy János a karantén idején, mindössze egy hónap alatt írta új könyvét, melynek története március 17-én kezdődik és egy hónapot ölel fel. Mindezek alapján arra lehetne következtetni, hogy a szerző új könyve műfaji meghatározása alapján napló, de ahogy a beszélgetésből is kiderül, ennél azért sokkal összetettebb a helyzet. Az online stúdió színpadán Háy János már az elején elmondta, soha nem érdeklődött a napló műfaj iránt, kamaszként sem szerette volna leírni a fájdalmait és a privát élete eseményei íróként csak annyira érdeklik, amennyire bele lehet forgatni egy írásba.

A gondolat Barna Imre, József Attila-díjas magyar műfordító, kritikustól származik, aki a Mozgó Világ folyóirat számára kérte fel a szerzőt, egy karanténnapló megírására. Az első nemleges válaszát Háy János szinte egy nap alatt átgondolta és pár kikötéssel, nekivágott.

„Ha nem kell a karanténról írni, milyen kormány milyen intézkedést tesz, hány beteg, hány halott van, és arról sem kell írni, hogy én mit csinálok, hogy töltöm a napjaimat, csak annyira, amennyire bepörög a szövegbe, akkor vállalom. Én akkor már tudtam, hogy amit írok egy folyóirat számára abszolút használhatatlan lesz.”

Így kezdődött az egyedi „napló” írás, ami a szerző szerint inkább egy fikciós elbeszélés.

„Bejátszhatnám magamat a napló műfaj kapcsán, kvázi egyenesben, én szerepelnék, de megláttam azt, hogyan lehet a személyesnek tekintett eseményeket keverni más személyekkel történt eseményekkel, sorsokat, saját sorssal, hogyan lehet múltat jelennel keverni.”

A szerző szerint teljesen más szövegépítési lehetőséget nyitott meg számára ez a könyv. Valuska László felvetésére, hogy mennyire jelentett kihívást ez a műfaj, mennyire volt kísérletezés, hogy ilyen rövidtávon mit lehet elbeszélni, volt-e benne vívódás, hogy esetleg elszaladjon regénnyé a műve, Háy Jánost azt mondta: az író mindig maga számára teremti meg a műfajt is, nem lehet előre látni, hogy a szöveg merre fut ki, ezért a szokottnál is több kérdőjelet vetett fel ez az alkotás, nem tudta kikerekedik-e egy könyv belőle, és melyik lesz a fő szál?

„Én szeretek naplót olvasni, de nem szeretek naplót írni… nem akarom dokumentálni az életemet, ez biztos, hogy nem cél, ellenben mégis miután a napló, mint keretrendszer egy játéktér, mégis van lehetőségem eljátszani ezzel a dokumentálási elvárással.„

A Háy Jánossal készült teljes beszélgetést a Margó Irodalmi Fesztivál facebook oldalán lehet megtekinteni. 

Margó Irodalmi Fesztivál facebook oldala-
Fotó: Margó Irodalmi Fesztivál facebook oldala

Ha Háyt nem érdekelte a naplóírás, Csáth Gázáról épp az ellenkezője mondható el, egészen tíz éves korától vezetett naplót. A Margó Fesztivál virtuális térben a Petőfi Irodalmi Múzeum halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállításon részletes betekintést nyerhetünk a művész életébe, még a kedvenc parfümjét is megismerhetjük. Sidó Anna kurátor és Kőváry Zoltán pszichológus, addiktológus végigkalauzol minket egy hihetetlen életúton, pikáns részleteket is megtudhatunk Csáth életéről, nőkhöz fűződő viszonyáról, szexualitásáról.

„Hármas művész” – ahogy Kosztolányi nevezte. Egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, de mégis leginkább íróként aposztrofáljuk.

Gimnáziumi tanulmányai alatt festőnek készült, egyetlen fennmaradt műve a PIM egyedülállóan gazdag kiállításában tekinthető meg, ahogy a naplóihoz készített grafikái is megtalálhatók. A gimnázium végén zeneszerzés kezdte érdekelni, a Zeneakadémiára a saját szerzeményeivel jelentkezett, de nem aratott sikert a bizottságnál, nem vették fel. A kiállításon azok az egyedülálló kottákat is láthatjuk, melyeket Nyugatos pályatársai nevéből készített.

„Zenei és festői hangulatot a nyelvben is meg tudja fogalmazni.” - mondja róla a virtuális tárlatvezetésen Kőváry Zoltán. A pszichológus beszél még Csáth pszichoanalízis iránti érdeklődéséről, elmélyüléséről, a művészre gyakorolt hatásáról, szóba kerül morfiumfüggősége, életének traumái és tragikus halála.

Csáth *A varázsló halála című virtuális tárlatvezetés A Margó facebook oldalán megtekinthető.

Margó Irodalmi Fesztivál facebook oldala-
Fotó: Margó Irodalmi Fesztivál facebook oldala

Az idei, rendhagyó Margó Irodalmi Fesztivál csütörtökön a 100. évforduló alkalmából Trianon napot tart, nyolc színes, érdekes program közül választhatnak az érdeklődők.

Az egyik legizgalmasabb programnak ígérkezik – már a címe alapján is - Nézzünk bizakodva a múltba! – Alternatív Trianon esemény. Tizenegy író kapott felkérést arra, hogy a történelmi eseményektől elrugaszkodva, képzeljen el egy másfajta végkifejletet. Vagyis, mi lett volna, ha…? Ki és hogyan alakítaná a múltat, merre szárnyalt a fantáziája? A HÉVÍZ művészeti folyóirat szerkesztőinek érdekes kísérletéről látható majd beszélgetés a Margó online színpadán. 

Fotó: Háy János